Festék és Bakelit || ✅

[HATODIK FEJEZET]

A U R O R A
____________________

- Oké, ez nagyon durva – Xavier az előttünk lévő laptopot bámulta és minden harmadik képre, amit feldobott a Pinterest, pontosan így reagált. – Te ilyeneket tudsz csinálni?

Felnéztem a füzetemből, amibe jegyzeteltem és ránéztem a pop art-ra, amin csupán három tubus jelent meg, amikre rá voltak írva a különböző szavak: szeretet, boldogság, béke. Alattuk pedig egy kis szöveg, ami hirdeti, hogy minden vihető akciós áron. Csupán egy karikatúra a fogyasztói társadalomról. Igazából még nem is a jobb fajta, de Xavier Holtot teljesen beszippantotta ez a világ. Jó fura, tudom.

- Persze, ezek nem nehezek, ha kitaláljuk, hogy mit akarunk – mondtam, majd előrehajoltam és miután ellöktem a kezét a kurzorról, fogtam a képet és elmentettem egy új mappába, aminek a jubileium nevet adtam. – Mentsük el, ami tetszik, és majd lehet, hogy kezdünk velük valamit.

Csütörtök volt, és a G épület alagsorában ültünk egy üres teremben, amit igazából nem is használtak. Megkérdeztem Ms Elt, hogy bemehetnénk-e a rajzterembe, de természetesen nemleges választ kaptunk és elküldött helyette minket ebbe a szutyokba, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Nem nagy terem, de nem is kicsi – elvileg a rajzterem előtt ez volt a rajzterem, éppen ezért vannak olyan random dolgok is itt, mint a falra száradt festékfoltok, teletömött dobozok, amiket nem mertünk kinyitni, meg még ki tudja, micsoda.

Az elmúlt pár napban minimum két órákat ezzel az idiótával töltöttem. Ha nagyon erőltetni szeretnénk, kimondhatjuk, hogy már kezdi megszokni a művészetisek részlegét, tekintve, hogy mindig itt vagyunk. Már a kabátját is le merte venni és a széke háttámlájára teríteni – amit most éppen magára húzott.

Felmutatta nekem fekete cigarettás dobozát, én pedig megismételtem a tettét és felvettem bordó szövetkabátomat. Nagy nehezen kijött belőle a kávéfolt, de igen erősen megszenvedtem vele. Ezen gondolkozva csóváltam meg a fejem, miközben elkezdtem összepakolni a cuccaimat indulásra készen, Xavier kérdően nézte, ahogyan vállamra akasztottam a táskámat, szemöldökét felhúzva fogalmazta meg kérdését.

- Már nem jövünk vissza, vagy mi?

- Indulnom kell dolgozni – fúj, abba a rohadt kifőzdébe. Istenem, de nem szeretem a csütörtököket!

- Hol dolgozol? – elmosolyodtam és kiléptem a terem ajtaján.

Ha valaki megkérdezné, hogy milyen kapcsolatom van Xavier Holttal, nem is tudnék rá szerintem válaszolni. Nem használnám a barátok szót, az egy kicsit túl erős, de már ellenségnek sem nevezném. Nem, mintha bármikor is ellenségnek neveztem volna bárkit is; őt inkább a bunkó seggfej jelzővel illettem, amit igazából még mindig megteszek, szóval mindegy is.

A pékséges esetről nem beszéltünk és nem is fogunk – borzasztó reggelem volt akkor, ő pedig igen erősen próbálkozott, hogy tegyem rendbe magam, mert így nem fogunk haladni a jubileummal, és sikerrel járt. A feladatot nem is kezdtük el, de kiborultam előtte és azt hiszem, ez mindkettőnk hozzáállását megváltoztatta. Ő nem olyan bunkó, én pedig próbálok nem olyan flegma lenni.

- Egy kifőzdében a város szélén – mondtam, miközben kiléptünk a hidegbe. A hó már alig láthatóan szálingózott, biztos vagyok benne, hogy estére le fog zúdulni.

Xavier bólogatott, hogy érti, majd ajkai közé szorított egy szál Black Djarumot, én pedig a saját dobozomból egy szál Arany Marlborot. A fiú elém tartotta szürke vihargyújtóját és lángra lobbantotta a cigarettám elejét.