Reflections

LADYBUG WEEK - DAY 4. Vacation

Guglimapset új ablakban nyit, helyekre rákeres, olvas. Hajrá! 😉

****

Nyári szünetem rögtön első hete meglehetősen eseménydúsan telt. Még szinte nem is volt időm arra, hogy tökéletes önsajnálatba süppedjek amiatt, hogy ismét egy olyan időszak következik, mikor is mellőzni vagyok kénytelen egyetlen szerelmem fizikai közelségét. 

Nem volt lehetőségem napokon át felváltva tobzódni a csokifagyi, táblás ét-, és tejcsoki, vagy épp a forrócsoki szürcsölés adta letargikus élvezetekben. Nem tudtam éjjelente magányosan a várost járva eljutni szerelmem otthonához, hogy a szomszédos tetőről bekémlelve, alvó alakjának körvonalait vizslassam árgus szemmel. Nem tudtam folyamatosan sírni és nyafogni Tikkinek, de még Alyanak sem. 

Nem, mivel szinte azonnal berobbant az életünkbe az én mindig pezsgő, tinédzsereket lepipáló lelkületű nagymamám. Már 3 napja aludt az én szobámban, hogy ezen kívül még 4 éjjel folytathassa eme tevékenységét. Első nap módszeresen végigmérte rózsaszín falaim minden egyes centiméterét, majd nem szólt semmit. Másnap, mikor André mindig változó székhelyű fagyiját megtalálva megkaptuk különlegességeinket a jeges massza mesterétől, kikapta kezemből sajátom, majd hümmögve méregette azt, hogy alig egy perc után szó nélkül ismét kezembe nyomja pisztácia és ananász ízű édes hűsítőmet. De még ez sem zárta le furcsaságainak sorát, mivel a harmadik együtt töltött napunkon valamiért feltétlen Adrienék háza felé akarta venni utunk, majd közben folyamatosan arról érdeklődött, hogy van e már valamilyen fiú az életemben. Kezdett annyira kínossá válni a dolog, hogy egyszer már azon is eltöprengtem, inkább azt mondom neki a lányokat szeretem. De persze amilyen az ő stílusa volt, valószínűleg csak még érdekesebbé vált volna a téma szemében, így inkább próbáltam mindig valami más felé terelni a beszélgetés menetét. Majd eljött a negyedik napunk. 

Nem volt elég, hogy folyamatosan azon imádkoztam, hogy a nap szinte 24 órájában második társamul szegődött felmenőm vendégeskedése alatt Halálfej nehogy akumát szabadítson városunkra, a Nagyi egy "remek ötlettel" állt elő. Mármint szerinte, és a szüleim szerint volt remek ötlet. Én kézzel-lábbal tiltakoztam, de hiába vetettem be bármiféle érvet, melyeket sajnos még én is vérszegénynek éreztem, csakhamar leszavazták ellenkezésem. Nem volt mit tennem, csomagolnom kellett. Ugyanis utaztunk, mivel Apám édesanyjának feltett szándékában állt, hogy elvigyen engem pár napra a híres francia riviérára. Ugyan az ötlet csábító volt, én mégsem tudtam nyugodt szívvel a bikinim után kutatni szekrényem mélyén, hiszen végig az járt a fejemben, hogy se Chat-et, se Fu Mestert nem tudom értesíteni Katica ideiglenes eltűnéséről újdonsült személyi testőröm folyamatos szkennelése miatt. A Nagyi szinte egy percre sem tévesztett szem elől. Csupán egy alkalom volt, mikor kis ideig magamra hagyott, de akkor még álmomban sem gondoltam, hogy ilyen őrült tervvel áll majd elő. 

Ráadásul még aznap indulni akart, hogy az estét a már sebtében lefoglalt szállásunkon tölthessük. Így tehát már délben felültünk az első Lyon felé tartó vonatra, hogy onnan átszállva Marseille felé vegyük utunk. Legalábbis én ebben a hitben éltem. Ugyan való igaz, hogy csodálatos tájakon át vezetett utunk, és a meleg áramlatokkal hullámzó Földközi tenger is felettébb jól hangzott, de én legkésőbb Avignonnál kiszálltam volna. Mindig is tetszett a történelmi város, de Gina Dupain hajthatatlan volt. Mikor végre fellélegeztem volna, hogy hamarosan a végéhez ér hirtelen jött vakációnk utazással töltött ideje, a Nagyi azonnal húzott is a metro irányába, hogy Marseille városi kavalkádján át végül egy buszra szálljunk, ami legnagyobb döbbenetemre kitartóan távolodott a várostól. 

Les Goudes volt ugyanis drága ősöm célja, amit sehogy sem tudtam magamban hová tenni. Már késő délután volt, mire a csöppnyi buszpályaudvarról elindultunk, hogy a nemzeti park területén elhelyezkedő kicsiny kikötőfaluban megkeressük szálláshelyünket. Párizs után úgy érzetem magam, mintha csak egy rég kihalt szellemvárosban járnék. Turistából valószínűleg egy sem akadt rajtunk kívül, a helyiek pedig, mivel az egész település csupán pár alacsony építésű házsorral telt utcácskából állt, szintén elenyésző számmal rendelkeztek. Kicsiny kétágyas szobánkban azonnal az ágyon kötöttem ki. Nagyira bíztam a városnak alig nevezhető hely felfedezését és némi vacsora beszerzését, amíg én kipihenem a metró és a forgalom okozta stresszt. Mindig is pánikoltam, hogy a kusza alagútrendszerben egyszer elvesztem a tájékozódási képességem, valamint a nagyvárosban úgy suhant el előttünk egy taxi, hogy kész csodának számított, hogy nem esett senkinek sem baja. Profi sofőr lehetett, bár azért városon belül kb. 200-al randalírozni... Természetesen a rend biztos őrei is a nyomában voltak már, de a fehér autó vezetőjének látványos manőverezési technikái miatt a nézelődők jelenleg a rosszfiúnak szurkoltak. Katica most nem állhatott csatasorba, mivel ősz hajú felmenője kitartóan rángatta őt tovább, hogy le ne késsék soron következő járatukat. De úti célunkon így legalább volt mire fognom, hogy kicsit távol akartam magamtól tudni az én szabad lelkű nagyszülőm.