Reflections

Adventi naptár - AU Marinette és Adrien

Hát, eljött ez is. Az adventink utolsó része, aminek posztolását nem követtük el hajnalok hajnalán. :D A kommentek sorrendje úgy hozta, hogy a címet és a szereplőket is Lili739 adta. Drága, köszönjük a folyamatos aktivitásod, igazi törzsolvasónk vagy. :) 
Bónusz konzekvencia a sztori végén.

^^

Minden a csodálatos néger asszonysággal kezdődött...
Apja az élete befektetését kötötte azzal a rabszolgával, azóta pedig meg sem állt, hogy pofátlanul kihasználva az emberek butaságát, a nép furcsa ízlését, valamint saját tökéletes marketingérzékét, megalapítsa a későbbi Agreste's American Museumot. Lehengerlő stílusával, a legjobban megszerkesztett és szövegezett plakátok, újsághirdetések és szórólapok tömkelegével elárasztva a környéket, sikert sikerre halmozott. A múzeum csakhamar a Broadway elsőszámú látványosságává vált, ez pedig csakis Gabriel hihetetlen üzleti adottságainak volt köszönhető, a szenzáció és a világraszóló hírnév már akkor borítékolható volt.

Viszont létezett egy olyan személy, aki a szemfényvesztést teljes egészében átlátta, ez pedig nem volt más, mint a fia, Adrien. A duplán vezetett könyvelésből azonnal rájött, a konkurens Peale Amerikai Múzeum is felmenője kezében pihen, a versenyt a két látványosság között pedig nem a vetélytárs, hanem maga Gabriel Agreste generálja, hogy ezzel is megnövelje bevételeit. Ugyan szerette a cirkusz alkalmazottjait, apját mégis ki nem állhatta azért, hogy még távoli rokonukat is képes volt az Angol királynő elé vonszolni amiatt, hogy attrakció gyanánt Hüvelyk Tábornokként mutogassa őt. Ugyan Bridgeportban ott volt számukra az óriási palota, melynek építtetésén az idősebb szőke nem fukarkodott, Adrien most mégis egy szalmazsákon húzta meg magát éjszakára. Az őrület ugyanis ennyinél nem állt meg.

Az egetverő hajcihő csak akkor indult igazán, amikor üzlettársakat is szerzett maga mellé. A maguk módján Mr. Coup és Mr. Castello is megragadó személyiségű ember volt, mégsem lettek a fiatal trónörökös kedvencei, hisz ők is ugyanúgy csak a pénzt hajhászták. Na meg persze a nőket. Aztán elindult az, ahol most voltak: a monumentális méreteket öltő utazó cirkusz. Jobban mondva Agreste Óriási Utazó Múzeuma, Állatsereglete és Cirkusza, ami a fennhordott orrú Amerika legnagyobb vándorcirkuszává lépett elő. Volt itt minden, amit csak az éhes néző szeme - és elbutított elméje - kívánhatott. A régről ismert, vagy inkább hírhedt szörny társulat a négy lábú lánnyal, a homár fiúval, majomemberrel, szakállas nővel, élő emberi csontvázzal és még sorolhatnánk, de felléptek mellettük balett-táncosok, akrobaták, az első női "kocsiversenyző", tűznyelők és egy megállás nélkül gyarapodó állathad is. A díszes kelmékkel teleaggatott elefántok és lovak tömött sorokban kígyóztak végig a városok utcáin, hirdetve, hogy a világhírű és legnagyobb cirkusz az ő lakhelyüket részesíti olyan óriási kegyben, miszerint ellátogat hozzájuk. A helyszínek közötti költözést pedig egy 60 kocsis vasúti konvoj biztosította számukra, amely végeláthatatlanul kígyózott át az államok füves pusztáin. A sátorkomplexum felállítása embertelen kihívásnak minősült volna, ám a gigantikus társulat alkalmazottjai már jól összeszokott rutinnal végezték az erőt próbáló feladatot.

Ideértek! Eljutottak az első helyszínre a négy közül, hogy minden egyes este gigászi előadással szolgáljanak a már hónapok óta előre megvásárolt jegyekkel rendelkező nézősereg számára. Egy hétig, aztán mennek is tovább. Hétvégén utaznak, majd a következő hétfőtől már egy másik városban keltik az őrület eme formáját. Mindezt pedig a szentestére kitűzött záróműsor koronázza majd meg, melyre maga az elnök is hivatalos volt. Decemberük olybá tűnt, mint valami elfuserált adventi naptár, csak éppen itt a csokibontogatás helyett kemény munka és szüntelen odafigyelés volt a jutalom az ájulásig való fáradtság mellé.