Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 65 -

Újabb napok teltek el. Napok? Voltak azok hetek is. Az idő nagyon eltelt, és kezdtek megoldani a problémák. Oikawa kezdett jobban lenni és ez látszott rajta drasztikusan. Sokkal többet mosolyog, nem hajszolja magát túl, és sikeresen is visszahízott. Visszatért az étvágya is, és a csapatban is kezdett helyreállni a béke. Mattsunnak lekerült a gipsze, de még mindig nem játszhatott. Láttam rajta, hogy már nagyon szeretne játszani, így hát amikor bent maradtam velük az edzésen, akkor lájtosabban játszottam vele. Úgy, hogy semmiképpen ne legyen neki baja. Láttam rajta, hogy boldog ettől, és örül neki, hogy játszhat. Miközben játszottunk párszor beszéltünk a barátnőjéről. Mivel ő nem a városban lakik, így nem sűrűn tudnak találkozni, de mindig megszoktál oldani. Kellemes érzés volt nézni azt, ahogy Mattsun beszélt róla. Láttam rajta, hogy mennyire szereti őt. Olyan csodálattal beszélt róla, mint ahogy én szoktam beszélni Oikawaról. Kellemes melegség járta át a testemet akárhányszor csak beszélt róla. Boldog volt. Iszonyatosan boldog. Én pedig örültem annak, hogy az egyik barátom boldog. Hiszen egy barátnak ez a dolga. Együtt sírni és nevetni a másikkal.
   Ahogy telt az idő, úgy kezdett vége lenni az iskolának. Mindjárt véget ér a másodikos évünk, és elkezdjük a harmadikat, mely egyben az utolsó is lesz. Hogy minek akarok továbbtanulni? Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Ahhoz, hogy rendes állást kaphassak, és megtudjak élni, kell a továbbtanulás. Tudom, hogy a világon nem én vagyok az egyetlen aki nem tudja még, hogy mi szeretne lenni, holott a következő évben érettségizik. Hiába van egy kedvenc hobbid, abból nem biztos, hogy megtudsz élni. Olyan szakot kell választanod, amit szeretsz, és nem erőltetetten dolgozol benne. Való igaz, ez egy nehéz dolog. Nehéz megtalálni önmagad, és azokat a dolgokat melyekkel később is szeretnél foglalkozni. És ez egy olyan dolgot, amit nem lehet erőltetni. Hogyan is lehetne? Az embernek rákell találnia önmagára. Meg kell találnia azt a dolgot, melyet élvezettel csinál. Oikawanak ilyen a röplabda. Ő nem egyszer mondta nekem, hogy olyan egyetemre fog menni, ahol a röplabdára tud majd koncentrálni. Izumi is. Sőt, szinte az összes barátom a csapatból, aki az osztálytársam is egyben, sporttal kapcsolatos szakra megy az egyetemen. És vagyok én. Nem szeretnék a sporttal továbbmenni, még akkor sem, ha Oikawa arra megy. Ez a saját életem, és nem értem az olyan embereket, akik együtt tervezik meg az életüket, hogy együtt mennek továbbtanulni, egy szakra. Az egyikük biztos nem arra a szakra akart menni, és csak a párja miatt ment rá. És ha szakítanak? Akkor nézhetik egymást majd az órákon, és bánhatják, hogy miért oda mentek, miközben őket más érdekel. Én nem ilyen szeretnék lenni. Természetesen nem szeretnék szakítani Oikawaval miután leérettségizünk, csupán a saját utamat szeretném járni, a saját életcéljaimmal. Oikawanak a röplabda lesz ez a cél, az enyém pedig még ismeretlen. Fiatal vagyok még, ráérek dönteni arról, hogy mi is szeretnék lenni. Azonban az idő szorít, és a kétségbeesés is. Mi lesz, ha nem fogom kitalálni, hogy mivel szeretnék foglalkozni? Ha nem vagyok jó semmiben? Aggódom is miatta, de tudom, hogy anya és a barátaim majd segítenek nekem benne, és nem hagynak magamra.

 Jelenleg június 8.-a volt, holnap pedig évzáró lesz a suliban. Szerencsénk volt, ugyanis Izumi születésnapján hivatalosan is a nyári szünet első napját fogjuk élvezni, náluk a nyaralóban. De addig is élveztük az utolsó napot, ahol már nem volt tanítás. 
Utolsó óránk tesi volt, és Mizoguchi kivitt minket az udvarra. Rajtunk kívül még a harmadikosok voltak kint. Gondolom kikönyörögték az egyik tanárnál, hogy kijöhessenek. Őszintén szólva nem igen szerettem őket. Annyira beképzeltek voltak, hogy azt szavakba nem lehetett foglalni. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy amikor végzősök lettek, csak nagyobb lett az arcuk.
  - Meleg van! - nyújtózott nagyot Oikawa - Mizoguchi kínozni akar minket?
Szerencsére nem kellett átöltözni, mert a tesiruhában csak még melegebb lett volna.
  - Csak téged - nevetett Mattsun.
  - Nagyon vicces - fintorgott Oikawa, majd összekulcsolta a kezét Mattsunnal hirtelen - Mattsun, menjünk az egyik padra, töltsünk együtt egy kis időt!
  - Idióta, nem csak mi vagyunk az udvaron! - húzta el egyből a kezét Mattsun.
  - Szégyellsz felvállalni mások előtt? - görbült le Oikawa szája.
  - Oh, de még mennyire! - rezzent össze Mattsun - Ez a kapcsolat nem tudódhat ki Oikawa.
  - Most komolyan azt mondja, hogy... - nézett rájuk furán Hanamaki.
  - Igen - ráztam a fejemet - Azt.
Mielőtt bárki megtudott volna szólalni, egy labda repült el mellettünk, és majdnem eltalálta Mattsunt. A labda a földre esett, mi pedig értetlenül néztünk össze.
  - Küldjétek szépen vissza a labdát! - kiabált nekünk az egyik harmadikos.
  - Gyorsabban, mintha élnétek, gyíkfejek - szólt egy másik is.
  - Mi van? - néztem a két fiúra értetlen fejjel.
  - Ne nézzél, bazd meg, mert odamegyek! - kiabált rám a fekete hajú.
  - Van két lábad, szóval gyere ide a labdádért - vont vállat Izumi.
  - Hé, ne beszélj így vele! - szorította meg a kezemet Oikawa, miközben a fekete hajú felé nézett.
  - Miért mit csinál velem a röplabda klub kapitánya? - gúnyolódott a fekete hajú - Nagyon félek, tőletek, nyomorék röpisektől.
  - Kurva jó, kiszemelt minket a focicsapat - sóhajtott Hanamaki.
Izumi csak szó nélkül sétált oda a harmadikosok labdájához, majd a kezébe vette.
  - Hé, vissza ne rúgd nekik - nézett rá Mattsun.
  - Dehogy rúgom - hitetlenkedett Izumi, majd dobott egy picit a labdán, és izomból belerúgott, a labda pedig az ellenkező irányba ment, nem arra, ahol a harmadikosok voltak. 
  - Oké, faszfej, most szépen elmész érte! - indult meg a szőke hajú idegesen felénk.
Oikawa egyből a háta mögé húzott engem.
  - Focista vagy. Van két lábad, és menj értük - vont vállat Izumi.
  - Nekünk te ne dirigálj, másodéves kis csíra - lépett egy előre a fekete hajú is.
  - Miért mi lesz? - nézett rájuk komolyabban Izumi - Attól még, hogy ti vagytok az idősebbek, nem kéne így beszélnetek és viselkednetek. Rohadtul nem lehet példát venni rólatok. Sőt. A korotokhoz képest elég nagy szégyen ahogy viselkedtek. Ennyire nem lehettek buták - vonta fel a szemöldökét Izumi.
A fekete hajú ekkor közelebb ért, majd megállt Izumi előtt és egy gúnyos mosollyal illette őt.
  - Nézd, ha idáig eltudtál jönni, a labdáért se lett volna nehéz elmenni - szólt Izumi értetlenül.
  - Oh, igen - szólt lenézően a fekete hajú, harmadikos fiú - És mi lenne ha adnál egy kis tiszteletet, te kis senkiházi?
  - Légy oly szíves, és ne szídd magadat, mert tudom, hogy magadról beszélsz, te idióta - szólt egyre türelmetlenebbül Izumi.
  - Tudod mit? A kurva anyádat, te seggfej! - kiabált Izumira a fiú.
És itt elszabadult a pokol. Izumi ugrott, és bevert egyet a harmadikos fiúnak. Oikawa egyből elengedte a kezemet, és Izumihoz lépett, de mielőtt bármit tehetett volna, a fekete hajú fiú visszaütött Izuminak, akinek egyből megrepedt a szája. A harmadikos fiú barátai amint meglátták, hogy mi történik, elfutottak. Ott hagyták a barátjukat, pedig mind tudjuk jól, hogyha segítettek volna neki, akkor náluk lett volna az előny. 
  Izumi nem hagyta magát, és akkorát ütött a fiúnak, hogy összeesett. Oikawa és Hanamaki leakarták fogni őt, de ő eltolta őket magától, és a fiú combjaira ült. Idegesen ütötte az arcát, és őszintén megijedtem Izumitól. Tudtam jól, hogy azért csinálja ezt, mert valaki csúnyát mondott az anyukájára, de ha így folytatja, akkor hatalmas bajban lesz.
  - Hajime, állj már le! - ragadta meg Oikawa a karját, és húzni kezdte.
  - Izumi, hagyd abba! - léptem közelebb és próbáltam Oikawanak segíteni.
Szegény Mattsun hiába akart bármit is tenni, a sérült keze miatt nem tudott.
  - Iwaizumi, az istenért is! - szólt rá Hanamaki, és próbálta leszedni a fiúról, de nem ment neki - Elfognak tanácsolni, a francba is!
  - Jó, én ezt nem bírom nézni - Mattsun hirtelen ugrott, és fogta le Izumi csuklóját, hiába fájt a keze. Izumi keze megállt a levegőben, és idegesen vette a levegőt mindvégig - Iwaizumi - nézett Mattsun a szemébe - Állj le, oké?
  - Légy szíves! - szóltam ijedten, és próbáltam lehúzni a fiúról - Nem akarom, hogy kicsapjanak...
  - Mégis mit műveltek? - jelent meg hirtelen a matek tanárunk, aki a legnagyobb szerencsénkre a legszigorúbb tanár volt az egész iskolában. Kurva jó - Iwaizumi! Azonnal az igazgatói irodába! - ordította le a fejünket.
Elengedtük Izumit, ő pedig megtörölte a száját, hogy ne vérezzen. A harmadikos fiú könnyei is kicsordultak az ütésektől. Mi természetesen nem segítettük fel őt, amiért a matek tanár rá is szólt a fiúkra. Így Oikawa és Hanamaki felszedték őt  a földről. Izumi egyedül indult meg a matektanárral, én pedig csak aggódva, és félve néztem utánuk.
  - Menj vele - szólt hirtelen Oikawa.
  - Mi? - néztem fel rá - Menj te. Te vagy a legjobb barátja...
  - Babu, menj vele - biccentett felé Oikawa, majd egy puszit adott a homlokomra - Kérlek.
Szó nélkül Oikawara néztem, majd Izumira. Ezt követően megindultak a lábaim, és utána szaladtam. Ahogy beértem őt, óvatosan megfogtam a csuklóját.
  - Hagyj most békén - húzta el a kezét, miközben rekedt hangon beszélt hozzám.
  - Nem fogok elmenni - fogtam meg ismét az előző testrészét.
  - A picsába is, remegsz. Az egész tested remeg, mert megvagy rémülve attól, amit az előbb műveltem - állt meg hirtelen, majd idegesen lenézett rám - Engedj el, [Név] - utasított.
  - Nem szeretnélek - vallottam be őszintén.
  - Megijesztettelek igaz? - kérdezte halkan.
  - Picit - vallottam be nem túl boldogan.
  - Menj vissza Oikawahoz. Rendben lesz minden - sóhajtott aprót, majd magamra hagyott.
Én csak szomorúan fordultam meg, mögöttem pedig a fiúk álltak.
  - Ugye nem rúgják ki? - kérdeztem ijedten.
  - Nem tudom - szólt halkan Oikawa, majd felém tartotta az egyik karját.
Én megfogtam a kezét, ő pedig közelebb húzott, és szorosan megölelt. Állát a fejem búbjára helyezte, és ott pihentette.
  - Remélem azért az a seggfej kap valamit, amiért ilyet mondott - szólt Oikawa.
  - Mi is - sóhajtott Mattsun.
  - Befogják hívni a szüleit. Az is biztos - vakarta meg a fejét Hanamaki.
  - Francba - szólt idegesen Oikawa. 
  - Menjünk, és várjuk meg az igazgatói előtt - szóltam halkan, miközben elhúztam a fejemet, és felnéztem Oikawara.
  - Jó. Elmegyünk - nézett rám aggódva barátom - Ne félj, jó? - cirógatta meg a derekamat, majd a számra adott egy puszit. 
A többiekkel így is tettünk. Az igazgatói előtt leültünk, és emiatt láttuk ahogy Izumi szülei bemennek az igazgatóhoz. Olyan közel voltunk az igazgatóihoz, hogy tisztán hallottuk amikor kiabáltak. Izumi szülei szépen lecseszték a fiúkat, mi pedig csak hallgattuk ezt. Rosszul éreztük magunkat, és hibásnak is, amiért nem tudtuk leállítani őt, és idáig fajultak a dolgok.
  Több, mint 1 órát ültek bent, mi pedig addig vártunk. Mindenki hazaszólt, hogy miért nem megyünk még haza, és vártunk. Hogyne vártunk volna? A barátunk bent ült, és bajban volt. Még szép, hogy itt voltunk. Aztán amikor nyílott az ajtó, mindenki arrafelé kapta a fejét.
  - És szépen elfelejtheted azt a szülinapi nyaralást, fiatalember! - szólt mérgesen az apukája.
  - De nem értitek, hogy nem én kezdtem? - szólt Izumi idegesen - Azaz idióta barom kezdte, aki nem bírt magával!
  - De nem kellett volna elveszíteni a fejed! - szólt rá az anyukája.
  - Lekurvázott téged! - harsogta Izumi idegesen.
  - Egy ilyen mitugrász szavaira nem szabad adni, fiam! - szólt rá az apukája - Inkább örült, hogy megúsztad egy igazgatóival.
  - És annak, hogy nem lesz születésnapom? - kérte őket számon.
  - Lesz születésnapod, de nem megyünk a nyaralóba - szólt az anyukája.
  - Miért engem bűntettek mindig? - szólt Izumi mérgesen - Miért nem tudtok az én oldalamra állni, de most komolyan? Persze, én értselek meg titeket, de engem ki fog megérteni? - erősítette fel a hangját.
  - Kisfi... - szólt az anyukája, de ő közbeszakította.
  - Hagyjatok békén, de komolyan - nézett rájuk csalódottan - Elegem van belőletek. Borzalmas szülők vagytok! - nézett rájuk haragosan - Egyre borzalmasabbak! - kiabált velük Izumi.
A szülei blokkolva nézték fiúkat, aki csak hátat fordított nekik, és sietősen távozott. Oikawa egyből elengedte a kezemet, és Izumi után szaladt, így hárman maradtunk ott. Ilyen nincs. Miért van ez? Miért van az, hogyha egy probléma megoldódik, akkor jön egy másik? Nem lehetne végre minden rendben? Olyan nagy kérés lenne?
  - Beszélnünk kell a szüleivel - néztem Mattsunékra.
Múlt héten Izumi beszélt a szüleivel, hogy Mattsun és Hanamaki is jöhessen a szülinapi nyaralásra, ők pedig belementek. Most viszont nem számított, hogy mi mehetünk-e vagy nem. Csak az számított, hogy Izumi várta ezt a születésnapi kiruccanást, és mi nem akartuk, hogy lefújják.
  Egyből felálltunk, majd Izumi szüleihez mentünk.
  - Nem hiszem el - idegeskedett az apukája.
  - Hogy is gondoltuk, hogy jó szülők leszünk - szólt az anyukája könnyezve, és csak ezután vett észre minket. 
Határozottan álltunk a barátunk szülei előtt. Mi ezt a problémát fogjuk megoldani, Oikawa pedig beszél Izumival. Mindezt azért, hogy Izumi jobban legyen, és a 18. születésnapja ne legyen a legrosszabb születésnap, amit eddig birtokolt.