Festék és Bakelit || ✅

[TIZEDIK FEJEZET]

A U R O R A
____________________

Az idióta kondiedzés miatt nem tudtam csütörtökön bevállalni az extra munkát a kifőzdében és átcsúszott ez a tevékenység hétvégére, tekintve, hogy még a mai napon, pénteken is a rohadt felüléseket kellett csinálnom. Mr. T körülbelül szerdán észrevette, hogy nem nekem való ez az egész és kedvesen kihirdette, hogy a kezdő csoportnak elég a három körös edzés, de minimummá is tette ezt a számot és megjegyezte mellékesen, hogy aki szeretné, az megcsinálhatja az ötöt is. Természetesen szigorúan maradtam a háromnál.

- Gyere már Lena, hadd tudjam le ezt a hetet végre! – mondtam sóhajtva, ahogyan lenéztem a cipőjét kötő lányra.

Ez a pár nap borzasztóan nehéz volt: az edzések mellett – amik, ahogy már kifejtettem, halálosak – még Judy is beteg lett hétfőn, így minden nap ahogy végzem, hazamegyek és ápolom. Igaz, Alexnek már ezen a héten nincs sulija, így tud rá vigyázni, de nem nagyon szeretném rábízni a húgunkat egy teljes napra.

-Nyugi már – lépett mellém végre Lena, majd átölelte a vállamat és kinyitotta az öltöző nagy kék ajtaját. – A kedvemért állj hozzá ehhez az utolsó kondihoz úgy, hogy a pozitívat keresed benne – istenem, ha még egyszer meghallom, hogy valaki felhozza ezt a szót, a busz alá vetem magam. – Lényegében az egyetem összes kockáshasú egyede melletted mutogatja az kétszáz százalékos felsőtestét. Ez egy olyan látvány, Aurora, amit nagyon könnyen élvezhetsz, ha hagyod magadnak.

Forgattam a szemem, ahogyan közeledtünk a kondi ajtajához és egy igen összeszedett, érvekkel alátámasztott véleménnyel Lena tudtára adtam, hogy igen nehéz úgy bármit is nézni, ha közben nem kapok levegőt, mellesleg kicsit sem érdekel az, hogy ki hogy izzad. A fiúk fele az edzés felénél szinte minden nap lekapta magáról a felsőjét, részben azért, mert fűtenek a teremben és amúgy ők mindent beleadva edzenek, nem úgy mint én, aki csak túlélni szeretne, részben meg azért, mert szerintem imponál nekik, hogy annyian csorogtatják néhányukra a lányok a nyálukat.

- Különben is, neked ott van Theo. Egy csomószor voltatok együtt a héten és nem is mesélted, hogy mi volt, miután elmondtad neki. Miért nézel más fiúkat, ha... – kezdtem a faggatást, de mielőtt megfoghattam volna a konditerem kilincsét, kinyitották előttem és mivel befelé nyílik és nem kifelé, majdnem be is estem rajta, illetve annak a személynek, aki elém került, a vállamat átölelő Lenaval együtt.

A szürke pulcsiról egyből felkaptam a tekintetem az egyén arcára, de már akkor éreztem a közeledő pánikrohamomat, amikor még csak az erdőszerű pillantásokkal találkoztam. Jaj, ne...

- Óvatosan, hölgyeim – nyeltem egyet, mikor meghallottam Xavier Holt mély hangját, majd hátrébb léptem, mikor magabiztosan megindult kifelé. A legnyugodtabb módon kikerült engem anélkül, hogy megkért volna, hogy lépjek arrébb, még fűszeres parfümének illata is az orromba szökött, olyan közel kerültünk egy másodpercre. Megnyalta halvány rózsaszín ajkait, ahogyan vigyorra húzta őket, én pedig mélyen beszívtam a levegőt, hogy több oxigént kapjak és képes legyek emberként viselkedni. Aurora, mi a frász van veled? – Készen állsz a mai kondira, Csipkerózsika?

- Én? Mikor nem? – jól ismert szarkazmusom tökéletesen működött most is, de ahogyan Xavier igen jól szórakozva megcsóválta a fejét, miközben a kijárat felé lépkedett, lett egy olyan érzésem, hogy nem győztem meg az összeszedettségemről és pontosan tudja, milyen zavarba hozott a megjelenésével.

Hétfő este óta tulajdonképpen egyszer sem ültünk össze. Nem mondom, hogy kerüljük egymást, csak egyikünknek sem úgy jött ki a hét, hogy időnk legyen; Messengeren ugyanúgy beszélünk és ha összefutunk a suliban, még köszönünk is, a közös kondióránkon pedig előszeretettel csesztet engem, szokásához híven. Őt látszólag egy cseppet sem érintette meg az az ominózus eset, ami történt a tetőn a tűzijátékok alatt.