Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Mester és tanítvány 2. rész (Taekook ff.)

Nem tudok megszólalni, kicsit megilletődtem.

-Jól látom, hogy a nagy Jeon Jeongguknak könnyek vannak a szemében? -néz rám egy szerény mosollyal.

-Jól van, na, csak nagyon jól esett -törlöm meg szemeimet immár én is mosolyogva. -Nagyon szerencsés ember lesz az, akit párodnak választasz.

Ezután beállt közöttünk a csend, és egy szó nélkül ballagtunk előre, miközben a hó továbbra is csendesen esett. Egyet gondoltam, és kézfejemet neki koccantottam a mellettem sétálóéval. Még egyszer megtettem ezt, de akkor már össze is kulcsoltam őket. Nem szólt semmit, még csak meg sem rezdült az arca, ami jó jelnek számít. Hamarosan elérkeztünk a kedvenc helyemhez, a domb tetején lévő kilátóhoz. Magas, de karcsú kis fatorony az, meredek, szűk lépcsősorral, de mi bátran baktatunk felfelé. Egy pillanatban Tae megcsúszik előttem, és én derekánál fogva tartom meg, hogy ne essen előre.

-Vigyázz, baba -duruzsolom neki.

Sok-sok felfelé kaptatás után felérünk. Én már sokszor jártam itt, de most még jobban lenyűgözött a hóba burkolt táj látványa. Imádom nézni, megpróbálni kifürkészni a távolt, illetve észrevenni a közelit. A mellettem levő is így volt.

-Ugye, milyen gyönyörű, Taetae? -kérdezem.

Fél percig még a távolt vizslatja, majd felém néz.

-Igen.

Most szüntelen engem néz, majd beletúr hajamba, ami váratlanul ért.

-Miért nem jöttél sapkába, Kook? Meg fogsz fázni -néz rám aggódó tekintetével.

-Engem sose félts.

-De igen, mert nem akarlak betegen látni.

Késztetést érzek arra, hogy megtegyem, de nem mostanra terveztem, ugyanakkor annyira vágyok most rá. Így mielőtt a pillanat varázsa elveszne, két kezemet arcára teszem, és összetapasztom ajkaimat. Taehyung megfeszül, és kezeit mellkasomra helyezve akart eltolni magától, de végül nem teszi meg, csak finoman elkezd ott simogatni a kabátomon keresztül. Már egy ideje ízlelgetem ajkait, amiket annyiszor bámultam eddig.

-Csókolj vissza -suttogom magunk közé, majd újból megcsókolom. Most már sokkal bátrabb volt, elkezdte ő is mozgatni ajkait. Kicsit bátortalan volt, de egyre jobban kezdett belejönni. Közben aprókat nyög, amiktől olyan kis aranyos lesz, de én sem vagyok másképp.

A levegőhiány miatt váltunk csak el. Miközben lihegünk, egymás szemeit vizslattuk. Zárásként egy apró csókot hintettem még ajkaira.

-Induljunk el vissza, mielőtt még idefagyunk.

Lefelé menet megeredtek kicsit a könnyeim. Olyan szenvedély és szeretet volt ezekben a csókokban, amit még sosem éltem meg, egyik partneremnél sem, és nagyon sok mindent felkavartak bennem. Megpróbáltam szipogásomat elfojtani, hogy az előttem lépcsőző ne hallja meg. Visszatérve a földre szép lassan elindultunk visszafele.

-Ennyire rosszul csókoltam? -kérdez hirtelen Taetae.

-Mármint?

-Vörösek a szemeid, Kookie.

-Jah, nem, dehogyis. Te eszméletlen voltál. Ha nem ismernélek, nem is hinném, hogy ez volt neked az első. Érződött, hogy érzést is vittél bele, ami szerintem nagyon fontos egy csóknál. Az is jó volt, hogy a kezed nem lógott csak úgy tétlenül. Az, hogy csók közben a kezeddel mit csinálsz, sokat elárul rólad, és a hozzáállásodról. Ezt ne felejtsd!

-Tényleg ennyire jó volt?

-Igen, nagyon ügyes vagy.

Már késő délután volt, mire visszaértünk a házhoz éhesen, fáradtan, de tudtam, hogy még most kezdődik a java.