Kissed by the ocean {H. S.} Befejezett

11. fejezet

Egy sor szánalmas könyörgés után rávettem Harryt, hogy ne árulja el Louisnak, hogy kishíján vízbe öltem magam, amibe csak úgy egyezett bele, hogy teljes odaadással kell eljárnom az óráira. Ezek után összekapta a holmiát, és úgy kiviharzott a házunkból, mintha nem két órát várt volna arra, hogy felkeljek. Mondjuk, azt meg kell hagyni, hogy rendes volt tőle, hogy főzött nekem egy zöldteát, amit Louis rendszerezett szekrényéből halászott elő, és megvárta míg szépen lassan (hála a sótól kimart légcsövemnek) kortyolgatom. Azt monanom sem kell, újból kapott az alkalmon, hogy leszidjon, amiért mint egy kaszkadőr, fejest ugrottam a vihartól felkorbácsolt méteres hullámok közé, de az előző síró rohamobmól tanulva, most kicsit kedvesebbre fogta. Például nem vágott olyanokat a fejemhez, hogy idióta tinédzserek, vagy neveletlen kis hülye, de az "ennél többre számítottam tőled" és a "nem hittem volna, hogy ilyen éretlen vagy" még mindig betalált. Próbáltam menteni a menthetőt, ezért elmagyaráztam neki, hogy nem akartam olyan mélyre úszni, és az egészet csak játéknak terveztem, de valahogy nem úgy sültek el a dolgok. Erre ő kikelt megából, és hitetlenkedve ismételte, hogy "Nem úgy sültek el a dolgok?! Nem úgy sültek el a dolgok?!" Így belátva, hogy nem megyek semmire az indítékaim felolvasásával, inkább befogtam a szám, és kussban vártam, mikor fog végre elhallgatni.

Miután egyedül maradtam a házban, mivel Louis értelmes felnőtt létére eljár dolgozni, és Harry sem szeretett volna több időt tölteni velem, ha már egyszer nem az ágyban fetrengve szállnának a percek vele, elővettem a könyvem, és olvastam órákon át. Imádtam a krimiket, és igenis izgalmas volt Hanna élete, de gondolataim teljesen máshol jártak. Volt, amikor egymás után háromszor kezdtem el egy bekezdést, de a szavak valahogy nem tudatosultak bennem. Beugrottak a Harryvel átélt pillanataink: főként az, ahogy ott sírtam előtte mint valami kislány. Magam sem értem, hogy voltam képes ilyen hamar átlépni a határaimat, és megtörni előtte. Remélhetőleg Harry a friss trauma számlájára írja a bőgőkitörésem, és nem hiszi azt, hogy egy nyavajgós pubertás vagyok. Már elég régóta fojtottam el a könnyeimet, a két héttel ezelőtti temetésen is csak egyenesen magam elé meredtem. Utáltam emberek előtt sírni, és ez ott sem volt másképp. De úgy tűnik a bensőm eddig bírta a visszafojott bánatot, és a vízbe fulladásos eset után felmondta a szolgálatot. Annak ellenére, hogy napi szinten tízszer is pityereghetnékem volt, viszonylag ügyesen visszafogtam magam.

És most pedig, este hat óra felé itt ülünk a srácokkal a konyhaasztalnál. Zayn, Niall és Naomi jókat nevetnek, Harry, Megan és Louis pedig valami érdekes sztoriról beszélnek. Én vagyok az egyetlen, aki az előttem lévő rakottkrumpliba bámul, élettelenül. Még Megannél is levertebben nézek ki, aki most nagyokat vihorászik.

Felemelem a villámat, és megtúrom a már rég nem gőzölgő krumplit. Mindenki tányérja üres, én vagyok az egyetlen, aki nem szándékozott enni.

- Ally, kérlek edd meg, nem szeretnék pazarolni.- Zavar meg magányosságomban Louis.

- Nem vagyok éhes.- Köszörülöm meg torkom, mert a némaság miatt egy jó ideje nem voltak megerőltetve hangszálaim.

- Tegnap sem etted meg a vacsorát, és reggelire is alig ettél valamit. Fáj a hasad? Van valami bajod?

- Nem, Lou, nincs semmi baj, hidd el. Csak nem vagyok éhes.- Próbálom megnyugtatni egy halvány mosollyal.

- Nem leszünk ám jóban, ha nem akarsz enni.- Rázza fenyegetőn ujját.- Történt ma valami, amiért ilyen levert vagy?

Minden szem rámszegeződik. A beszélgetés egy kínos fordulatot vett, és már megint persze, hogy én vagyok ennek az oka. Ha nem ülnék itt úgy, mint egy kuka, és becsatlakoznák valamelyik pletykacsoportba, akkor nem bámulna mindenki rám most úgy, mintha egy baba első szavait próbálnák meghallani. Egy gyors pillantást cserélek Harryvel. Szeme mindent elárul: ha nem tömöm most magamba ezt a kis tányért, Louis szagot fog, hogy valami történt, és Harry bajba kerül, amiért eltitkolta előle. Ezért, hogy a lehető legjobban jöjjek ki a helyzetből, bekanalazok egy darab burgonya szeletet.

- Semmi sem, higgy nekem. Minden a lehető legnormálisabban ment.

Louis láthatólag beveszi, de hát mi oka is lehetne gyanakodni? Nem valószínű, hogy az unokahuga belefullad az óceánba egy pénteki napon, ugyebár. Vagy talán mégis, ha rólam, és a forrófejűségemről van szó.

- Na, és...- Szólal fel Megan.- Mennyire volt nehéz otthon hagyni a barátnőidet és a pasidat?

Úgy érzem szándékosan rukkol elő ezzel a témával, leolvashatja arcomról, hogy nem szívesen pedzegetem Nevadát.

- Oh, öm... Nincs barátom. És a barátnőmmel tartjuk a kapcsolatot.- Már amennyire.

- Azt hittem, az olyan lányoknak mint te, van egy szerető pasija, aki szintén nem feküdt le még senkivel, és csak rád vár, hogy a nászúton használjon először kondomot.

Nesze, már megint ez a szüzesség téma. Miért pikkel rám ennyire Megan?

- Nem, egyértelműen sokat vártál tőlem, kedves Megan, de azért megtisztel, hogy ilyen tisztességes életet látsz a hátterembe.- Mosolygok rá enyhén.

- És még nem is volt barátod?- Teszi fel a kérdést Zayn.

- Nem, volt barátom. Attól, hogy még nem feküdtem le senkivel, ne higgyétek azt, hogy a szüleim olyan rövid pórázra kötöttek.

- Nem, az te magad voltál, aki így döntött.- Dörmögi Harry az orra alatt.

Hát persze. Kezd az idegeire menni, hogy nem vagyok hajlandó beadni neki a derekamat szex terén, ezért állandóan azzal cseszeget, hogy nem feküdtem le még senkivel.

- Igen, szerintem ezt már egy párszor átbeszéltük, Harry, hogy nem tervezem jöttmentekkel kipróbálni először a szexet.- Bátorodom fel.

- Inkább csak félsz bármiféle fiú közeledtétől.

- Egyáltalán nem félek a fiúk közeledtétől, egyszerűen csak nem hagyom magam könnyen levadászni.- Bólintom oldalra a fejem egy éles mosollyal tarkítva kifejezésem. Naná, hogy az böködi az oldalát, hogy nem engedtem, hogy megcsókoljon fél nappal ezelőtt.

Az egész banda csendben bámult minket. Sunyi, amolyan "Ó.Te.Jó.Ég. Miről maradtunk le?" összenézések voltak a lányok között, a fiúk csak simán hátradőltek, és élvezték az élőben lejátszott drámát. Kivéve persze Louist, aki idegesen ült egyenesen a székén, mereven bámulva hol rám, hol Harryre, hátha kiokoskodja, vajon min veszekedünk. Szinte magam előtt látom, ahogy a puzzledarabkákat a fejében rakja össze.

Mielőtt még Harry folytathatta volna a párbeszédünket egy visszaszólással, kínosan felálltam, kitoltam a székem alattam, és betrappattam a vécébe mondván, hogy "sürgős ügy". Ha hagytam volna tovább fajulni a mi kis oda-vissza sértegetésünket, a végén még olyan is kitudódik, aminek nem kellett volna. Márpedig Harry felbőszült tekintetét nézve nem úgy látszott, hogy egyhamar tervezi befogni a száját.

Magam sem tudtam, mit kéne csinálnom a mosdóban egyedül. Ilyen jeleneteket mindig csak a filmekben láttam, és ott olyan természetesen jöttek. De most, azt sem tudom a kezem megkéne-e mosnom. így végül leöblítettem az arcom, az talán segít egy kicsit feloldódni.

Kopogtak.

Kezem megállt a csap elzárásában. A víz zúdult a mosdóba, így monoton súgó hangot kiadva.

- Tessék?- nyitom ki az ajtót.

Harry áll keresztbefont kézzel a másik félen. Mielőtt még bármit is szólhatnék, betrappat, és egy ügyes mozdulattal becsapja az ajtót.

Megredmed a vérem az ismerős hang hallatán. A levegő félúton megakad a torkomon, szemeim kikerekednek.

Ránk zárta az ajtót.

Már megint.