Este közel hajnali egykor feküdtem le aludni, ugyanis kicsit elnéztem az időt és tovább tartott Bakugonak megcsinálnom azt a karamellás tortát, amit szerettem volna. Mióta ismerem, nagyon sok karamellás dolgot evett és habár nem mondta, azonnal rájöttem, hogy szereti a karamellát. Csípős tortát sajnos nem tudtam neki készíteni, de nagyon remélem, hogy örülni fog ennek is, amikor oda adom neki suli után.
Reggel nagyon fáradt voltam, amikor felébredtem, de mégis boldognak éreztem magamat. Bakugoval tegnap elég sokáig voltunk kint a házunk előtt és miután kipihentünk magunkat, beszélgetni kezdtünk. Imádtam benne, hogy mindenből versenyt szeretett volna csinálni, zavarba jött a szavaimtól, kiakadt dolgokra, amiket mondtam neki, de mindemellett nagyon rendes volt velem. Az arca tiszta volt és nyugodt, ami nem volt tőle megszokott, de amikor csak kettesben voltunk akkor elég sokszor mutatta így magát. Minden embernek van egy gyengébbik oldala, amit nem képes sokaknak megmutatni. Én pedig nagyon örültem annak, hogy megismerhettem Bakugo gyengébbik énjét. Nem mondom azt, hogy teljesen megnyílt nekem, csupán sokkalta szelídebben kezel és beszél velem, mint a többiekkel. Nagyon szeretek vele beszélgetni, ugyanis sok új dolgot is megtanulok tőle. Szeretnék róla többet tudni, hogy ezáltal is segíthessem őt. Kedveskedni akarok neki, amikor csak tudok, hogy jobban érezhesse magát. Nehéz valakit kiszedni úgy a gödörből, hogy előtte hatalmasat csalódott. A kétségbeesés és a bizalmatlanság elkezd uralkodni az ember elméjén és sokszor át is veszi az irányítást. Lehet, hogy egy ponton Bakugonak már átvette, de a viselkedéséből ítélve kezd kitörni belőle. Sőt, nem is kell egymaga kitörnie, hiszen mások is vannak, akik segíteni akarnak neki.
Megbeszéltem Izukuval, hogy reggel kettesben szeretnék menni Bakugoval. Ő elment előbb, ugyanis a foci csapatnak edzés volt reggel, így szeretett volna Ochacohoz menni.
Reggel a szokásos helyen vártam Bakugot. Ott ültem a padon, miközben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy tetszeni fog–e neki a meglepetésem.
– Jó reggelt – hallottam meg a fiú hangját a jobb oldalamról.
– Szia Bakugo – pillantottam fel rá. Zakója nem volt rajta, ott volt a kezében, így csak ingben volt és az iskolai egyennadrágban. A tekintetem eléggé elidőzött rajta, ugyanis nagyon jól nézett ki. Túl jól – Hogy vagy? – kérdeztem meg, miközben felálltam a padról.
– Álmosan – ásított a válasza közben.
– Ez a meleg kissé engem is elálmosít. Nagyon meleg van, pedig még csak április vége van – sóhajtottam egy nagyot.
– Nektek még könnyebb is, mert szoknyában vagytok, mi pedig szaros nadrágban – dünnyögte – Miért húzol amúgy harisnyát? Az is melegít.
– Nem tudom. Mindig húztam és megszokás – mosolyogtam zavartan, majd szembeálltam vele és kedvesen szétnyitottam a kezemet – Bakugo.
– Hm? – döntötte oldalra kicsit a fejét, miközben közelebb lépett.
– Boldog születésnapot! – mosolyodtam el kedvesen.
– Honnan tudtad meg? – dermedt meg kicsit, mielőtt megölelhetett volna.
– Titok! – vigyorogtam, majd előre nyúltam, megfogtam a kezeit és magamhoz húztam, hogy megölelhessem. Bakugo kezeivel átkarolta a derekamat – Remélem csodásan telik a napod majd – suttogtam őszintén.
– Ugyanolyan nap, mint a többi – dünnyögte és közben megcirógatta az oldalamat, ahol csak inget viseltem (én sem húztam fel zakót) és ezt követően rátapasztotta a tenyerét. Éreztem, hogy sokkalta melegebb lesz ott a bőröm, ahol hozzámér – De azért köszönöm – szólt elég halkan.
– Bármit szeretnél ma, csak mondanod kell! Mindent megteszek, hogy egésznap mosolyogj.
– Nem fogok egésznap mosolyogni, jesszus! – húzódott el, de a kezeivel nem engedett el. Közben lenézett a szemembe.
– Miért? – mosolyodtam el kedvesen, ahogy a szemeibe néztem – Szeretem amikor mosolyogsz.
Bakugonak pír jelent meg az orcáján azért, amit mondtam és kicsit oldalra is kapta a tekintetét. Szemeit lehunyta és aprót sóhajtott. Ezt követően visszanézett az arcomra és nem szólt semmit.
– Mi az? – pislogtam nagyokat.
– Semmi. Mi lenne? – kérdezte meg semleges tekintettel.
– Mondták már neked, hogy mennyire szép színe van a szemednek? – kérdeztem meg tőle egy halk hangon, miközben a szemeibe néztem.
– Minek mondasz ilyeneket?! – kérdezett vissza haragosan és nem tudom, hogy szándékosan–e vagy sem, de belemart a csípőmbe, mire nyikkantam egyet. Éreztem, hogy az arcom vörös lesz, ahogy Bakugonak is – Ne mondj ilyeneket – engedett el hirtelen.
– De tényleg így gondolom – pislogtam nagyokat, miközben reméltem, hogy a pirosság eltűnik az arcomról.
– És neked mondták már, hogy egyébként tök szép vagy? – kérdezte meg hirtelen, mire még vörösebb lettem – Na látod! Te is így reagálsz!
– Most csak azért mondtad, hogy megértsem, mit éreztél? – kérdeztem meg őszintén.
Bakugo oldalra pillantott, majd rám, majd ismét oldalra. Kezeit beledugta a zsebébe, majd az útra pillantott.
– Tényleg az vagy... – motyogta zavart hangon.
– Szépnek gondolsz?
– Igen, mert az vagy! – fordult felém hirtelen és még a fülei vörösek voltak – Na most, hogy ezt megtárgyaltuk, takarodjunk a kibaszott iskolába! – ragadta meg a karomat, majd elkezdett maga után húzni.
Ahogy Bakugo húzott maga után, hirtelen egy boldog mosoly jelent meg az ajkamon, amit nem tudtam eltűntetni. Ahogy tovább haladtunk, ő lazított a szorításán, lejjebb csúsztatta a kezét és óvatosan fogta meg a csuklómat. Így húzott maga után továbbra is. Éreztem, hogy mennyire nagyobb a keze, mint az enyém. Mivel a csuklómat fogta az ujjai és a keze egy része hozzáért a tenyeremhez is. Kellemes forróság áramlott bennem végig, egészen a fejem búbjától, a kislábujjamig. Meg szeretném fogni a kezet, de nem lehet. Nem tudom, hogy ő miképp reagálna rá.
Mikor közelebb értünk a sulihoz, Bakugo elengedte a csuklómat, lelassított, majd mellettem kezdett el sétálni. Apróságokról beszélgettünk és az iskolába érve rögtön az osztályterembe mentünk. Lehet, hogy a többiekkel kikotyogtuk, hogy mikor van a szülinapja, ugyanis mindenki felköszöntötte az osztályból, aki ott volt. Bakugo meg volt szeppenve teljesen és kissé morgosan de mindenkinek megköszönte a szóbeli köszöntést. Izuku és a focicsapat tagjai még nem voltak itt, így miután lepakoltam a cuccomat, megfogtam egy gazdátlan széket és Bakugo padjához húztam. Ott összefonva az asztalra helyeztem a karjaimat, majd rátámasztottam az államat és őt néztem.
– Miért nézel rám ennyire eszelősen? – rezzent meg.
– Nem is nézlek eszelősen! – nyúltam a karjához, majd kicsit megcsíptem. Bakugo kishíján ugrott egyet, miközben eltorzult az arca. Jómagam elmosolyodtam a reakcióján – Bocsi, ha erős volt.
– Normális vagy?! – nyúlt a nyakamhoz, majd lendületből belenyomta a nyakamba egyetlen egy ujját. Sikítva ugrottam egyet és emiatt majdnem leestem a székről. Bakugo elkezdte mozgatni az ujja hegyét, én pedig nem bírtam abbahagyni a nevetést és hiába próbáltam elhúzódni, ő lefogta a másik kezemet és ott tartott. Közel tíz másodpercig hagyott szenvedni, majd abbahagyta – Amúgy meg sem éreztem – húzta fel az orrát.
– Ne hazudj! – néztem rá kócos hajjal. Izukuval sajnos, nem sajnos, nagyon sokszor csináltuk ezt a másiknak, viszont én még mindig nem edződtem bele. Bakugo arcán egy különös mimika futott végig, végül egy apró, de büszke mosolyra húzta az ajkait – Most mit vigyorogsz? – fújtam ki a levegőt, miközben megpróbáltam megigazítani a hajamat.
– Rossz nézni, amit csinálsz! – morogta, majd felállt és odaállt a székem mögé – Add ide – tartotta a kezét az enyémhez, amiben benne volt a hajgumim.
Jómagam odaadtam neki, ő pedig elkezdte kifésülni a hajamat az ujjaival. Kellemes érzés volt, ahogy piszkálta a hajamat és nagyon is élveztem.
– Most tényleg megcsinálod hajam? – kérdeztem meg egy elfojtott mosoly mellett.
– Miért kérdezel rá az egyértelmű dolgokra? – sóhajtotta, majd elkezdte felkötni a hajamat. Óvatos volt mindvégig és egyszer sem húzta meg. Miután felfogta a kezével, elkezdte begumizni – Kész – engedte el a hajamat, amint meg volt, majd visszaült a helyére.
– Köszönöm Bakugo – néztem rá hálásan.
Bakugoval még beszélgettünk egészen addig, míg be nem csöngettek. Ochaco, Shouto és Izuku éppen, hogy csak betoppantak a tanár előtt futva. Kicsit valószínűleg elnézték az időt, vagy tovább tartott az edzés. Mindenesetre szerencsére itt voltak még időben és nem kaptak érte büntetést. Óra közben írtam egy kis levelet Ochaconak egy kitépett lapra, hogy szeretnék vele beszélgetni szünetben. Észrevétlenül adtam neki és miután ő elolvasta, egy heves bólogatás mellett egyezett bele. Nagy vigyorral az arcomon vártam a szünetet, hogy elmondhassam Ochaconak, hogy mi is érzek Bakugo iránt.
Az óra hamar eltelt, nem volt rajta semmi különös. Miután a tanár kiment a csengő után, Izuku és Shouto megrohamozták Bakugot, hogy felköszöntsék és Ochaco is gyorsan odasietett, hogy boldog születésnapot kívánhasson neki. Ezt követően visszajött hozzám és miközben mentünk ki, észrevettem a szemem sarkából, hogy Shoto, Izuku és Bakugo hármasban indulnak meg szintén kifelé. A többit már nem láttam ugyanis másik irányba mentünk, egyenest az udvarra. Lent kerestünk egy padot, majd miután leültünk, Ochaco kíváncsian nézett rám.
– Először is – kezdtem bele – Milyen volt az edzés?
– Elhúzódott és ezért késtünk – szólt zavartan – Viszont nagyon kellemes volt! – mosolyodott el – Kora reggel egész jó idő volt és a többiek is jól teljesítettek. Izuku–kun is ott volt, szóval tényleg jól telt.
– Tudod, még mindig nem tudok veletek betelni. Egyszerűen annyira aranyosak vagytok együtt! – mosolyodtam el szeretetteljesen – Remélem sokáig együtt maradtok.
– Én is nagyon remélem! – viszonozta a mosolyomat – Na de miről szerettél volna beszélni? Bár van egy sejtésem.
– Izuku pletykálkodott?
– Neeem, csak célozgatott – rázta meg a fejét Ochaco – Viszont elég észrevehető, hogy kivel is kerültetek közel egymáshoz.
– Annyira szeretek vele lenni Ochaco – sóhajtottam nagyot – Annyira másnak érzem őt, amikor velem van. Egyre jobban érzem, hogy többet megtudok róla és tényleg közelebb is kerültünk a másikhoz. Tegnap is maradtunk előttünk a padon és olyan jó volt vele lenni. Sajnálom, hogyha esetleg kevesebb időt töltök veletek. Szólsz, hogyha ez előfordult? – kérdeztem meg aggódva.
– Magamra is alig van időm a közelgő válogató miatt – legyintett zavartan – Tegnap is bealudtam véletlenül, miközben beosztást írtam a csapatnak. A végzős évünk sűrű lesz, de mivel barátok vagyunk, mindig itt leszünk egymásnak! – fogta meg szorosan a kezemet – A sportjaink miatt amúgy is kevesebb időnk van, de szerintem még így is sok időt töltünk a másikkal. Engem már az is boldoggá tesz, ha a suliban együtt tudunk lenni! – mosolyodott el őszintén.
– Engem is! – viszonoztam a mosolyát – Szóval, igazából igen. Szeretem őt, ha így is mondhatjuk – szorítottam meg a kezét bátortalanul – És tényleg szeretném megvédeni és vigyázni rá. Annyira más, amikor kettesben vagyunk és rám néz. Csodálatos a tiszta és nyugodt arca. Nem szokás fiúkra ilyet mondani, de ő gyönyörű.
– Annyira nehéz elképzelni őt máshogyan. Ugyanarról a fiúról beszélünk? – nevette el magát kínosan – Én még mindig félek tőle kicsit.
– Hidd el, nem fog bántani. Lehet, hogy lobbanékony a természete és forrófejű, de nem fog bántani – legyintettem – Hangos és sokszor kicsit nagyra van magával, de meg van az ő kedves énje is emögött. Lehet, hogy én másképp látom őt, mint ti és azért vélekedek így róla.
– Mindenki máshogy látja azokat az embereket, akiket szeret – mosolygott Ochaco.
– [Név]! – hallottam meg a nevemet, egy ideges hangtól.
Oldalra pillantottam, ahol megláttam Bakugot, ahogy idegesen felénk halad. Abban a pillanatban teljesen ledermedtem, ugyanis nem tudtam, hogy mit csináltam, amiért így feldühítettem.
– Bakugo–kun? – szeppent meg Ochaco is.
– Húzzál befelé Dekuhoz! – kiabált Bakugo előre, ahogy felénk haladt, egyenest Ochacora.
– Micsoda? – ijedt meg Ochaco.
– Mondom húzás befelé! – kiabált Ochacora, miközben megállt előttünk.
– Hé, ne kiabálj vele, légy szíves! – néztem fel rá.
– Csönd ő pedig menjen befelé! – tette hirtelen a kezét Ochaco vállára, aki szinte azonnal felpattant és kissé ijedten intett nekem, majd hagyott magunkra.
– Ez mire volt jó? – néztem rá rosszallóan, miközben végig követtem a szememmel, ahogy leül mellém a padra – Mi a baj? Miért vagy mérges?
– Igaz, amit az a baromarcú mondott?! – csattant fel hirtelen, még mindig erős hangon.
– Ki és mit mondott neked? – pislogtam nagyokat.
– Todoroki elmondta, hogy mi volt tegnap a buszon! Miért nem verték meg?!
– Bakugo, nyugalom, jesszus! – néztem rá teljesen értetlenül – Valóigaz, nagyon kényelmetlen volt, viszont szóltam Shoutonak és beállthattam közé és Kirishima közé, így már biztonságban voltam.
– De még utána is bámult téged! És ha csinált volna valamit?!
– Shoutoék vigyáztak rám.
– És ha egyedül lettél volna?! – ült közelebb, szinte kiabálva, miközben még mindig mérges volt az arckifejezése.
– Ne kiabálj, kérlek szépen, mert megijesztesz ezzel a viselkedéssel most – csúsztam kicsit hátrébb.
Bakugo összevonta a szemöldökét, majd összepréselte az ajkait. Közben mindvégig engem nézett, de az arca még mindig nem lett nyugodtabb.
– Megijedtél, igaz? – kérdezte meg hirtelen, és már nem kiabált.
– Egy kicsit – vallottam be – Ijesztő volt, ahogy egy felnőtt férfi bámulta a mellkasomat folyamatosan...
– Na idefigyelj. Ha máskor buszozni akarsz, netán egyedül, akkor megfogod a kurva telefonod és szólj nekem, hogy menjek veled a busszal. Értve vagyok?
– Nem is azt mondod, hogy ne szoknyában és fehér ingben buszozzak suli után, hogy elkerüljem a megbámulást? – pislogtam, miközben apró gombóc volt a torkomban.
– Még ha ruha nélkül is buszozol, akkor se jogosít fel senkit, hogy így bámuljon vagy hozzád érjen! Bassza meg, ha hozzád érnének akkor....
– Bakugo! – szóltam rá óvatosan – Nyugalom, oké? – vezettem felé a kezemet, majd bátortalanul egy ujjammal megcirógattam a kézfejét, ami a térdén volt – Ennyire feldühít a tudat, hogy ezt tennék velem a buszon?
– Igen! A nyomi barátaink hozzád érhetnek, de vadidegenek nem! – emelte meg hangját.
– Barátaink? – kérdeztem vissza kedvesen.
– Ne buszozz többet egyedül. Világos? – húzta össze a szemét és némi aggódást véltem felfedezni vörös szemeiben – [Név] – szólt rám és közelebb csúszott hozzám a padon. Lenézett a szemeimbe komor tekintet mellett és ismét szólásra emelte kiszáradt ajkait – Megértetted?
– És ha nem érsz rá? Nem kérhetlek ilyenre.
– Nem te kéred, hanem én mondom. Szard el, hogy mi van velem, és hívj, ha buszozni akarsz.
– De neked is van magánéleted és nem hívhatlak akkor, amikor akarlak. Nem vagy rongybaba, amit ide–oda rángathatok. Megpróbálok kevesebbet buszozni, amúgy sem szoktam sokszor, csak ha messzebb kell mennem – magyaráztam meg.
– Más élne a lehetőséggel, hogy akkor rángat, amikor akar – motyogta maga elé.
– De én nem olyan ember vagyok. És a jelenlegi környezetedben senki se olyan – nyomatékosítottam – Én meg szeretnélek becsülni téged, még ha nem is úgy érzed.
– Mi? – nézett rám furcsán.
– Velem mindig máshogy viselkedsz, mint a többiekkel és nekem ez nagyon jól esik és nagy becsben is tartom. Éppen ezért próbálom én is viszonozni ezt neked. Érted? – mosolyodtam.
– Ja – motyogta ezt az egyetlen egy szót.
– Na, nagyobb lelkesedéssel! – kezdtem el paskolni a kezét.
– Hagyjál már a lelkesedéseddel! – szólt rám, majd hirtelen kirántotta a kezét az enyém alól, majd gyengéden rácsapta a kezemre a sajátját, így a kezem a térde és a tenyere között volt – Még mindig kurvára kicsi a kezed.
– A tiédhez képest igen – bólintottam.
Bakugo nem szólt, csak oldalra döntötte a fejét, egyenest a pad támlájának, és lehunyta a szemeit. Pislogva figyeltem, ahogy a gyenge szél lengeti tüsis haját. Kezemet közelebb emeltem a hajához, majd óvatosan beletúrtam.
– Hé – szólt rám, még mindig lehunyt szemmel és morgos hangon.
– Olyan puha a hajad és tűsis. Kellemes tapintani.
– A tiéd is puha – motyogta halkan.
Úgy éreztem, hogy különös melegség áramlik a mellkasomba és emiatt közelebb akartam lenni hozzá. Elhúztam a kezeimet tőle, közelebb csúsztam hozzá, majd átvezettem a karjaimat a nyakánál és magamhoz öleltem szorosan. Bakugo néhány másodpercig nem kapcsolt, majd ezt követően miután feleszmélt, kifújt egy adag meleg levegőt és az oldalamhoz vezette a kezeit és egy határozott mozdulattal ráfogott a derekamra és ugyanebben az időben közelebb vont magához. A gyomrom beleremegett a tettébe és szorosan fogtam őt magamhoz. Arcomat a vállára döntöttem, arca felé, szemeimet pedig lehunytam. Bakugo ujjaival a bőrömet simogatta az ingen keresztül. Nem tudtam, hogy miképp reagál a közelségemre, de úgy éreztem, hogy többre van szükségem belőle. Nem törödve a következményekkel, de miközben öleltem, közelebb bújtam hozzá és arcomat belefúrtam a nyakába és hozzábújtam szorosan. Bakugo kicsit megrezzent és kicsit el is húzta magát, de alig kettő másodperc múlva mégis visszahúzódott és erősebben ölelt magához.
– Gond van? – kérdezte meg reszelős hangon és a hangja teljesen közel hallatszott, ugyanis szinte a fülemnél volt az a szája.
– Nincs – ráztam meg kicsit a fejem – Csak jó így.
Ő nem válaszolt, csak tovább ölelt, nekem pedig egyre hevesebben vert a szívem, de éreztem, hogy az övé is. Még ha neki ez lehet nem is számít annyira, nekem hatalmas dolog és egyre jobban úgy érzem, hogy napról napra, percről percre egyre jobban beleszeretek Bakugoba.