Festék és Bakelit || ✅

[HETEDIK FEJEZET]

A U R O R A
____________________

Mikor már nem voltam olyan gyerek, hogy higgyek a Jézuskában és tisztában voltam azzal, hogy apa és anya teszi a fa alá az ajándékot nekem és a testvéreimnek, csodálni kezdtem őket, hogy annyira tökéletesen megszerveznek mindent. Nem volt karácsonyi stressz, nem volt sietség, pontban és időben kész volt az ebéd, be volt csomagolva minden és fel volt díszítve a ház. A fenyőfa és a vaníliás süti illata megteremtette a harmóniát, a hóesés adta a hangulatot és miközben abban fetrengve hóangyalkát csináltam Alexszel, csak az járt a fejemben, mennyire jó is az életem.

Imádtam a karácsonyt.

Aztán minden egyszerre jött hirtelen: betöltöttem a tizenhatot, rá három napra pedig apa meghalt. Anya depresszióba esett és két héttel később, karácsony estéjén le sem tudta tenni az italt a kezéből. Nem volt karácsonyfa, nem volt süti illat, nem volt ajándék sem. A hétéves Judynak lerombolódott az az illúzió, hogy létezik a Jézuska - nekem pedig az, hogy a karácsony jó.

Fél évre rá anya lelépett és rám zúdult az a hatalmas felelősség, hogy neveljem a két kisebb testvéremet. Volt egy időszak, mikor leromlottak a jegyeim, de beszélt velem az akkori osztályfőnököm és azzal vett rá a tanulásra, hogy ha jó jegyeim vannak és bekerülök az egyetemre, jobb életet tudok biztosítani a húgomnak és az öcsémnek. Tizenhat évesen mostam, főztem, takarítottam, vigyáztam a gyerekekre és tanultam. Ez az összhang pedig egy idő után berögződött, mégis minden évben stresszelek, mikor beindul a karácsonyi szezon. A lehető legjobb ünnepi hangulatot akarom megteremteni Judynak és Alexnek és ez minden évben sikerül is. Gyűlölöm ezt az időszakot, de ettől függetlenül nekik még nem kell. A mai napon muszáj lesz megvennem az ajándékokat, a hétvégén pedig díszítjük a házat. Két hét múlva karácsony és még sehol sem állok.

Művészeti anatómián újra átszámoltam a bevételeket, hogy biztosan be tudjak ma vásárolni, közben pedig Lena szokásos áradozását hallgattam arról, hogy Theo milyen jól is néz ki ma. Nem értem, néha úgy viselkedik, mint egy tizenöt éves - ha ennyire odavan érte, miért nem mondja meg neki?

- Szerintem beszélj vele - közöltem vele gondolataimat, ő pedig sóhajtva firkálni kezdett a füzetébe. Lena tök szép lány, kilencven százalék esély van arra, hogy körülbelül minden fiú igent mondana neki bármire, nem értem, hogy mi a problémája. - Most írj rá, hogy beszéljetek az utolsó szeminárium után és mondd el neki.

Theo és Ben szuper barátaink. Ahogy Ben, Theo is érett annyira, hogy ha nem lenne semmi sem ebből az egészből, barátokként tovább tudják folytatni. Felesleges nem létező drámákat kreálni az életünkbe.

- Igazad van! - lelkesedett Lena, majd előhúzta a telefonját. Biztos voltam benne, hogy amúgy nem ilyen magabiztos, de elég jól bemesélte mindkettőnknek, mit ne mondjak. - Most fogom is, és ráírok. Legalább látni fogom a reakcióját, hiszen itt ül öt méterre tőlünk. Feloldom a telefonomat és... - megállt Lena a stressz leküzdése érdekében folytatott egyszemélyes beszélgetéssel és telefonjára meredt, majd csillogó szemekkel felém fordult. Jaj, ne... Jaj, ne, ne, ne... - Aurora Jones, miért a Facebook értesítésemből kell megtudnom, hogy születésnapod van?

Lena olyan hangosan szólalt fel, hogy páran felénk is fordultak, én pedig inkább csak eltakartam a szemeimet és a füzetemre összpontosítottam, amiben nem volt semmi, mert sosem szoktam jegyzetelni anatómián. Jaj, istenem, miért kell ilyen helyzetbe hozni?