Reflections

LADYBUG WEEK - DAY 7. Book Store

A hét fix témáinak záró epizódját egy egészen különleges nézőpontból mutatjuk. Jó olvasást!

****

A park napfénytől langyosan zöldellő füvén heverésztünk és beszélgettünk a haverokkal, mikor véletlenül megláttam azt az apró, csodálatra méltó kis teremtést, aki már egy ideje édes dallamokat költöztetett lelkembe. 

Marinette a mellettünk kanyargó kavicsos ösvényen toporgott. Útja pont előttünk vezetett volna el, de lábainak inkább megálljt parancsolt. Szemében félszeg csillogást fedeztem fel, mikor végigpillantott a körülöttem megállás nélkül nevetve hangoskodó osztálytársaimon. Megrémítette az idősebb fiúhad, miközben óvatosan intésre emelte kezét. Némán, csupán a szememmel és fejem biccentésével jeleztem neki, hogy lépjen csak közelebb, és már vettem is ölembe az eddig hanyagul magam mellé ledobott gitáromat, hogy lépteit egy könnyű dallal kísérjem. 

"Fekszel a fűben és eljön a szél
Megérint téged és halkan mesél
Valóság nincs, te nem létezel
Az élet csak álom, ne ébredj fel!
Eljön az óra és szabad leszel,
S megérted végül, hogy szeretni kell..."

- Ó ne, Couffanie már megint kezdi. - csapott homlokára a társaság legmagasabb, sötét hajú tagja. Ugyan Lucas volt köztünk még korban is a legkiemelkedőbb, mégis a jelen lévő fúk közül én számítottam a legérettebbnek. Ezeknek a mázlistáknak még csak a kicsapongások jártak az eszükben, nem pedig a mámorító, édes érzések, melyek addiktívan hatottak minden emberre, kik már fogékonnyá váltak rájuk. 

-Szia Marinette! - köszöntötte az akkordok végére színre lépő bájos szépséget a balomon épp fekvésből törökülésbe feltápászkodó Eliott, csapatunk legvisszafogottabb tagja.

-Sz-szi-sziasztok! - fogott bele szokásos, zavarában előadott dadogásába - Ismerjük egymást?

-Nem, de az nem jelenti azt, hogy ne tudnánk rólad mindent, hála a mi nyálas haverunknak. Irány srácok, itt randi time van. - szólt közbe Lucas, és már szedelődzködtek is, hogy magunkra hagyjanak a rákvörössé váló, szájtátva őket figyelő feketeséggel. Mikor a kis had levonult, a földöntúli teremtés még mindig teljes zavarán próbált meg úrrá lenni. Nem szóltam, mosolyogva figyeltem, hogyan próbál meg értelmes mondatokat összehozni, mely a rózsás arccal karöltve éteri magasságokba emelte a felettem magasodó személyt.

- M-mi újság? - akadozott még.

- Vártam valakire, hogy elkísérjen a lemezboltba. Azt hiszem megérkezett. Ha csak nincs valami jobb dolgod. - löktem félre a szemembe hulló tincseket, hogy reakcióját teljes egészében élvezhessem.

-Nem, persze, szívesen elkísérlek. Én csak a könyvesboltba indultam, de az úgyis ott van szinte mellette. - vált immár boldoggá és oldódottá kedélye. Ennek örömére pedig tovább pengettem húrjaim, miközben a dalt dúdolva neki, még mindig azokba a finom, kék szemekbe merültem.

"Gyere velem

És mondd mit nem szabad

Fogd a kezem

És írjuk együtt át a régi szabályt..."

-Öö, azt hiszem nem teljesen értelek. - kacarászott ismét zavarban - De ahogy mondtam, beugorhatok veled oda.