Festék és Bakelit || ✅

köszönetnyilvánítás

Azt hiszem, vannak könyvek, amiknek a lezárása mindig is rápecsétel valamit a lelkemre, valami jólesően égetőt, ami mindig megmosolyogtat, ha rá gondolok. Ez a könyv is ilyen.

Fogalmam sincs, hol kezdjem ezt a köszönetnyilvánítást.

Szeretném megköszönni nektek, hogy olvastátok a történetet. Szeretném megköszönni nektek a sok kommentet, a sok levelet, a sok kedves szót, amivel mindig kicsit éreztettétek velem, hogy mennyire jó az, amit csinálok. Mindig hoztatok valamilyen boldogságot a napjaimba, és ezért nem tudok elég hálás lenni nektek.

Aztán, hm...

Szeretném még megköszönni azoknak a barátaimnak, akik nem olvasták a könyvet és hallgatták a kétségeimet/ötleteimet a fejezetekkel kapcsolatban. Ha ezt olvassátok, fiatalemberek, köszönöm, hogy itt voltatok mellettem és kibírtátok velem még akkor is, ha irritáló voltam már.

Külön köszönet annak az embernek, aki amikor az utolsó pillanatban egy csöppet elbizonytalanodtam Aurora sorsát illetően, eszembe juttatta, hogy muszáj ilyen befejezést adnom neki, akkor is, ha fáj. Köszi.

Aztán, köszönöm a sok filozofálást, amit szó szerint mindenkivel végeztem, ha beszélgetésbe elegyedtünk, köszönöm a más nézőpontokat, amiknek létezése csak megerősítette bennem a tényt, hogy mindenki máshogy gondolkozik és az égvilágon semmi baj nincs ezzel.

Köszönöm a jó zenéknek, a festői weboldalaknak, az egyetemi órarendeknek, amiket letöltöttem a netről, hogy meg tudjam nézni, milyen órái vannak egy kezdőfestőnek; köszönöm az éjszakáknak, amiket végig írtam, köszönöm a fájdalomnak, amit átéltem és még kreatívabbá tett olykor-olykor.

Köszönöm a karaktereimnek is, hogy velük együtt fejlődhettem. Ők vitték a történetet, hiába én írtam; de az igazán jó karakterek már csak ilyenek.

Köszönöm Aurora Jonesnak, hogy megírhattam, és köszönöm az élet értelmének, hogy ennyire felbolygatóan csodálatos.

-avocados-