Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 75 -

A napok teltek, az idő pedig elmúlt. Lassan pedig arra eszméltünk, hogy eljött a válogató napja. Láttam Toorun az utóbbi napokban, hogy kicsit stresszes, de ezt megértem. Ezeken a meccseken az múlik, hogy kikerülnek-e a nemzetire. Én pedig csak remélni tudom, hogy sikerül nekik, hiszen rettentően tehetséges játékosok, egytől egyig. Szerencsére Mizoguchiék megengedték, hogy én is elmehessek, és kaptam tőlük egy melegítőszettet is, ami ugyanolyan volt, mint az övék. Szerencsére megengedték azt is, hogy mellettük ülve nézhessem végig a meccseket, és ez nekem sokat jelentett. Nagyon sokat. A legelső nap csak egy meccs volt a fiúknak, ahol könnyedén legyőzték az ellenfelet. A második nap pedig még csak most kezdődött.
  A hajamat felkötöttem reggel szorosan, hogy legyen útban a nap során. A hasamban volt némi gyomorgörcs, amit próbáltam eloszlatni. A busz reggel indult, hiszen azzal mentünk a meccsekre. Amikor pedig odaértünk a nagy sportcsarnok elé, én lettem ideges a srácok helyett is.
  - Úristen, mekkora sportcsarnok, most nagyobbnak tűnik, mint tegnap - illetődtem meg.
  - A tokiói sokkal nagyobb lesz - nézett felém Izumi.
Igen, ez kell most ide. Biztos szavak és biztos remény afelé, hogy kijutnak a nemzetire.
  - Bepakolunk és utána majd lesz egy kis megbeszélés - nézett a többiekre Tooru, majd miután megvolt a cuccával, megfogta a kezemet és elindult befelé.
  - Izgulsz? - néztem fel rá.
  - Erősek vagyunk - szólt, miközben előrenézett komoran - Aki pedig erős az, nyer, [Név].
  - Ez igaz, de attól még izgulhattok - néztem fel rá.
  - Minden rendben van már - nézett rám mosolyogva, majd kinyitotta az ajtót, hogy bemenjek.
Bent elmentünk az egyik csarnokba, és lepakoltuk addig oda a cuccunkat. 
  - Oikawa, eljössz velem a mosdóba? - nézett rá Izumi.
  - Aha - tette le Tooru a cuccát.
  - Megyek én is - néztem rájuk, majd elindultunk a mosdóba.
Útközben eléggé feltűnően nézelődtem, ugyanis nagyon új volt még nekem ez a hely. Az utat se tudtam a mosdó felé, csak követtem a fiúkat. Amikor pedig odaértünk meglepve néztem magam elé, ugyanis ismerős embert láttam meg. Tooru és Izumi megálltak előtte, és lenéztek a fiúra. Hinata ahogy realizálta, hogy kik is állnak előtte, megijedt.
  - Hallottam, hogy legyőztétek a két méteres srácot. Szép volt - szólt Izumi.
  - Igen! Nem! - szólt Hinata én pedig furán néztem felé.
  - Most melyik? - kérdezett rá Izumi.
  - Ez a kis törpe ügyesen játszik, szóval miért nem temetjük el most valahova? - hajolt közelebb hozzá Tooru, majd ijesztően nézett rá.
  - E...elnézést! - rémült meg Hinata majd elszaladt.
  - Normális vagy? Jesszusom - fogtam a fejemet - Legyen már eszed, könyörgöm.
  - Hé - szólt rá Izumi is.
Hinata azonban nem jutott sokáig, ugyanis nekifutott Wakatoshinak és szintén megijedt.
  - Hihata Shouyo - nézett a fiúra, majd felénk - Valamint Oikawa és Iwaizumi. Szia [Név] - nézett meg jobban, mire intettem neki.
Tooru és Izumi nagyon csúnyán néztek az unokatestvéremre. Ugye nem fognak összeverekedni?
  - Mi ez az időzítés? - morgott Tooru.
  - Honnan tudjam? - dörmögte vissza Izumi.
  - Tehát ez lesz az utolsó mérkőzésetek a középiskolában. Minden jót - szólt Wakatoshi.
  - Tényleg felidegesít - változtatta el a hangját a méregtől Tooru, én pedig konkrétan rosszul lettem lassan, hogy mennyire ellenségesek a másikkal.
  - Kijutunk a nemzetire, szóval nem ez lesz az utolsó - szólt vissza Izumi is.
  - A selejtezőből csak egy csapat mehet a nemzetire - kezdett bele Wakatoshi.
  - A tény, hogy nem csak azért mondja, mert bunkó, még inkább dühítő - szólt idegesen Izumi.
  - Jó én ezt nem bírom tovább - sóhajtottam, majd bementem a női mosdóba.
Komolyan nem hittem volna, hogy ekkora a csapatok közti feszültség és ellenségeskedés. Wakatoshi iránt még megértem az utálatukat, de a Karasuno iránt nem. De talán jobb is, hogy nem foglalkozom vele jobban, mert csak feleslegesen idegesítem fel magam. 
  Miután kijöttem a mosdóból, Tooruék már ott voltak. Idegeskedve mentek vissza  többiekhez, én pedig csak battyogtam utánuk. Aztán jött az, amire nem is gondoltam volna, még álmomban sem. A fiúk a pálya szélén öltöztek át. Levették a cipőt, nadrágot, pólót, mindent és átöltöztek. Nincs itt valami öltöző, de most komolyan? Mindenesetre miután átöltöztek, mehettek gyakorolgatni. A B pályán játszottuk az első meccsünket ma. 
Hogy őszinte legyek, nem volt nehéz dolguk a fiúknak. Könnyedén, nagy pontszám eltéréssel győzték le a második csapatot is a mostani selejtezőn. Amint véget ért a második meccs, a fiúk átöltöztek, hiszen volt egy kis szünetünk és gyorsan is végeztek a játékkal. Iskolai sportruhában ültem le velük a lelátóra, hogy nézhessük a Karasuno meccsét. Nem értünk oda az elejére, de a pontok alapján tudtuk, hogy ki hogyan áll. Izumi leült a székre és maga előtt turkált a táskájában, míg Tooru odaállt a korláthoz és onnan nézelődött. Én magam leültem Izumi mellé, majd felé fordultam.
  - Van vized esetleg?
  - Aha, mindjárt megkeresem - kezdett el turkálni a táskájában. 
Másodpercekkel később hallottam, ahogy pontot szerez az egyik csapat, azonban utána minden csendes lett. Izumi felpillantott a táskájából, és én is így tettem. A pályára vezettem a tekintetem, ahogy a Karasuno kapitánya a földön feküdt.
  - Mi az? - kérdezte Izumi.
  - Összeütköztek - szólt Tooru.
  - Mi? - blokkoltam le.
  - Pont mikor visszaadták az utolsót, az ötös, kopasz srác és a kapitány egymásba rohantak. Ahogy látom eléggé beverhette a fejét.
  - Tényleg? - halkult el Izumi.
  - Basszus - haraptam az ajkamba.
Izumi közben odaadta nekem a vizet én pedig ittam belőle. Ezt követően felálltam, majd Tooru mellé sétálva néztem a lenti eseményeket. Izumi közben felállt és magára húzta a pucsiját.
  - Meglehet, hogy a kapitányuk már nem is játszik ezen a meccsen - szólt Tooru - De ez az edző döntése.
  - Bár eléggé ijesztő lenne, ha agyrázkódást kapott volna - szólt Izumi is, mire nagyot nyeltem. 
Eszembe jutottak a régi emlékek és rettentően elkezdtem sajnálni Daichit.
  - Nem lesz baja? - suttogtam magam elé.
  - Miért érdekel? - pillantott rám Tooru, majd eszemébe jutott, hogy miért is kérdeztem ezt - Pihen egyet és kutya baja lesz.
  - A Karasuno csapata belépett a húszasokba, ezzel három ponttal lehagyva a Wakunant. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz velük - nézett lefelé Izumi.
  - Ha elvesztik ezt a meccset, az valószínűleg a kapitány hiánya miatt lesz - magyarázta Tooru.
  - Basszus - szóltam halkan magam elé.
  - De nekünk nem ezzel kell foglalkozni - nézett le rám Tooru - Lassan kezdődik a harmadik meccsünk, menjünk vissza - sóhajtott, majd elindult.
  - Nálunk ugye nem lesz ilyen? - néztem félve Izumira.
  - Nem lesz, ne aggódj - karolta át a vállamat - Na irány a pálya - indult meg velem.
Végül elmentünk a fiúkkal a pályára, hogy gyakorolhassanak.
  - Már csak öt pont és a Shiratorizawa nyer - jött vissza Kindaichi.
  - Menjünk akkor - szólt Izumi, miközben felvett egy labdát a földről.
  - Hogy halad a Karasunos meccs? - néztem a fiúra.
  - A Wakunan eléggé lehagyta a Karasunot - magyarázta Kindaichi.
  - Kapitány nélkül hátrányban vannak. De szerintem erre már ők is rájöttek - sóhajtott Tooru - Mindegy is. Menjünk.
A többiek bólintottak, majd a fiúk elindultak arra a pályára, ahol játszani fognak a Dateko ellen. Én leültem a padra, míg a csapat tartott egy megbeszélést gyorsan. Amint vége lett ennek a gyors megbeszélésnek, Tooru elém lépett, majd lenézett rám.
  - Mi az?
  - Tudod, a Dateko erősebb, mint azok az iskolák, akik ellen játszottunk, így gondoltam kérek tőled egy kis lelkesítőt - mosolygott le rám.
  - És mit szeretnél? - álltam fel, mire ő két keze közé fogta az arcomat, majd megcsókolt.
Csókunkat elmélyítette, és éreztem, hogy a gyomrom beleremeg. A pillangóim ismét életre keltek és a melegség átáradt a testemben.
  - Ügyesek legyetek. Én itt fogok ülni és szurkolni - néztem fel a szemébe.
  - Tudom - mosolygott le rám, majd adott egy utolsó puszit, én pedig visszaültem a helyemre.
  - Tudod [Név], remélem ez tényleg segíteni fog Oikawanak - sóhajtott mosolyogva Mizoguchi.
  - Hát én is - nevettem el magam zavartan.
A meccs pedig kezdetét vette. Először a kapitányok köszöntek egymás, majd elkezdődött hivatalosan is a meccs, aminek a célja a nemzeti volt.
  Az percek pörögtek, ahogy az izmok és a cselekvések is. Észre se vettem szinte, hogy már a második szettnél vagyunk. Az elsőt mi nyertük meg. Ahogy elkezdődött a második szett, láttam, hogy a Karasunosok is megérkeznek. Szóval Tobioék nyertek. Ha pedig mi itt nyerünk, akkor ellenük játszunk. Épp Hanamaki nyitott, azonban a másik oldalt elkapták és fel is adták a feladónak. Az a srác viszont...Feladott egy nagyon magasat, aminek az lett a következménye, hogy az ász nem írta elütni. A pont pedig nekünk járt. A következő támadásnál Hanamaki adott fel és Tooru ütötte el. Azonban a másik csapat feladója még időben odaért a blokkhoz, ezzel megállítva Toorut. Akkora nagy lendülettel jött, hogy a blokk másik oldalán elhelyezkedő kapitány eldőlt oldalra. Tooru csak meglepetten nézett maga elé, de mi is. Nagyon jók a reflexei a srácnak, de azért lehetne óvatosabb.
  A meccs folytatódott, egészen addig, amíg komolyabban nem blokkoltak minket. Ekkor volt egy kisebb szünet is. Távolról láttam, hogy Izumi odamegy Tooruhoz és valamit mondd neki. Azonban Izumi arca miatt még a hideg is kirázott engem. Úristen, mit mondott Toorunak? Nem tudom, de lehet nem is akarom. A szünet után, mintha megváltozott volna a levegő a mi csapatunk oldalán. Aztán olyan dolog történt, amire senki se számított. Az Aoba Johsai meccslabdához ért. Ha ezt megszerzik a fiúk, megnyerik a meccset. A labda Tooruhoz került, ő pedig Izuminak adta fel, aki felugrott, hogy elüsse. Izumira egyből három védő indult meg, így féltem, hogy nem fog neki sikerülni. Eddig nem tudtak áttörni a Dateko Vasfalán. Most sikerül? A labda közelebb került Izumihoz, ő pedig meglendítette a kezét, és beleütött. Mi se tudjuk, hogy miképp, de valószínűleg Izumi miatt, a labda az egyik védő keze között ment át, nagy erővel, így pontot szerezve nekünk és megnyerve a meccset. Abban a pillanatba olyan büszke voltam Izumira, hogy csordultig töltött a boldogság. Miután a bíró sípolt, és Izumi hátranézett a többiekre, én felpattantam és berohantam közéjük, miközben a fiúk a haját borzolták és dicsérték. Amikor közelebb értem, szinte a nyakába ugrottam, annyira örültem. Izumi nem volt felkészülve rám, így eldőltünk és ő a tornaterem padlójára esett.
  - Annyira, de annyira büszke vagyok rád! - szorítottam őt a nyakánál.
  - Hé, nyugi - nevette el magát Izumi, miközben egy kezével szorított magához.
  - Annyira, de annyira ügyes voltál! - hajoltam el, majd néztem a szemébe - Úgy örülök, istenem!
  - Azt látom - nevetett Izumi.
  - Azért ne felejtsük el, hogy ki adta azt a labdát fel neked - lépett elénk Tooru, majd mind a két kezét felénk nyújtotta.
M belemarkoltunk, ő pedig felhúzott.
  - Rád is nagyon, de nagyon büszke vagyok! - néztem a barátomra - Mindenkire az vagyok, basszus.
  - Jutalom? - mosolygott le rám Tooru.
Közelebb léptem Tooruhoz, majd megöleltem őt szorosan.
  - Le vagyok izzadva, babu - szólt fáradtan.
  - Nem baj - bújtam a mellkasába - Mindegy, hogy mi lesz az utolsó meccs kimenetele, én büszke leszek rád.
  - Csak egy kimenetel van. Mégpedig az, hogy mi nyerünk - szólt határozottan.
  - Így legyen - néztem fel rá, ő pedig egy puszit adott a számra.