Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Barátság extrákkal 1. rész (Taekook ff.)

Taehyung szemszöge:

Tapsvihar, konfetti, könnyek. Így ért véget a BTS története. Valahogy mindig is nyilvánvaló volt, hogy sosem maradhatunk együtt örökre, mert az idő múlik, az életkor, a trendek és az elvárások változnak. Mindig is tudtuk, nem tart örökre, mégis hirtelen ért minket, amikor a BigHit igazgatója közölte, nem fogja meghosszabítani a szerződést. És bár egy évvel a lejárat előtt már tudtuk, mi vár ránk, valahogy sosem tudtuk elfogadni. Kiöregedtünk, az egykori nagy Army-generáció felnőtt, nem hoztunk már annyi pénzt a cégnek.

Hónapok óta pszichológusok foglalkoznak velünk, hogy segítsenek a lelki feldolgozásban, valamint segítsenek a jövőnk megalapozásában. Mindannyiunknak már vannak ötletei, ki mit kezd magával majd. Nekem van egy szöuli apartmanom, és emellett egy vidéki kis házam is, de még nincs sok ötletem, mi legyen velem. Gondolkodtam, hogy eleget teszek a BigHit ajánlatának, és itt maradok, hogy az új idolokat, gyakornokokat kiképezzem. Szeretek emberekkel foglalkozni és tanítani. És ha néha sok lenne a nagyvárosi nyüzsgés, van egy csendes kis lakom, ahova vissza tudok vonulni. Anyagilag rengeteg támogatást kapunk, titoktartási pénz meg ilyenek, ezzel nem lesz baj.

A koncertről hazafele úton mindenki sírt. Azon az éjszakán senki nembírt elaludni. Nem volt sokkal könnyebb az ezt követő pár nap sem. Egy hetünk volt arra, hogy kiköltözzünk a dormból, és új életet kezdjünk. Valahogy mindenki az utolsó pillanatra hagyta a készülődést, teljesen érthető okokból.

Az utolsó ruhákat pakoltam be a bőröndbe, és kész is lettem. Most a szomszéd szobába tartok, ahol ott van Ő. Biztos már ő is készülődik. És nem tévedtem. Az ajtófélfának dőlve nézem, ahogy szorgosan pakolászik, és élvezem, hogy még nem vett észre. Akaratlanul is elmosolyodok. Olyan gyönyörű! Az utóbbi két évben szerettem bele. A gyönyörű hangjába, a csintalan optimizmusába, a gyengéd törődésébe. Sokszor voltam már „szerelmes", de ez sokkal másabb a többitől. Mélyebb, szilárdabb, meghittebb. Vele képes lennék leélni egy életet, együtt megöregedni, aztán meghalni. Ha ő is a jövőm része lehetne, már semmi sem hiányozna. Annyira vágyom utána!

Egy téli estén, amikor a gyakran vissza-visszatérő depresszióm megint maga alá gyűrt, és ő az ágyamon simogatta a hátamat, elmondtam neki mindezt. Nagy baromságnak véltem akkor, de sok minden dolognak utat indított. Ő sosem akart fiúval kapcsolatot, pedig bi volt. Mindig is egy lány mellett képzelte el a jövőjét. De felajánlotta a barátság extrákkal dolgot. És én, akit akkor a magány és a szeretetéhség kikészített, belementem. Mert bár lehet neki azok a dolgok csak az élvezet végett voltak fontosak, én szívből, érzésből tettem minden érintést. De valahányszor lefeküdtünk, szemem előtt mindig ott lebegett, hogy igazán sosem lehetünk egymásé. De bennem folyton feltámadt a remény, mint ahogy most is.

A maknae észrevette, hogy percek óta őt bámulom.

-Szia Taehyung, te hogy állsz?

-Én már kész vagyok, minden értelemben -nevetem el magamat, de nem jókedvből.

-Hihetetlen, hogy ezt a napot is megértük -ül le sóhajtva az ágyára, és ütögeti meg a mellette levő helyet, amit elfoglalok.

-Tényleg az... Jungkook, figyelj, beszélni szeretnék veled.

-Mondd csak!

-Én nagyon sokat gondolkodtam ezen. Nekem ez az utóbbi két év nagyon sokat jelentett, de ezt te is tudod. Én borzasztóan szeretlek még most is. Veled szeretném leélni az életem maradék részét.

Fél percig hallgatás következik.

-Taetae, amikor ezt a barátság extrákkal dolgot elkezdtük, megbeszéltük, hogy nem lesz semmi komoly közöttünk. Mert tudod, hogy én nem veled képzelem el a jövőmet.

-De Kook, annyira közvetlen voltál egész végig. Egyből igent mondtál a romantikára. És randiztunk is, és lelkileg is, annyira közel kerültünk egymáshoz -erősen tartani kellett magamat, hogy ne kezdjek el sírni.

-A randiknak nem volt semmi érzelmi háttere a részemről. A romantika meg természetesnek mondható, hiszen mindketten szeretjük. Tae, értsd már meg! Én soha nem is adtam jelét annak, hogy közöttünk a dolgok bármikor is bensőségesebbé fordulhat.

Itt már elkezdtek a könnyeim folyni.

-Akkor valahányszor megcsókoltál, nem jelentett semmit? -bólintott. -Valahányszor azt mondtad, szeretlek, az sem jelentett semmit? -megint. -És a gyűrű, amit adtál? -felemeltem kezemet, amin ez a számomra fontos ékszer volt.

És megint bólintott.

-És nem fognak hiányozni az együtt töltött percek? A csókok, az érintések? A szeretkezés? A zongorázásom? Semmi?

Azt hiszem ez volt a pillanat, amikor összetörtem.

-Értem. Látom, nem tudlak meggyőzni. Az én hibám volt, hogy belementem, holott tudtam mindig is, hogy koppanni fogok. Ezért nem okollak téged, csakis magamat. De tudnod kell, mindig szeretni foglak, bármi is történjék. Soha nem fogom megbánni azt, ami közöttünk történt, mert olyan embernek adhattam oda az „elsőimet", aki miatt soha nem fogom megbánni.

Folytatni nem tudtam, mert a zokogás ebben megakadályozott. Kookie elkezdte a hátamat simogatni vigasztalásul. Ránéztem, és láttam, az ő szemeiben is megcsillant egy könny. Talán mégis jelentett neki valamit?

-Aranyos vagy Taehyung, és sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. De nem akarlak elveszteni, mert fontos vagy nekem. A gyűrűt -itt két kézfejével összefogta a gyűrűs kezemet- tartsd meg emlékbe, és ne dobd el! Én se fogom -éjjeliszekrényének fiókjából ő is kihúzta az övét.

Szó nélkül bólintottam.

-Lehet egy utolsó önző kérésem, Kook?

-Mondd csak bátran!

-Csókolj meg! Ugyanúgy, mint anno, az első randinkon.

A mellettem lévő fiú nem habozott. Két keze közé vette arcomat, és ajkaimra tapadt. Lassan kezdtük, inkább csak kóstolgattuk egymást. Majd nyelve bejutást kért szájüregembe, és meg is engedtem, de még az sem vált túl szenvedélyessé. Csak gyengéd maradt. Egy perc után elváltunk egymástól. Nem láttam több értelmét az ittlétemnek, így felálltam.

-Isten veled, Jungkook! Nagyon fogsz hiányozni, soha, de soha nem foglak elfelejteni!

Nem vártam meg válaszát, mert megint előjött a sírásom. Szobámból gyorsan lepakolva holmijaimat, elkezdtem fájdalmas búcsút venni szeretett hyungjaimtól, hogy az utcára egy megüresedett, magányos lélekkel lépjek ki, belevágva életem egy újabb szakaszába.

--------------------------------------------

Sziasztok! Itt a kövi történet. Egy szokásos kérdést bedobnék, miszerint legyen-e folytatás, illetve ha igen, hogyan képzelitek el?
Most pedig érzelmileg zsarolni fogok. Ha nem lesz legalább három komment, akkor nyitva hagyom ezt a történetet. 😁😀

Pusza!