- 38 -

1.3K 111 7
                                    

Telt az idő. Tán túl gyorsan is. Mire észbe kaptam, elrepült 2 röpke hét, és átléptük az áprilisi hónapba. Jelenleg a mai napon, április 4.-e van. 
  Nem sok dolog történt, a balesetem óta, és azóta, hogy összejöttünk Oikawaval. Március 20.-a. A dátum, melyet sose felejtek. Az a nap, amikor Oikawaval összejöttünk. Attól a naptól kezdte, mindent jobbnak láttam. Jobbnak az iskolát, jobbnak az otthoni nehéz körülményeket. Hiszen végre megkapta őt. A fiút, akit szeretek.
  Eleinte féltem, hogy ez a kapcsolat rámegy az Izumival való barátságunkra. De szerencsére nem így alakultak a dolgok. Izumival szorosabb a barátságunk, mint bármikor. És ettől boldog vagyok. Nagyon boldog.
Valamint nem csak ennyi történt. Szert tettem egy olyan csodára, amire eddig nem. lett egy teljes baráti társaságom. Oikawa, Izumi, Matsukawa és Hanamaki eddig egy társaságot birtokoltak, plusz Oikawanak és Izuminak itt volt a társasága, amiben én voltam. Azonban, miután összejöttünk Oikawaval, közelebb kerültem a másik két fiúhoz is, és összemosódtak a társaságok. Így alakult, hogy Oikawa, Izumi, Hanamaki, Matsukawa és én, egy társaság lettünk. Egy baráti kör, akiket rettentően szeretek. Mint kiderült, Matsukawaék mindig is szimpatizáltak velem, azonban nem akartak lépni, mert nem tudták, hogy én miképp állok hozzájuk. Én sose utáltam, őket, sőt. Mindig pozitív véleménnyel voltam róluk, így nagyon örültem, hogy barátok lettünk.
  - Jól van - csukta be a naplót az osztályfőnök - A múlt heti szülőin már szóba hoztam, de úgy látom, hogy ideje veletek is megbeszélni.  
  - Hogy mikor kapunk végre új padokat? - kiabálta be Matsukawa.
  - Hogy mondod Matsukawa? - kapta oda a tekintetét Kabakura-sensei.
  - Csak mert nem túl stabilak - vonta fel a göndör hajú fiú a szemöldökét, közben a pad tetejét simán felemelte az egyik ujjával.
  - Megtudhatnám, hogy miért ilyen a pad? - sóhajtott nagyot Kabakura-sensei.
Senki se válaszolt, csak behúztuk a nyakunkat, hogy véletlenül se nevessük el magunkat. 
  - Miért van olyan érzésem, hogy a mi nagy, és híres röplabda csapatunknak van hozzá köze? - vonta fel a tanár a szemöldökét - Hanamaki! - nézett Kabakura-sensei a fiúra - Mit tudsz erről?
  - Hétfőtől szerdáig nem voltam iskolában. És mivel ma csütörtök van, semmit se tudok az esetről - védte ki magát.
  - Yuda? - fordult a fiú felé a felnőtt.
  - Engem...ne kérdezzen - fojtotta vissza magába a nevetést a fiú.
  - Valaki hajlandó lenne bármit is mondani? - sóhajtott az osztályfőnök.
  - Titoktartási szerződést kötöttünk! - bólogatott hevesen Oikawa. 
  - Inkább idiótasági szerződést - szólt oda Kabakura-sensei Oikawanak, mire kiszaladt mindenkiből a nevetés.
Ami azt illeti, tényleg megígértük, hogy nem mondjuk el a tanároknak, hogy mi is történt tegnap, nagy szünetben. 
  Matsukawa, és Oikawa összevesztek egy apró dolgon, mire a mi termünkben tartózkodó Watari azt javasolta, hogy mérkőzzenek meg, és döntsék el, kinek van igaza. Igen ám, de a mi osztályunk nem arról híres, hogy épp ésszel rendelkező diákok járjanak benne. 
  Kitalálták, hogy felállnak a padokra, és "légharccal" mérkőznek meg. Fogalmam sincs, hogy ez a szó létezik-e, de Oikawa ezt a szót használta, amit valószínűleg akkor talált ki. 
Többen is mondtuk, köztük én is, hogy ez nem jó ötlet, mert akár komolyabb sérülést is szerezhetnek. Persze ők ezt nem vették figyelembe, mert állításuk szerint ez egy komolya harc, amit lekell rendezniük.
  Míg Oikawa a saját padjára állt fel, addig Matsukawa az övére. A két pad egymás mellett foglalt helyet, és amint felálltak rá, elkezdődött a "küzdelem." Mind a ketten némileg ugrálni kezdtek a padon, és dobálni a másik felé holmikat, amiket előre kikészítettek a segédjeiknek. Míg Oikawa segédje Watari volt, addig Matsukawa segédje Shido.
  Folyamatosan adták a két fiúnak a holmikat, ők pedig egyre jobban ugráltak. Hiába próbáltam őket lerángatni a padról, semmi esélyem se volt. Jóval erősebbek, és makacsabbak voltak nálam. S ez egészen addig ment, míg Matsukawa padja meg nem adta magát. A pad kibillent alóla, ő pedig lendületből a mellette álló Shidora esett. Mind a ketten elterültek a földön, a pad pedig eldőlt, és nagy huppanással ért földet. Akkorát csattant, hogy Oikawa megijedt. Olyan szinten, hogy egyből ráugrott Watarira, aki hirtelen ragadta őt magához, hogy kapitánya le ne essen. 
  Hiába mondtam a fiúknak, hogy ez egy rossz ötlet. Hiába elleneztem. Ott abban a pillanatban, ahogy láttam, hogy Matsukawa Shidon fekszik, Oikawa pedig kislányos módon csimpaszkodik Watariba, aki úgy fogja őt, mintha a hercegnője lenne, nem bírtam ki. A nevetésem szívből jött, és jóízűen nevettem fel hangosan. Ahogy én, úgy a többiek se bírták tovább. Mindenki hangos nevetésbe kezdett, még Izumi is. A hangos nevetésünktől visszhangzott a terem. Matsukawa szinte fuldokolva nevetett, ahogy próbált felkelni Shidoról, de nem ment neki, a nevetés miatt. Az, ahogy ráesett, szinte beleégett a retinámba. Ahogy az is, hogy Oikawa Watarira ugrott. Nagyon rég nevettem ilyet jót, az is biztos.
  - Szóval? Senki semmit? - rázta meg a fejét az osztályfőnök - Jól van. Akkor szerintem jobb lesz, ha elengedjük ezt a témát. És akkor jöjjön az, amiről igazából beszélni akartam. Az osztálykirándulás.
Az osztály összes tagjának szinte egy emberként csillantak fel a szemei. Osztálykirándulás. A legjobb dolog.
  - Mivel tavaly elmaradt ez az esemény, az igazgató megengedte, hogy idén elmenjünk több, mint két naposra. De mivel tudom, hogy milyenek vagytok, egy három napos kirándulás bőven elég lesz nektek. Három napot leszünk a kiránduláson, és két éjszakát alszunk. Való igaz, hogy nem beszéltem meg veletek, de tudom, hogy mind örülni fogtok a programoknak, és a helynek.
  - Ne már, tanci bá - sóhajtott Oikawa, miközben a padra feküdt - Valami ósdi helyre visz minket?
Kabakura-sensei ekkor felemelt egy lapot, és ahogy megnéztük rendesen, a szemünk tágra nyílt.
  - Párizs? - kiabáltam hirtelen el magam boldogan. 
  - Igen - bólintott a tanár - Három nap Párizsban. Minden program itt van a lapon, kérlek adjátok körbe - adta oda az első sornak, akik elkezdték körbe osztani.
  - Párizsba megyünk - néztem Izumira, és Oikawara boldogan.
  - Jaj, de jó - tetette a boldogságot Oikawa.
  - Most mi bajod van? - néztem barátomra morcosan.
  - Egy olyan helynek, ahol lehet sportolni, jobban örültem volna... - húzta a száját.
  - Előbb nézd meg a lapot, utána szóld le, Shittykawa - adott egy lapot Izumi Oikawanak, majd nekem. 
Tekintetem végigfutottam a lapon. 

Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now