Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 61 -

Iskola után Izumival végül nem ültünk be sehova, helyette elmentünk a parkba, és leültünk az egyik padra.
  - Olyan jó idő van! - szippantottam bele az áprilisi levegőbe.
  - Mindenhol bogarak vannak - fintorgott Izumi ahogy letette a táskáját maga mellé.
  - De meleg van legalább és jó idő! - mosolyogtam rá, ezzel próbáltam jobb belátásra bírni.
  - Az igaz - vont vállat, majd elővette a telefonját és nyomkodni kezdte.
  - Most mit csinálsz? - pislogtam rá.
  - Megnézem az Instagrammot - szólt, miközben tekintete még mindig a telefonon volt.
  - Nem akarsz beszélni a reggeli dolgokról?
  - Mit kéne róla beszélni? - nézett rám a telefonról - Gyűlölőm azt a srácot. Ennyi - vont vállat.
  - Nagyon féltem, hogy balhét csinálsz, és kirúgnak, Izumi - sóhajtottam aggodalmasan.
  - Majdnem megerőszakolt téged [Név] - nézett rám hitetlenül - Még szép, hogy balhét csapok.
  - Ilyen messze nem kell lemenned értem, tényleg - simogattam meg a combját - Fontos vagy nekem, és nem szeretném, hogy miattam kapj büntetést. Figyelj - néztem a szemébe - Ha tényleg fontos vagyok neked, akkor kérlek ne csináld ezt máskor. Mert nagyon aggódtam.
  - Ha tudnád, hogy mennyire fontos vagy - rázta meg a fejét, egy apró mosoly mellett.
  - Ezt mégis, hogy érted? - néztem rá felvont szemöldökkel.
  - Mindegy - tette el a telefonját, majd a kezembe kezdett el pacsikat adni - Itt van már április 29.-e...Nagyon gyorsan megy az idő.
  - Elég gyorsan. És mindjárt itt a nyár - néztem a kéklő égboltra.
  - Azt követően pedig az utolsó évünk az Aoba Johsaiban - szólt Izumi is - Aztán októberben jön a Válogatott, és ha ott továbbjutunk, akkor év elején mehetünk a Nemzetire.
  - Menni fogunk - szorítottam meg hirtelen a kezét - Kikell jutunk. Vagyis...én tudom, hogy képesek leszünk rá, hiszen sok tehetséges játékosunk van - mosolyogtam rá kedvesen.
  - Ez az utolsó esélyünk kijutni a Nemzetire. És ha nem sikerül, akkor Oikawa összefog omlani - szólt halkabban Izumi - Mindig is kiakart jutni, de soha nem tudta legyőzni Ushiwakat.
  - 1 hete beszéltem vele. Mondta, hogy nagyon nyerni akarnak ők is.
  - Aztán ott van még a Karasuno. Valószínűleg ellenük fogunk először játszani - sóhajtott a fiú.
  - Emlékszem, hogy Oikawa mennyit hiányzott ebben a tanévben októberben, amikor sikerült legyőznötök a Karasunot, de a Shiratorizawat nem... - halkultam el.
  - Legyőzzük őket. Kerül, amibe kerül - hunyta le a szemét Izumi.
Izumival még egy fél órát beszélgettünk, majd mind a ketten elmentünk haza. Otthon egyedül voltam, mert anya még dolgozott. Illetve, rajtam kívül csak Haru volt a házban, aki békésen aludt, egészen addig, amíg én meg nem érkeztem. Ahogy ez megtörtént, kicsi német juhászom futni kezdett felém, és a lábamat szimatolta. Mivel még három óra se volt, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek Oikawahoz, és akkor majd együtt visszajövünk hozzám.
  Úgy ahogy voltam, letettem a táskámat, majd a pórázt a kezembe fogtam és rátettem Harura. Ezt követően bezártam a házat, és a telefonomat a kezembe fogva indultam el kutyát sétáltatni, Oikawa felé. Hívtam a barátomat, azonban ő nem vette fel a telefont. Elkönyveltem magamban, hogy lehet alszik, vagy éppen csinál valamit. 
Haru nagyon eleven volt, így szinte futólépésben értem oda Oikawaék házához. Ott beléptem a kapun, majd rövidebbre vettem a pórázt, és amikor a bejárati ajtó elé értem, csöngettem. Olyan fél percet vártam, amikor mögülem jött egy hang.
  - Te...mit csinálsz...itt? - szólt nehezen Oikawa, én pedig hátra fordultam.
A fiún futós ruha volt, és eléggé le is volt izzadva, és a levegőt kapkodta. Lassan felém sétált, majd megállt előttem. Homlokát megtörölte, majd adott a homlokomra egy puszit.
  - Gondoltam eljövök eléd, ha nem baj - néztem fel mogyoróbarna szemeibe.
  - Nem - szólt egy szusszal - De én még lezuhanyzok. A kutyát addig engedd el a kertben, had fussa ki magát - lépett el mellettem, majd kulcsával kinyitotta a házat.
Oh, szóval senki se volt bent.
  Harut végül leszedtem a pórázról, ő pedig rohangálni kezdett az udvarban. Jómagam Oikawa után mentem, majd levettem a cipőmet az előtérben, és a fogas alá helyeztem. Oikawa cipője hanyagul volt a fogas alá téve, ő pedig a konyhából hirtelen lépett ki, miközben egy vizesüveget tartott a kezében. A kupakot letekerte, majd erősen inni kezdte a vizet.
  - Hé, hé, hé! - kaptam ki a kezéből az üveget, ami miatt állán végig folytak a cseppek - Ki vagy izzadva, így csak leforrázod a tüdőd! 
  - Meghalok, annyira szomjas vagyok - nyúlt a vízért, de én elhúztam előle - Baba, add oda.
  - Sportoló vagy, és te is tudhatnád, hogy ezt nem lehet.
  - Ahj már - nézett rám sóhajtva, majd elindult felfelé a lépcsőn, miközben a pólóját levette.
Jómagam utána mentem, egészen a szobájáig. Oikawa ledobta a pólóját a babzsákjára, és ezt követően a szekrényéhez lépett, ahonnan kidobott egy szürke pólót, egy fekete rövidnadrágot, egy pár zoknit és egy boxert. Egy másik polchoz nyúlva egy törölközőt is kidobott, ami az ágyon landolt. Ő kifordult a szekrénytől, majd összeszedte a kidobott ruhákat.
  - Meghalooook! - húzta el a szót, miközben felsóhajtott, majd felém lépett - Sietek - suttogta ajkaimra, majd egy csókot adott a számra.
  - Pont akkor sietsz, amikor egy ilyen jó látványban van részem - viccelődtem vele, miközben megböktem a hasát.
Oikawa ekkor szabad kezével átkarolta a derekamat, majd közelebb von magához. Ajkait erősen az enyémekre nyomta, és óvatos csókot adott nekem. Csókunkat a levegőhiány törte meg, majd ezt követően a fiú adott egy utolsó puszit ajkaimra, majd elsietett a fürdőbe.
  Míg Oikawa a fürdőben volt, addig én leültem a babzsákfotelébe, és telefonozni kezdtem. Olyan 20 percig telefonoztam, amikor Oikawa visszajött, azokban a ruhákban, amiket kidobált a szekrényéből. Fején a törölköző volt, és haját dörzsölte vele.
  - Eljöhetsz így is, hamar megszárad a hajad  néztem fel rá.
  - Azt akarom - dörzsölte egy kezével barna fürtjeit, míg másik kezébe a telefonját vette.
Megnézte az értesítéseit, majd pár perc elteltével ledobta magát az ágyára, és felém fordult. Egyik kezével az arcomhoz nyúlt, majd megsimogatta bőrömet.
  - Mi a helyzet? - kérdezte kedvesen.
  - Hiányoztál - szóltam halkan.
Oikawa ekkor óvatos mosolyt küldött felém, majd felhúzott a fotelből.
  - Akkor menjünk vissza hozzátok - puszilt a nyakamba - Viszem a holnapi cuccom.
  - Ott alszol? - dobbant nagyot a szívem.
  - Igen - ölelt magához egy kézzel.
Boldog voltam, mert nagyon szerettem Oikawaval aludni. Olyan jó volt, egyszerűen varászlatos.
  Barátom összeszedte a holnapi iskolacuccát, és a ruháját, majd elindultunk vissza hozzánk. Fél óra múlva Oikawaval már a szobámban voltunk kettesben. Egymással szemben feküdtünk, és Oikawa puszikkal borította be az arcomat, vagy esetleg csókokkal. Egyik pillanatban viszont ajkait hosszabban tartotta az enyémeken, és nyelvével lenyomta alsó ajkakat, és a számba vezette. Hosszan csókolt, miközben kezével az oldalamat simogatta. Ha esetleg elfogyott a levegőnk, akkor elhajoltunk, de azonnal vissza a másik ajkára. Egyszerűen imádtam a tőle kapott csókokat. Olyan jó érzéssel töltött el mind. 
  - Nem vagy éhes? - szakítottam meg a csókot.
  - Csak szomjas - suttogta ajkamra.
  - Hozok innivalót - ültem fel.
  - Jó - ült fel velem együtt, majd további puszikat adott a számra, az arcomra, és a nyakamra, melybe belemosolyogtam.
  - Elengedsz? - néztem rá mosolyogva.
  - Nem - adott puszit a számra ismét, majd egy durva csókot adott amibe az egész testem beleremegett - Most már mehetsz - mosolygott rám, majd elengedett.
Mikor végre mehettem, lesiettem a konyhába, és csak akkor vettem észre, hogy anya hazaért.
  - Szia! - ugrottam a nyakába, majd egy puszit adtam az arcára.
  - Na mi ez a boldogság? - ölelt vissza.
  - Csupán olyan jó minden - mosolyogtam rá - Oikawa ma itt alszik, ugye nem baj?
  - Dehogy, maradjon csak - szólt kedvesen.
Miközben töltöttem Oikawanak innivalót, anyával röviden megbeszéltük a napomat. Elmondtam neki, hogy mi volt Kazukival és Izumival. Anya tudott Kazukiról, és őt is nehezen állítottam meg anno, hogy ne keresse fel a szüleit, és rendezzen parádét. Mindenesetre láttam rajta, hogy most örült annak, hogy Izumi adott neki kicsit. 
  Miután anyuval beszéltem, visszamentem a szobámba. Azonban legnagyobb meglepetésemre azt véltem felfedezni, hogy Oikawa elaludt az ágyamon. Halkan szuszogott, én pedig próbáltam csöndben az ágyhoz menni. Ott letettem a szekrényemre a poharat, majd mellé ültem a telefonom társaságában, és a haját cirógattam, valamint telefonoztam.
Jó érzés volt még így is vele lenni, hiszen olyan jó érzés kerített hatalmába, akárhányszor csak vele voltam. És azt hittem, hogy ez a hangulat már így is fog maradni. Viszont a dolgok csak innentől kezdve kezdtek el igazán elromlani....