Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Barátság extrákkal 3. rész (Taekook ff.)

-J-jungkook, szia. Hát te?

-Sz-szia Taetae! Bejöhetek?

-Öhm, persze, gyere.

Azzal beengedett. A ház belülről mindig is lenyűgözött, és ez most is így volt. Kabátomat, cipőmet levettem, sporttáskámat is a folyosón hagytam, és a nappaliba léptem, ami mindig is a kedvenc helyiségem volt, annyira, hogy egyszer itt rontottam meg a ház gazdáját.

-Kérsz valamit enni vagy inni?

-Köszönöm, csak egy pohár vizet.

Azzal kilépett. Borzasztóan szomorúnak és letörtnek látszik, ami miatt nőtt a gombóc a torkomban.

Hamarosan visszajött egy pohárral a kezében, ami annyira remegett, talán a stressztől, hogy félő volt, hogy tartalma a földön végzi, így két kezemmel közrefogtam az övéit, amitől persze zavarba jött, és átvettem tőle, majd megittam.

Leültünk a kanapéra, és beállt az a kínos csend, amit nyilván nekem kellett megtörni. Ültemben felé fordultam.

-Figyelj, biztos, hogy nagyon fura lehet, hogy pont én pont most eljöttem ide. De bízok benne, hogy nem hiába. Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, és egy új esélyt. Egy nagy barom voltam, amikor eltaszítottalak magamtól. Ebben a két évben kerestem a boldogságomat, de sohasem találtam meg teljesen. És rájöttem, hogy mi, pontosabban ki hiányzott. Te. Én nem tudom, mit gondolsz most rólam, és hogy mennyire engedtél el, de kérlek, adj magunknak egy újabb esélyt.

Taehyung továbbra is a karácsonyfa égősorának világába meredt, rezzenéstelen arccal. Egy percnyi hallgatás után szólalt csak meg.

-Két év. Két éve élek egyedül. És bár emberek között mozgok nap, mint nap, az otthoni magány eléggé rideg valóság. Népszerű vagyok, igen. De -és itt tekintetét rám emelte- én még mindig az a törékeny Taehyung vagyok. Sorra fordulnak meg az emberek utánam az utcán, mert lehet, jól nézek ki [Jungkook féltékenységi rohamot kap mindjárt], és nem tudhatod, de nagyon sokan próbálnak megfűzni. Fél órával ezelőtt hívott fel a tanítványom, aki belém szeretett már mióta. Szimpatikus srác, nagyon rendes. Mégsem tudok érezni felé, mert a szívem foglalt. Tudod nehéz úgy létezni nap, mint nap, hogy a hülye szíved egy reménytelen szerelmet táplál -hangja sírós lett, ajkai megremegtek, és én is elkezdtem könnyezni. – Hétköznap nem, de hétvégén, vagy ünnepekkor, mint most... Ilyenkor ébredek rá, mennyire egyedül vagyok, de nem érdekes. Hagyjuk is.

-Nem, ne hagyjuk... Haragszol még rám?

-Harag? Sohasem haragudtam rád, nem lennék rá képes. De a fájdalom itt benn -mutat szívére- még most is hasogat.

-Istenem Tae -borulok zokogva mellkasára. Hallani megannyi mérhetetlen fájdalmat... Annyira képesek vagyunk elcseszni a saját életünket, sokszor a boldogság előtt egy lépésnyire.

Együtt sírtunk, halkan szipogva, közben éreztük, hogy a bennünk lakozó keserűség és feszültség elkezdett olvadni. És a remény szikrája szárba szökkent, hogy itt az esély az újrakezdésre.

-T-tényleg komolyan gondolod, hogy újrakezdhetnénk, most már komolyabban? -kérdezi félve, remegő hanggal.

-Igen, soha nem gondoltam semmit ilyen komolyan. Érezni szeretném, ahogy szeretsz, mert amióta elváltak útjaink, soha nem éreztem máshol. Csak nálad.

-Megvan még a gyűrű?

-Igen, itt van -azzal a pulcsim alól kihámoztam a nyakláncot, amin hordtam a drága ékszert.

Szerelmem egy megkönnyebbült mosolyt eresztett meg.

-És a tied? -érdeklődök.

-Itt van -azzal felemeli jobb kezét, amin ott van. Kezét kezeimbe veszem, és egy lágy csókot lehelek kézfejére.

-Kim Taehyung, lennél a párom? -nézek mélyen gesztenyebarna szemeibe, amikből újból elkezdenek a könnyek folyni, de immár örömkönnyek.

-Igen -rebegi a megilletődött Taetae.

-Meg akarlak csókolni -suttogom immár közelebb hajolva hozzá.

-Nem fogsz pofont kapni érte -suttog vissza a fiú, aki immár a párom.

Így megszüntettem az ajkaink közt lévő maradék távolságot. Egyszerre nyögtünk bele a jó és régóta nem tapasztalt, nagyszerű érzésbe. A fiú hátradőlt a kanapén, én pedig felé kerekedtem. Kezeivel nyakamat átkulcsolta, miközben hüvelykujjaival bőrömet kezdte el cirógatni. Borzasztóan jól esett. Így csókolóztunk békésen, egymást ízlelgetve a kanapén. Fölöttünk a szenteste szeretete és békéje őrködött, a levegőt átjárta a téli ünnep mámorító szaga, és mi egy teljesen másik világba merültünk el, ahol csak mi voltunk.

Mikor már percek óta csókolózunk, picit eltávolodunk egymástól, és tekintetünket egymáséiba fúrjuk, és így szemezünk addig, amíg zavarba nem jövünk.

-Nagyon féltem, hogy már túltettél rajtam, és valaki mást szeretsz már -mondtam neki.

-Nem tudtalak elengedni, bármennyire is akartam régebben.

-Én nem bánom.

-Én sem -felelte mosolyogva.

-A fa alatt látod azt a kékeslilás csomagot? Az a tied, bontsd ki!

Felálltam, és egyből meg is találtam a kis pakkot, és ki is bontottam.

Egy album volt, amiben kettőnkről voltak képek. Volt egy-két romantikusabb is, de ez a kis gyűjteményecske gyönyörűen mutatta be a mi történetünk, a mi kapcsolatunkat.

-Tae, ez annyira gyönyörű -suttogtam könnyektől megilletődve, azzal visszatelepedtem a kanapéra, mellé feküdtem, és átöleltem. – Köszönöm, drága! Ne haragudj, de én nem készültem ajándékkal -biggyesztettem le ajkaimat.

-Nekem a legjobb karácsonyi ajándék a te szerelmed. Boldog karácsonyt, Kookie!

Ahh, de rég hallottam ezt a becenevet.

-Boldog karácsonyt, kicsi Alienem!

Azzal egy újabb csókban forrtunk össze, nem utoljára az éjszaka során, hogy késő éjszaka egymást ölelve szenderedjünk álomba a kanapén, hogy másnap reggel a korán érkező hyungok fangörcsölő sikoltozására ébredve kezdjük el a szerelmünk legújabb és legszebb fejezetét, aminek reméljük, sosem lesz befejezése.

-------------------------------------------------------------

Na, drágáim, ez a történet is lezárul! Remélem tetszett, Jiminünk megint belendítette az eseményeket. Meséljétek el, mennyire tetszett a sztori, és ha vannak további ötleteitek, azokat is írjátok le nekem komiban vagy privátban. Remélem tetszett, hogy egy kis karácsonyos történetet hoztam. Ezután a gáz év után már ki vagyok éhezve egy békés, szeretetteljes karácsonyra. Pusza mindenkinek!