Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Felelsz vagy mersz? (Taekook ff.)

[FIGYELEM: a valóságtól eltérően itt Jungkook lesz az idősebb!)

Jungkook szemszöge:

Felelsz vagy mersz... Sosem szerettem ezt a játékot, mert pillanatok alatt lehet megbántani a másikat és buborék módjára pukkanhatnak ki egykor szorosnak bizonyuló barátságok a pillanat töredéknyi leforgása alatt. De hát mit tehet az ember, ha a társaság nagy része pont ezt akarja, pláne, ha az emberek túlnyomó része már jobb esetben is csak spiccesen röhög mindenen is. Nem is értem, mit keresek itt... Pontosabban tudom, de már közel sem tűnik olyan jó ötletnek, nemcsak miattam nem, hanem amiatt is, akit magammal hoztam. Nagyon féltem az elején, de bízok benne, hogy Minjun, a házigazda kivételesen tényleg tud viselkedni, ahogy megígérte, és nem fog visszaélni a bizalmammal.

Már a sokadik kört pörgetjük, az emberek egyre jobban részegednek le. A játék során háromszor van lehetőséged megtagadni a kérdést vagy vállalást, de olyankor inni kell. Mondjuk a többség ettől függetlenül iszik, és ez meg is látszik rajtuk. Egyre jobban szabadulnak el a kérdések, és a játék kezd egyre inkább rossz irányba haladni. Megtörténnek az első vetkőzések, az első smárolások, és a különféle szexuális jellegű kérdések, melyek már szintén az ízlés határát súrolják. Aggódva pillantgatok a körben velem szemben ülő társamra, aki csendesen figyeli a játékot, miközben próbálja a számára kirótt dolgokat teljesíteni. Nagyon remélem, nem fog semmi megalázót kapni, mert akkor azt nem tudnám magamnak megbocsátani. Elvégre én rángattam ide, hogy szerezhessen új barátokat. Pedig számomra is a társaság nagy része vadidegen... Többször is ránézek, keresem a szemkontaktust, hogy ha esetleg azt látnám rajta, hogy menekülni akar, akkor egyből elhagyhassuk a helyet.

Valahányszor ránézek, mindig ellágyul szívem. Így volt ez az első perctől kezdve, hogy az egyetemen megláttam. Akkor még kíváncsi gólya volt, nyitott a világra és kíváncsi. Érződött rajta, hogy fiatalabb nálam, de nem az életkora vonzott, hanem hogy a korosztályához képest mennyivel érettebb. Hogy mi minden érdekli és mi mindent csinál nap, mint nap. Mint én... Lenyűgöz a mosolya, a sötét szemei, ezek egyszerűen rabul ejtenek. Bár egy mentorprogram kereteiben ismertem meg, ahol az egyetemkezdő elsőévesek mellé egy felsőbb éves hallgatót rendelnek, hogy egyengesse az első féléveit, első perctől fogva azt éreztem: én több akarok lenni, mint a mentora. És bár sosem reménykedhettem a szerelmében, de barátként mellette akartam lenni. És így szép fokozatosan beleszerettem. Talán nem kellett volna, mert bár hihetetlen gyönyörű érzések kezdtek el virágozni lelkemben, ott van mellette a fájdalom, a viszont nem szeretés szakadéka. Idestova lassan egy éve vágyakozok utána. Meddig akarom én még ezt csinálni? Én magam sem tudom, de érzem, hogy nem fogom tudni az örökkévalóságig hordani ezt a terhet...

Pörög az üveg a földön.

- Minjun, felelsz vagy mersz?

- Természetesen merek -jelentette ki barátom magabiztosan a felé kihívást intéző lánynak.

- Hét perc mennyország, csak ennyit mondott – nézett rá kacéran a csaj, de legnagyobb meglepetésére (meglepetésünkre) a srác a mellette ülő fiú combjaira csapva egyet finoman húzza fel a földről, hogy magával rángassa az egyik üres szobába. Tudtam, hogy bevállalós, de hogy ennyire...

Amíg vissza nemjöttek, a többiek csak meglepetten sugdolóztak és közben persze ittak. Tíz perc múlva két kielégült képű fiú tért vissza. Egyre jobban éreztem magamat kívülállónak, és ezt barátomon is láttam már. Éppen akartam elővenni telefonomat, hogy írjak neki, haza szeretne-e menni, de balszerencsémre Minjun ekkor pörgetett, és hát persze annak az üvegnek pont felém kellett mutatnia.

- Jungkook, felelsz vagy mersz? -tette fel a kérdést huncutul, egyre nehezebben beszélve.

Mivel az előző két körben feleltem, most kénytelen voltam a merést választani. Gyomrom összeszorult, különösen, amikor barátom mosolya még kajánabb lett. Sejtettem, hogy nem lesz jó vége.