- 7 -

1.8K 161 19
                                    

Újabb rész, embik!☺️💕
Szerintetek mi azaz ígéret, amit Oikawa tett Reader-nek?🤔

___


- Elkéne mennem öltözni - suttogtam magam elé, de az volt az igazság, hogy nem akartam elmenni tőle.

- Muszáj? - suttogta halkan a fülembe, melytől kirázott a hideg.
- Muszáj. Hamarosan csöngetnek.
Az igazság az volt, hogy szinte egész órán így ültünk, s öleltük egymást. Nem tagadom, jól esett, és legszívesebben öleltem volna még egy ideig. Ez idő alatt, párszor volt, hogy ő adott puszit a nyakamra, párszor az volt, hogy én adtam puszit a bőrére.
  Elváltam tőle, majd kedvesen rámosolyogtam.
  - Majd találkozunk szünetben - fogta meg a kezemet, és szinte nem is engedte, hogy elmenjek.
  - Oikawa - nevettem el magam gyengéden, közben megszorítottam a kezét - Engedsz? - kérdeztem teljesen pajkosan.
  - Nem - nevette el magát, így édes gödröcskéi teljesen látszódtak - Nem akarlak - vette kicsit komolyabbra az arcát, majd végül elengedett - Na, menj akkor.
Csak bólintottam egy aprót, majd átsiettem a lányok öltözőjébe. Amint beértem, a lányok úgy érkeztek meg, közvetlenül utánam. Basszus. Szóval láthatták azt, hogy a fiú öltözőből jövök ki? Oikawanak mindig is nagy volt a rajongótábora. Ezért is mentem bele nehezen abba, hogy randizzunk. Barátsággal kezdtük, aztán egyre több időt töltöttünk egymással, míg végül megkérdezte, hogy nem mennék-e el vele moziba. Abban a hitben éltem, hogy Izumi is jönni fog, így mikor a mozihoz értem, akkor tudatosult bennem a tény, hogy csak Oikawa lesz itt. Felvetettem ezt Oikawanak, hogy abban a hitben éltem, hogy a másik fiú is fog jönni. Akkor világosított fel, hogy nem, mivel ezt egy randinak szánta. Valamiért boldog voltam, hogy az egy randi volt. Azóta telt az idő, míg ide nem jutottunk.
  Amint áthúztam a rendes ruhámat, elhagytam az öltözőt, s haladtam kifelé a tornateremből.
  - [Név]! - szólított meg egy fiú hang. Hátra fordultam, és Hanamakit véltem felfedezni magam mögött.
  - Tessék? - vetettem rá, kíváncsi tekintetem.
  - Iwaizumi mondta, hogy előre mentek, mert neki elkell intézni néhány papírt. Oikawa elment vele. Mondták, hogy üzenjem meg neked, hogy majd a termetekben várd meg őket, vagy az udvaron.
  - Rendben, köszönöm, hogy szóltál! - illettem meg őt egy hálás mosollyal, majd elsiettem a termünkbe.
Szinte mindenki élvezte a szünetet, így kevesen voltunk a teremben. Leültem a helyemre, majd vártam a fiúkat. Mindeközben elővettem a telefonomat, hogy nézelődjek kicsit az interneten, valamint, hogy írjak a közös csoportba, melyben Izumi, Oikawa, valamint én vagyunk benne. Megírtam a fiúknak, hogy írják majd meg, amikor végeztek. Amint elküldtem, Izumi be is lépett a terembe. Épp akkor vette kezébe fekete készülékét, s valamit serényen olvasott. Amint ezt véghez vitte, felemelte tekintetét, majd rám mosolygott. Felém kezdett el araszolni, és amikor már előttem volt megszólalt.
  - Végeztünk - dobta le magát az előttem lévő helyre, mely történetesen a helye volt.
Oikawa azon a helyen uralkodott, mely Izumi mellett volt, jobbra. Az ablak mellett ültünk.
  - És Oikawa? - pislogtam nagyokat.
  - Az előbb még itt volt mögöttem - lepődött meg a barna hajú fiú.
  - Megnézem - sóhajtottam egy nagyobbat, majd telefonomat az asztalra helyeztem, és a kijárat felé vettem az irányt.
Ott egyből megállta, ugyanis megtaláltam a barna szeműt. Nekem háttal állt, tőlem pár méterre. Előtte vagy 4-5 lány állt, és boldogan mosolyogtak rá, valamint nevettek. Nem tetszett ez. Nem akartam, hogy más lányokkal is nevessen. Féltékeny lennék? Lehet. Csak álltam ott, és néztem az eseményeket. Az volt a szerencsém, hogy ők engem nem láttak.
  - O..Oikawa-san.. - dadogta félénken az egyik barna hajú.
  - Hm? - mosolygott rá Oikawa. A lányok ekkor őrölt visongásba kezdtek. Jó ég...
  - Te tényleg randizgatsz [Teljes Név]-vel? - kérdezte hirtelen az egyik fekete hajú.
  - [Név]-vel? - kérdezte meglepve a fiú.
  - Egyáltalán mi közötök van egymáshoz? - támadta le újból a fekete hajú lány.
  - [Név]-vel randizgatunk, és barátok is vagyunk - magyarázta zavartan, bár érezhető volt a hangjában, hogy nem igazán tudja mit is mondjon.
  - Randizgattok?! - kérdezték egyszerre, kórusban.
  - Azzal a lánnyal? - fintorgott, egy rövid, szőke hajú.
  - Igen, miért? - lepődött meg Oikawa.
  - Velem is randizhatnál.. - bújt a karjához a szőke, én pedig úgy éreztem, hogy hamar fogok a kiskorúak nevelőintézetébe kerülni, ha így folytatja.
  - Bocs, de ti nem vagytok az én stílusom. Nekem más fajta lányok jönnek be - tolta el őt, és megtette a három lépés távolságot tőle.
  - Hah? - kényeskedett a barna hajú - A...Akkor milyen lányok jönnek be?
  - Nekem egyedül egy ember jön be - jelentette ki lazán.
  - Ugye nem? - siránkozott a szőke hajú.
  - Sajnálom tényleg, de nekem [Név] tetszik - vakarta meg a tarkóját zavartan, miközben egy erőltetett mosolyt, valamint nevetést engedett ki magából.
A szívem kihagyott egy ütemet. Komolyan azt mondta nekik, hogy én vagyok az a lány, aki tetszik neki? Nem akartam hinni a fülemnek, és le is fagytam egy pillanatra. Ám amint láttam, hogy Oikawa fordulna meg, hamar visszasiettem a helyemre. Azonban a szívemet nem tudtam lenyugtatni, és eszméletlenül gyorsan vert.
  - [Név]? - kérdezett rám Izumi, amint meglátta, hogy gyorsan a helyemre futottam - Minden rendben?
  - Majd...elmondom - borultam a padra, és próbáltam elrejteni a boldogságomat.
  - Sajnálom a késést, pár lány elkapott - ült le immáron az utolsó emberke is a bandánkból a helyére.
  - Ch..Mint valami divatribanc. Úgy tapadnak rád a lányok - fintorgott Izumi.
  - Iwa-chan! Miért kell mindig beszólni? - kezdett el hisztizni Oikawa, mire csak elnevettem magam, s felemeltem a fejemet, miközben még mindig a padon feküdtem.
Annyira jól érzem magam velük. Semmire se cserélném el ezeket a pillanatokat, melyeket velük élek meg.
- Komolyan van pofád ehhez - dőlt hátra Izumi a székén, mely oldalán volt, így mind a kettőnket láthatta - Randizgatsz egy lánnyal, majd más lányokkal lógsz szünetben.
- Haaah? Ők támadtak le engem. Nem lökhetem őket félre, mint valami fadarabot - vágott sértődött arcot a fiú.
- Tsk...Ezt neki mondd - biccentett felém Izumi, miközben lehunyta a szemeit.
- [Név], téged zavar, hogy más lányokkal is beszélek?
Meglepett a kérdése, de nem tudtam válaszolni neki egyből. Zavart. Hogy őszinte legyek, nagyon is. De leginkább azért, mert ezek a lányok úgy tapadtak Oikawara, mint egy rossz pióca.
- Látod? - nézett hirtelen a sötétebb hajú, a világosabb hajúra - Már nekem szúrja a szememet az a sok ribanc, aki rajtad lóg, és alig várják, hogy bevesd a mosolyodat, és azt mondd: "Sziasztoook! Oikawa Tooru vagyok, de hívjatok csak Tooru-kunnak! Szeretem az ufókat, több száz lány szerelmes belém, és Iwa-chan, Iwa-chan!!"
Izumi nagyon nagy átéléssel utánozta, eltorzított hangon a barátját. Nagyon vicces volt ez az egész.
- Ez jó - nevettem el magam hangosan is.
- Ti nem szerettek engem... - vágott sértődött fejet.
Izumi csak hátranézett rám, majd a kezét nyújtotta, melybe egy pacsit adtam.
- [Név] - nézett rám immáron komorabban Oikawa - Tényleg zavar téged ez a sok lány?
Csak a barna szemeibe néztem, majd el. Nem voltam képes válaszolni erre a kérdésre.
Oikawa a székét közelebb húzta hozzám, majd a padra dőlt, úgy, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Zavar? - kérdezte lágy hangon, mely simogatta a lelkemet.
Olyan kellemes volt ez a pillanat, a tavaszi meleggel, és hangulattal vegyítve, hogy boldogság járta át a testemet.
- Zavar... - vallottam be, de úgy, hogy alig lehetett hallani.
- Sajnálom - kért elnézést, még szinten ugyanabba a pózban - Megpróbálom nem észre venni őket, jó?
- Nem haragszom. Csak rossz nézni, hogy tapadnak rád - vallottam be az érzéseim.
- És még őszinte is - mosolygott Izumi - Shittykawa, ha megbántod, a szuszt is kiverem belőled.
- Jó. Tedd - közölte semleges arccal - De nem lesz ilyen - kezét felemelte, majd az asztalra tette, és simogatni kezdte az enyémet - Mert ígéretet tettem neki. Amit nem fogok soha megszegni.
Kellemes érzés hatott át az egész testemen. Oikawaval csak néztük egymást, míg ő közelebb nem hajolt, és ajkaimra nem adott egy puszit. Egy hosszabb puszit, melyet a csengőnek a hangja szakított meg.
  Már bőven iskola után voltunk. Oikawaval kettesben mentünk haza. Ma nem volt neki edzése, Izumi pedig még bent maradt, hogy Kyotaniékat korrepetálja történelemből.
Csöndben sétáltunk egymás mellett. Kellemes, nem kínos csend honolt közöttünk. Hamarosan a házunkhoz is értünk, azonban én nem akartam elmenni.
- Holnap végre péntek, és szünet - nyújtóztam nagyot.
- Hála istennek most tettek be egy továbbképzést a tanároknak - sóhajtott a fiú mosolyogva - 3 napos hétvége. A legjobb - nevette el magát - És nem látlak 3 napig - szólt kicsit búsan.
- Na, mi ez a hozzáállás? Tán nem akarsz találkozni majd?
- De, de akarok! Szóval akkor megbeszéljük még, hogy mikor? - kérdezte zavartan, és kissé bele is pirult, amitől még aranyosabb lett.
- Igen - szóltam kedvesen.
Muszáj neki mondanom valamit.
- Oikawa... - kezdtem bele kissé zavartan.
- Hm? - ajándékozott meg kedves mosollyal.
- Nekem is tetszel - mondtam ki végül az érzéseim egy darabját.
Oikawa nagyon meglepődött, és le is fagyott egy pillanatra. Ajkait szólásra nyitotta, de még nem sikerült ez neki, így várt egy kicsit, mire tényleg megszólalt.
- Hallottad?
- Hallottam - bólintottam rá.
A fiú hirtelen kapott magához, és szorított szorosan. Teljesen magához préselte az enyémet.
- Annyira boldog vagyok - suttogta a szavakat boldog hangon.
Nem szóltam semmit, csak hozzábújtam erősen, és magamhoz szorítottam.
- Olyan tempóban haladunk, ahogy te szeretnéd. De ezt már tényleg kijelenthetem, hogy tetszel nekem. Nagyon is - hajolt el, s az arcomat kezdte el simogatni.
- Te is nekem.
Egy mosoly jelent meg az arcán. Még a mostaninál is nagyobb. Két tenyere közé fogta arcomat, majd ajkamra hajolt. Apró puszikat kezdett rá adni, melyek csiklandozták a bőrömet, mégis jól estek.
- Ez csikiz - nevettem fel, mire éreztem, hogy ő is belemosolyog, és egyre jobban csak csinálja.
Aztán egyszer csak az ajkait hosszasan tartotta meg az enyémen. Éreztem, ahogy nyelvét lassan akarja átdugni, de tudtam, hogy nem vagyok még készen erre.
- Kérlek - hajoltam el - Még nem..
- Sa..sajnálom! - vágott hirtelen ijedt arcot - Csak annyira nem bírtam már magammal.
Megráztam erősen a fejemet.
- Semmi baj, tényleg - egy gyors puszit adtam az arcára, majd befelé indultam - Majd írok.
Egy kedves mosoly keretében köszönt vissza, de láttam rajta, hogy bántja a dolog. Hogy még nem engedem magam neki.
Amint beléptem, csönd telepedett a házra. Egy bizonyos pillanatig.
- Komolyan?! Komolyan?! - hallottam meg egy erős kiabálást az emeletről, ami anyától származott.
- Igen, komolyan! El ne kezdj hisztizni megint, mert nem állok jót magamért!
Ne. Csak ezt ne. Ismét veszekednek. Nem bírom már. Kétnaponta erre jövök haza. Jobb esetben, háromnaponta. Elegem van már.
  - Ezek szerint el is válnál? - hallottam meg apa rideg hangját - Felőlem! A lányt más úgyis ellenem hangoltad, szóval mindegy!
Miről beszél? Nem látja, hogy mit művel? Nem bírtam ezt hallgatni tovább.
Szinte percekig blokkolva álltam a házunkban, majd erőt vettem magamon, és kiléptem a házból, könnyes szemekkel, majd tárcsázni kezdtem. Tárcsázni, azt az embert, kire jelenleg a legnagyobb szükségem van.

Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now