Reflections

Caipirinha

A számunkra elsőre (na jó, második átrágás után is ugyanúgy) ismeretlen szót, mely a címet adta, TmeaKapitny szolgáltatta nekünk. Köszönjük! :)

^^

- Hogy! - csattant az első alkalommal a franciakockás spirálfüzet az éterien szőke tincseken, hogy azokat kissé lelapítva induljon következő útjára. Nem számított, hogy egy-egy eltévedt, aranyló búzakalásszal vetekedő szál beleakadt a rugó szerűen hajlított, fehér műanyaggal bevont drótba, ezzel bónusz fájdalmat okozva a bántalmazott fél fejbőrének.

- Lehetsz! - ért célt másodjára az említett iskolai kellék, melyben a számok legalább annyira össze-vissza voltak felvezetve, mint a lapok tulajdonosának egész élete.

- Ilyen! - szólt az újabb, önmagában egy szavas, ám egyben figyelve a jelenetet, mégis egy egész mondatot kitevő, jó szándékkal sem dicsérő hangnemet megütő kritika, ahogy a virág-, és különböző indamintákkal befuttatott borítójú lapköteg újfent leadta hangjelzését a világ felé, ezzel tudatva, hogy most is teljesítette feladatát, ami nem volt más, mint, hogy néhány perc erejéig büntetőeszközzé váljék.

- Hülye?! - hangzott a végszó - és csattant a füzet -, mely kérdés és valami egészen más is volt egyben. Keveredett ebben minden. Gondoskodó szeretet a társ iránt, félelem a jövővel kapcsolatban, mérgelődés a baklövés miatt, bűntudat a lecseszésért, elnéző sóhaj a véletlenséget, mint sem a bántottat okolva, idegesség a probléma megoldása végett és még sorolhatnánk.
Egy azonban biztos. A jelenlévő ütlegelő és a nem túlságosan erős, inkább lelki fájdalmat férfiasan tűrő felek közül egyik sem tett volna nagy tétet arra, hogy ezen női pszichés kirohanás után bármiféle pozitív elmozdulást tanúsítana valamelyikük is párkapcsolati téren. Pláne nem a vörös kezeslábasban díszelgő, jobban mondva forrongó fiatal.

Márpedig Katica feje - már ha leszámítjuk sötétlő haját - úgy gondolta, ideje teljes mértékben igazodnia ruházata alapszínéhez. Még ha eddig egész életében úgy is vélte, nem áll jól neki a pulykák tarajának - vagy nevezzük toroklebenyének - árnyalata, most legalább azzal nyugtathatta magát, hogy így legalább nem kell a száját befogni sosem képes partnerének bármely részéhez is hasonlítania. Hisz Macskában, vagy épp rajta, 4 szín volt felfedezhető. Fekete, arany és búza sárga, melyeket vegyünk most egy kalap alá, valamint a zöld és bőrének fehéres alapszíne. Piros pedig sehol. Sehol! Ez pedig igen jól jött a város hősnőjének. Ő ugyanis ebben a pillanatban semmit nem akart jobban, mint kitekerni a macska kwami tulajdonosának nyakát, persze csak miután letépte róla azt a szemtikkelésig irritálóan fityegő csengőt, és totálisan elhatárolnia magát akár még a színek terén is a nyávogótól.

- Tudtad! - csapta le most két kézzel és teljes erőből a kármentesítésre feldobandó repdesőhad bevetésének elfelejtése miatt még jelen pillanatban is romhalmaznak titulálható osztályteremben saját padmaradványára önön füzetét a csitri. A megtépázott darab lassacskán kezdte feladni a harcot, hogy egyben maradjon, de ez igazán nem számított, hisz egyrészt volt tőle fontosabb dolog is, másrészt a csodavillanás közepette úgyis visszanyeri majd régi, bár akkor sem éppen tündöklő mivoltát a papírárú.

- De nem aka... - próbálkozott volna a fülét-farkát behúzó, hogy valami módon mentse irháját és próbálja kiengesztelni szerelmét, de jelen félbeszakított mondatával nem sokat javított helyzetén.

- Ne nemakartamozzál itt nekem! - emelte meg jócskán hangját a copfos - Tudtad jól, hogy Halálfej előtt nem mondhatunk semmit, erre te fogtad és kb. a fél életünket elsoroltad neki! - rikácsolta tovább a lány.