- 51 -

1.2K 98 12
                                    

20 perces buszozást követően, mely a forgalomnak köszönhető, odaértünk a szállásra, ahol a következő napokon leszünk. 
  - Nos mielőtt bárki bármerre is menne, mindenki jöjjön ide - hívott maga köré az osztályfőnök - Szóval, van valami, amit nem mondtam el nektek, mert meglepetésnek szántam, de itt az idő, hogy elmondjam.
  - Otthon hagytuk a pénzt? - kiabálta be Hanamaki, mire páran elnevettük magunkat.
  - Nem - rázta a fejét az osztályfőnök .
  - Oikawat felvisszük az Eiffel-torony tetejére, hogy az ufók megtalálják és elvigyék? - kiabálta be Mattsun.
  - Nem - lett egyre feszültebb a tanárunk.
  - Ahj, miért nem? - siránkozott Oikawa, mire mindenki felnevetett. 
  - Őszintén. Ti otthon hagytátok a józan eszeteket? - sóhajtott a tanárunk.
  - Csak ők - léptünk el a többiektől hirtelen Izumival. 
  - Árulók! - nézett ránk Oikawa.
  - Szóval! - szólt ránk Kabakura-sensei - Az a meglepetés, hogy a harmadik napon nem megyünk haza, hanem maradunk még egy napot, amikor és az utolsó nap programjait oda tesszük át, és az a plusz nap, amit kapunk az becsúszik a haza út elé, ami szabadnap lesz mindenkinek. Oda mentek ahova akartok, és azt csináltok, amit akartok. Persze úgy, hogy mindenki biztonságban legyen. 
Ahogy az osztályfőnök befejezte a mondanivalóját, az osztály egy emberként ugrott fel szinte az örömtől. Ez a mai nap legjobb dolga eddig. 
  - Most pedig mindenki szépen sorban jöjjön be utánam, ne keltsünk nagy feltűnést. 
Csakhogy ez nem úgy alakult, ahogy Kabakura-sensei eltervezte. Az osztály egy emberként akart bemenni, miközben mindenféle baromságot kiejtettek a szájukon a többiek.
  - Úristen, az Voldemord volt? - Hanamaki.
  - Asszem láttam egy ufó alakú kis szobrot a hallban - Oikawa.
  - Úgy érzem magam, mint az Amerikai Horror Sztori Hoteles évadában, csak ez luxusosabb! Már csak Lady Gaga hiányzik! - Shido.
  - Valaki szabadítson meg az idiótáktól. Hol egy gondnok vagy egy portás? Nem lehet velük aludni? - Mattsun.
  - [Név], könyörgöm ne hagyj ezekkel kettesben - Izumi.
  - Nem foglak - én. 
  - Jól van - jött vissza pár perc múlva az osztályfőnök - Itt vannak a kulcsok. Mondom a neveket, - halászott elő egy papírt, amin valószínűleg a nevek voltak, és a szoba szerinti beosztás - és úgy gyertek a kulcsért. 20-as szoba, Yosano és Rido - tartotta a kulcsot, mire Rido elvette tőle - 19-es szoba, Shido és Sawauchi - Shido elvette a kulcsot - 18-as szoba, Oikawa és Iwaizumi - Izumi elvette a kulcsot - 17-es szoba, Matsukawa és Hanamaki - Mattsun elvette a kulcsot - És végül, 16-os szoba, [Név] - tartotta felém a kulcsot, én pedig elvettem - Az én szobám a 13-ös lesz, mivel így tudtak csak adni. A második emeleten vannak a szobák. Mindenki menjen fel, és pakoljatok le. Ha kész vagytok, akkor itt találkozunk. Most van dél. Három órakor itt találkozunk. Városnézés helyett pakoljatok ki, és pihenjetek. Rátok fér, és rám is - ásított egyet a tanárunk - Oh, és még valami. A hotelnek van saját játékterme, és medencéje. 
  A medence szó hallatán a fiúk rohanni kezdtek az egyik hosszú folyosón, amerre a medence jelzése volt. A távolból hallottam ahogy kiabálni kezdenek, gondolom a medence miatt. Ott álltam a lányok mellett, akik nem rohantak el. 
  - Szerintem mi felmegyünk. Ha bármi kell akkor szólj. Vannak lányos dolgaink. Vagy ha csak átszeretnél jönni aludni - nézett rám kedvesen Yosano, majd intett egyet és Ridoval együtt felmentek a szobájukba. 
Én pedig ott álltam egyedül, várva azt, hogy visszajöjjenek a fiúk, és felpakolhassak abba a szobába, ahol teljesen egyedül leszek. 
  Mivel a fiúk tíz perc után se jöttek vissza, egyedül mentem fel a lépcsőn, és kezdtem el keresni a szobámat. Mivel láttam, hogy Yosanoék ki-be mászkálnak az egyik szobában, hamar megtaláltam a sajátomat. A kulcs tökéletesen nyitotta a szobát, és amikor beléptem, csak ámultam, hogy mennyire is szép. Szemben velem vezetett egy nyílt előtér a szobába, jobb oldalt volt egy kisebb konyha, ahol volt egy pult. Ez egybenyílott a hálóval, ahol bal oldalt volt egy franciaágy, vele szemben pedig egy lapos tévé. A tévé mellett elhelyezkedett egy szekrény, a másik oldalt pedig egy asztal. Az asztal mellett volt egy ajtó, ami valószínűleg a fürdőbe vezetett. A szekrény mellett helyezkedett el három ablak, valamint egy ajtó, mely a teraszra nyílt. Lettem a cuccomat az ágy mellé, majd az ablakhoz léptem, és kimentem a teraszra. Csodálatos kilátást biztosított a kertvárosi életbe, valamint a medencére, ami kültéri volt. A fiúk fele már nem volt ott, köztük Oikawaék sem, így inkább visszamentem a szobába, a teraszajtót nyitva hagyva. Csönd volt, és ez zavart. Itt voltam egyedül egy szobában, miközben kiránduláson voltunk. A többiek biztos jól ellesznek a másikkal, míg én itt magányosan leszek majd. 
  Nagy nehezen eltettem minden negatív energiámat, és gondolatomat, majd elkezdte kipakolni. Olyan fél óra telhetett el, amikor már szinte mindennel végeztem, hogy kopogtak.
  - Igen? - kiabáltam ki.
Az ajtón ekkor Yosano lépett be, és kérdően nézett felém.
  - [Név], nem láttad a fiúkat?
  - Mármint pontosan kikre gondolsz?
  - Motomu. Nálunk maradt a cigarettája, de mivel mi nem cigizünk, nem igen szeretnénk, hogy nálunk maradjon - magyarázta, miközben felmutatta a dobozt, és az öngyújtót. 
Sawauchi Yosano és Sawauchi Motomu ikertestvérek, viszont teljesen eltérő személyiséggel. Yosano teljesen nyugodt, jó tanuló lány, míg Sawauchi szeret bulizni, és neki teljesen megfelelő a hármas átlag is. 
  - A szobájukban nézted már őket? - sétáltam a lányhoz - 19.-es szoba.
  - Igen, tudom, de amikor benyitottam oda, akkor Matsukawaék voltak ott. Megkérdeztem tőlük, hogy akkor hol vannak Motomuék, azt mondta, hogy a 17.-esben. Így mentem a 17.-esbe, de ott nem találtam senkit.
  - A fiúk cserélgetnek? - vontam fel a szemöldököm.
  - Igen, kész káosz az egész. Összecserélgették a szobájukat, és az se biztos, hogy azokkal vannak, akikhez lettek osztva. Az se biztos, hogy egy szobában csak ketten laknak. Lehet hárman is. Vagy négyen - sóhajtott a lány.
  - Oikawaék hol vannak? - kérdeztem.
  - Na ez a másik nagy kérdés. Néztem őket a 18.-asban, ahova eredetileg kellett volna menniük, de ott bent volt Hanamaki, így teljesen összezavarodtam, és inkább eljöttem hozzád, reménykedve abban, hogy neked még megmaradt az eszed, és nem mentél el semmerre. 
  - Jézusom - fogtam a fejemet a sok információ miatt - Jó, akkor tisztázzuk. Te és Rido a 20-asban vagytok. Mattsunés Hanamaki a 19-esben. Valószínűleg akkor Sawauciék ott vannak a 17-esben, csak nem voltak pont bent. 
  - De Matsukawa nem volt együtt Hanamakival - rázta a fejét a lány. 
A fiúk elég nagy fejfájást okoztak nekünk ezzel az egésszel, mert az kicsit gázos, hogy nem tudjuk melyik szobában is vannak. Így hát letettem a kezemben tartott törölközőt, majd ellépve Yosano mellett kiértem a folyosóra.
  - Jössz? Menjünk körbe - ajánlottam fel.
A fekete hajú lány egy mosolyt küldött felém, majd elindultunk a szobákba. A mellettem lévő szobába mentünk először ahol állítólagosan Mattsunéknak kellett volna lenni eredetileg. Kopogás nélkül nyitottam be, és szembe találtam magam Shidoval.
  - Hogy kerültetek ide? - kérdeztem egyből.
  - Cseréltünk Hanamakiékkal - reagálta le, miközben beleivott a kezében tartott vízbe. 
  - Jó, és akkor ti itt is maradtok, véglegesen? Nem mentek sehova?
  - Nem - válaszolt a kérdésemre, mire Yosano letette az asztalra a cigit - Oh, kösz, ezt kerestük. 
  - Hol a testvérem?
  - Elment megnézni a játéktermet Ridoval.
  - Jó, akkor egy szoba megvan - nézett le rám Yosano, majd intettünk, és kiléptünk a szobából, amit a 18-as szoba követett. 
Én nyitottam be elsőnek, viszont egy lélek se volt bent.
  - Ezek kinek a cuccai? - kémlelte őket Yosano.
Jobban szemügyre vettem az ismerős ruhadarabokat, valamint az illetőkhöz tartozó holmikat, majd a lányra néztem.
  - Oikawa, és Izumi cuccai. Ez biztos. 
  - Jó, akkor nekik maradt a 18-as - írta fel Yosano, mire felé néztem - Nem lehetünk biztosak, és hamar elfelejteném - nevette el magát kínosan, majd lezárta a telefont. 
Ezt követően elhagytuk a szobát, amit a 19-es követett. Itt lettek volna eredetileg Sawauchiék. Yosano volt az aki előre ment, és ő volt az aki először megpillantotta a bent álló fiút, aztán én.
  - Hé! - takarta el a szemét a lány, ahogy meglátta az éppen póló nélkül álló Mattsunt.   
  - Kopogásról nem hallottál még? - jegyezte meg nevetve Mattsun, majd magára húzta a váltópólóját.
  - Nem lennék itt, ha nem cserélgetnétek a szobát - szidta le Yosano, majd felírta a telefonba az új információt. 
  - Ez a hely jobban tetszett - vont vállat a fiú, majd felém nézett - [Név], hol van Oikawa és Iwaizumi?
  - Mi? Te se tudod? - kerekedett el a szemem.
  - Hanamaki ott volt náluk, nem? - szólt Yosano.
  - Igen, de azóta ő visszajött, és a fürdőben van - mutatott a helységre. 
  - Nagyszerű - sóhajtottam - Izumiék eltűntek Sawauchi és Rido is kitudja merre vannak jelenleg. Az osztályfőnök esetleg nem tűnt el?
  - Hanamaki az előbb találkozott vele, szóval minden oké vele - válaszolt Mattsun - Ha meglennének Oikawaék, akkor szólj, kérlek. 
  - Rendben, szólok mindenképpen - bólintottam, Yosano pedig ott hagyott minket kettesben.
  - Milyen egyedül a szobában? - kérdezte Mattsun, miközben levágódott az ágyra.
  - Ne is beszéljünk róla - sóhajtottam - Már most tetszik a kirándulás. Már sokat nevettem, főleg emiatt a szobacsere miatt - sóhajtottam nevetve, majd elültem az egyik bárszékre, ami a pultnál volt - Egy kiránduláson a legrosszabb dolog, hogy egyedül vagy. És nem a barátaiddal egy társaságban.
  - Tudom. Oikawa már tervezgette a dolgokat - nevette el magát - Nem szeretne téged egyedül hagyni, és nagyon szeretné, ha így mind együtt lennénk. 
  - Jó lenne. De majd lesz valahogy - néztem rá kedvesen - Na de én megyek, még kik kell pakolnom - ugrottam le.
  - Majd ha látok őket, szólók - intett Mattsun, én pedig elhagytam a szobáját.
A folyosón bandukoltam, és megnéztem, hogy Oikawa fent van-e, de nem volt. Csupán 1 órája, Izumi pedig 2. Ahogy visszaértem a szobámba, az utolsó cuccaimat is elpakoltam, ezt követően pedig az ágyra feküdtem, és hála égnek volt wifi, így nem a mobilneten kellett.
  Ott neteztem egyedül, és kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Mindenki itt hagyott, és nem volt pofám máshogy bemenni.  Egészen addig folytattam a netezést, míg nem a folyosóról kiabálást hallottam.
  - Ne rohangáljatok már! - kiabált egy számomra ismeretlen hang.
Kintről futás hallatszott, a következő pillanatban pedig bevágódott az ajtóm, melyen Oikawa rohadt be, és egyből ráugrott az ágyamra, ahol gurulva esett le a másik oldalt. Őt követte Izumi, aki csurom vizesen lépett be a szobámba.
  - Megölöm, kibaszottul megölöm! - ordított, valószínűleg Oikawanak címezve.
  - [Név], könyörgöm segíts! - kiabált félve Oikawa, majd felugrott az ágyra, és mögém bújt. 
  - Három másodpercet kapsz Oikawa Tooru, hogy kigyere [Név] mögül, vagy különben megragadlak, és a másodikról foglak téged belebaszni abba a kurva medencébe!
  - Hőő! - hőköltem hátra - Mi az isten van veletek? Egyáltalán hova tűntetek? 
  - Lementünk a medencéhez, de ez a rohadék olyan kedvében volt, hogy lökjük bele Iwaizumit a medencébe, és megtette! - kiabált Izumi. 
  - Véletlen volt! Pont útba voltál!
  - Útban? - jött közelebb Izumi, mire Oikawa megragadott, és hátrébb ment velem az ágyon, úgy hogy még mindig mögöttem legyen - Adok neked mindjárt, útban dolgot! - szólt idegesen, miközben kisöpörte vizes tincseit a homlokáról.
  - Mi lenne ha nem itt viaskodnátok? - szidtam le őket - Vagy legalább annyit mondtatok volna, hogy hova mentek. Teljesen egyedül voltam és aggódtam. És oké, hogy ez egy kirándulás, és nem idegenek között vagyok. De tudjátok jól, hogy én csak veletek találom meg a közös hangot, és ti vagytok a baráti köröm - szóltam halkabban.
Izumi arcizmai ellazultak, és sajnálkozó tekintettel nézett rám.
  - Ne haragudj, szólnunk kellett volna, hogy lemegyünk a medencéhez - szólt zavartan. 
Oikawa nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt hátulról, és adott egy puszit a hajamba.
  - Sajnálom. Nagyon elragadtatott minket ez az egész medence, és az, hogy kirándulunk. Teljesen elfeledkez...
  - Oikawa! - szólt rá Izumi.
  - Rólam - fejeztem be a barátom mondatát.
  - Nem, [Név]... - szabadkozott Izumi.
  - Most mit szépíted? - szakítottam félbe - Elmentetek, jól éreztétek magatokat, ez a lényeg nem? Én voltam a hülye, amiért nem mentem oda másokhoz beszélgetni. 
  - Babu, ne már. Sajnáljuk - adott puszikat Oikawa az arcomra.
  - Ugyan - vontam vállat - Csupán megmutattátok, hogy mi vár majd rám ebben a három napban. 
  - Menj át a lányokhoz, és ne hisztizz. Nem mondta senki, hogy kötelezően vagy egyedül - vont vállat Izumi. 
  - Tessék? - illetődtem meg.
  - Ott vannak a lányok is. Menj át hozzájuk a szobába, és már nem leszel egyedül.
  - Nem is tudnék miről beszélgetni velük, és tudod jól, hogy mit gondolok a lány barátságokról - vágtam oda szúrósan.
  - Tudom. Nagyon is jól tudom. De ez egy kirándulás. Nem lehetünk mindig itt veled. Nekünk is van életünk. 
  - Iwa-chan, elég - szólt rá Oikawa, miközben engedett a szorításon.
  - Akkor ne hisztizzen - vont vállat a fiú, majd ezt követően hátat fordított, és elment a szobából.
Blokkolva ültem a barátom ölében, miközben nem tudtam felfogni ezt az egészet. Mi volt ez? És őszintén, akármennyire is esett rosszul, Izuminak igaza volt. Teljesen igaza volt. Ezt egyből beláttam, amint kiment. Folyton csak sajnáltatom magamat, és képtelen vagyok nélkülük meglenni. Be kell fejeznem a hisztizést, és változtatnom kell a stílusomon.
  - Bocsánat, nagyon bunkó voltam veletek. Igaza Van Izumina. Ne haragudj - szóltam halkan - Csak nem viseltem túl jó azt, hogy egyedül vagyok.
  - Babu, igazad volt. Nem kellett volna szó nélkül itt hagyni téged - kulcsolta össze a kezünket - Ne haragudj - fúrta a fejét a nyakamba - Nem lesz ilyen többet, oké? Szeretném ha te is élveznéd a kirándulást, és meglásd, ha haza megyünk, sokkal jobb lesz az osztállyal a kapcsolatod.
  - Most vesztem össze Izumival - szóltam nehezen, miközben elnevettem magam.
  - Nem gondolta komolyan. Mostanában velem is mindenen összeveszik. Otthon nem túl jók a dolgok, és mostanában emiatt tiszta ideg mindenért. 
  - Beszélték vele reggel?
  - Igen.
  - És mi volt?
  - Semmi új. Megint veszekedett otthon.
  - De miért van ez? Hiszen náluk minden rendben volt?
  - Látszólag igen. De nincs olyan család, ahol minden rendben lenne, és ne lennének veszekedések. Akár nagyon kicsik is. 
  - Tudom - suttogtam.
  - Lassan megyünk lézer harcozni, attól majd jobb lesz. És ha eljön az este, akkor indul el igazán minden. Akkor jön az igazi osztálykirándulás. 
  - Igen - suttogtam, majd Oikawa felé fordultam, aki édes tekintettel bámult engem.
  - Mi az, Babu? - nézett mélyen a szemembe, majd egy puszit adott a számra.
Nem szóltam semmit, csak közelebb hajoltam, és megcsókoltam őt, melyet ő viszonzott. Összekulcsolt kezünket megszorította, és úgy mélyítette el a csókot, mely egyre szenvedélyesebb lett. Én voltam az első aki levegőhiány miatt elhajolt, ám Oikawa nem állt le. Az arcomra hintett puszikat, és csókokat és ezt követte a nyakam is. Hevesen csókolgatta a nyakamat, miközben kezemet cirógatni kezdte. Csókjait egyre jobban élveztem, és egészen addig csinálta ezt a barátom, míg a kezével a combomat nem kezdte el simogatni, másikkal pedig a nadrágomnál kutakodni.
  - Mennünk kell - húzódtam el tőle hirtelen.
  - Tudom. Sajnos - szólt szomorú hangon, majd egy utolsó csókot adott nekem, és ezt követően összeszedtük a nálam lévő dolgokat, majd Oikawanál lévő dolgokat, és már le is indultunk a  többiekhez, hiszen közeledett a három óra. 
  Ahogy leértünk, rájöttünk Oikawaval, hogy hiányzik valami. Vagyis inkább valaki. Az pedig Izumi volt, aki nem velünk volt egy társaságban, hanem Mattsunnal. És ez még csak a kezdete volt ennek a kirándulásnak. A többi csak innen kezdődött. 

Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now