- 39 -

1.1K 111 13
                                    

Ahogy Oikawahoz értünk, ő kinyitotta a kulcsra zárt ajtót, majd ezt követően előreengedett, majd ő maga is belépett a házukba. Csak mi ketten voltunk, hisz az apukája még dolgozott.
  - Kérsz innivalót? - lépett be Oikawa a konyhába, miközben letette az egyik székre a táskáját.
  - Nem, köszönöm - vettem elő a telefonomat, majd pötyögni kezdtem rajta.
  - Kinek írsz? - kérdezte kíváncsian, ahogy elém állt, egy pohár frissítővel.
  - A másik barátomnak - zártam le a képernyőt, majd a zsebembe tettem a telefont. Mindeközben mosolyogva néztem a mogyoróbarna fiú, megszeppent tekintetébe. 
  - Hogy..kinek?
  - Anyának írtam, hogy maradok nálad - csóváltam meg mosolyogva a fejemet.
  - Hé... - nézett rám játékosan, majd letette a poharát az asztalra - Rossz kislány vagy. És a rossz kislányok tudod mit érdemelnek? - emelte felém a kezét Oikawa.
  - Nem - nevettem szembe vele.
  - Három másodpercet kapsz hogy elfuss. Vagy elkaplak, és nem kegyelmezek - indult meg felém, én pedig hátrálni kezdtem.
Megfordultam gyorsan, hiszen tudtam, hogy a három másodperc már lejárt. A lábaim maguktól indultak meg, és futni kezdte az emelet felé. Éreztem, hogy Oikawa a nyomomban van. 
  Ahogy futottam, hirtelen suhantam be a fürdőbe, majd magamra zártam az ajtót. Valahogy itt már nem tartottam viccesnek a dolgot. Ugyanazok a képkockák játszottak le a fejemben, csak mint akkor. Akkor, amikor apa megvert. 
  - Oikawa... - szóltam ki remegő hangon - Ne játszunk ilyet, kérlek..
Azonban a fiú nem válaszolt. Nem hallotta volna?
  Lassan fordítottam el a zárat, majd tettem a kilincsre a kezemet. Nem. Oikawa nem fog bántani. Ő nem az apám. Csak játszunk. 
Lassan nyomtam le a kilincset, majd kezdtem el kinyitni az ajtót. Kinéztem de senkit se láttam. Sőt, még mozgolódást se hallottam. Éppen ezért teljesen kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a fürdőből. Ezt követően becsuktam az ajtót. Azonban némi levegőt éreztem, és ismeretlen oknál fogva, megfagyott bennem a vér is.
  - Megvagy - szólt egy mélyebb hang, a fülem mellett.
Lendületből megemeltem a kezemet, és habár mögöttem volt, orrba vágtam a fiút ijedtemben.
  - Basszus... - ejtette ki fájdalmasan a száján Oikawa eme szót.
  - Mi a francot ijesztgetsz? - fordultam felé feldúltan.
  - Csak vicceltem... - fogta az orrát, majd a szabad kezével magához ölelt - Bocsi, baba. 
  - Nem volt vicces - fúrtam a fejemet a mellkasába.
  - [Név]?
  - Eszembe jutott az a nap. Amikor előle is így menekültem.
  - Mi? Oh...Oh, basszus... - tolt el magától hirtelen - Ne haragudj, nem akartam. Csak elakartalak kapni, és megcsiklandozni, és csókolgatni. Nem hittem volna, hogy ettől ez jut eszedbe. Ne haragudj rám, kérlek - cirógatta meg a karomat kedvesen.
  - Nem haragszom, csak hirtelen felvillant az emlékeimben. És sajnálom, hogy orrba ütöttelek. Nem akartam.
  - Többet nem csinálok ilyet - adott egy puszit az ajkaimra.
Viszonoztam a puszit, de nem sokáig, ugyanis Oikawa kezei a derekamra vándoroltak, majd kicsit feljebb, az oldalamhoz. Ezt követően pedig elkezdett csiklandozni. Hangos nevetés szaladt ki a számon, és már teljesen el is felejtettem az előbbi rossz kedvem. Ő képes volt akár pár másodperc alatt mosolyt csalni az arcomra.
  Próbáltam elszabadulni tőle, de nem engedett. Ahogy oldalamat csiklandozta, úgy kezdett el puszikat adni a nyakamra, ami eléggé csiklandozott. Dupla kínzás. 
  - E...Elég! - nyöszörögtem, már lassan fájó hassal, hisz annyira nevettem.
Oikawa ekkor tényleg leállt. De nem akárhogyan. Erősen belecsókolt a nyakamba, közben kezeivel magához húzott. Akaratom ellenére is, egy nagyon picike sóhajtás szaladt ki az ajkamon.
  A barna hajú fiú elkezdte a nyakamat csókolni, mely valamilyen oknál fogva, nagyon is jól esett. Éreztem, ahogy a mellkasom megtelik boldogsággal, és a szívem hevesebben ver. S Oikawa nem állt le. A combom alá vezette kezét, majd egy laza mozdulattal felvont magához, én pedig lábaimmal megkapaszkodtam a derekán. Mogyoróbarna szemeibe néztem miközben neki játékos mosoly jelent meg az arcán. Gödröcskéi látszódtak, melytől rettenetesen édes volt. 
  - Olyan szép vagy, basszus - adott egy csókot az ajkaimra. Majd ezt követően még egyet, és még egyet. 
Ezt addig folytatta, míg el nem mélyítette csókunkat. Nyelvét óvatosan csúsztatta át a számba, majd érintette az én érzékszervemhez. Imádtam a csókját, és egyszerűen annyira jól csókolt, hogy beleborzongtam. Ahogy csókolt, közben megszorított a combomnál, hogy biztosan tartson magához, majd lábai megindultak. Egy ismerős illattal rendelkező helyégbe vitt, mely hamar rájöttem, hogy a szobája. 
  Ahogy bevitt, egyből be is csukta utánunk az ajtót. Óvatosan tartott magához, egészen addig, míg gyengéden le nem tett az ágyra. Ott egy pillanatra se szakadt el az ajkaimtól. Úgy csókolt, hogy közben majd' megőrültem tőle. 
Kezével oldalamat kezdte el simogatni, míg ajkaival puha, édes csókokat adott nekem. 
  - Nagyon szeretlek - suttogta ajkaink közé.
  - Én is téged - simítottam bele tincseibe, mire ő ismét megcsókolt.
Keze más irányt talált magának, s besiklott a hasamhoz, mire a hideg is kirázott. Ajkaival közben nyakamhoz hajolt, majd nagyon apró puszikkal látta el az érzékeny felületemet. 
  - Bízol bennem? - kérdezte halkan, a fülembe suttogva.
  - Bí...zom... - szóltam alig hallhatóan. 
  - Biztos? - emelte fejét az enyémhez, így szemeimbe nézett - Nem akarok semmit se rád erőltetni. 
  - Tényleg bízom benned. Tényleg - néztem rá őszintén.
  - Jó - mosolyodott el, majd egy hosszabb puszit adott a számra.
Ezt követően nagyon lassan, fekete rövid nadrágom cipzárjához vezette kezét, s elkezdte kigombolni, majd amikor ezzel megvolt, lehúzta a cipzárt. Arcán láttam, hogy némi pír jelenik meg. Izgult. Nem csak ő.
  - Piros az arcod - szóltam halkan.
  - Tudom - fordította el. 
Oikawa nem szólt többet. Felült rendesen, majd nadrágom szélébe akasztotta ujjait, s elkezdte elfelé húzni. A másodpercek, szinte óráknak tűntek, de végre lent volt a nadrágom. Amikor vártam már, hogy Oikawa tegyen valamit, nem tett. Helyette még vörösebb lett az arca, és habár félve, de megszólalt. 
  - [Név].
  - Igen?
  - Milyen színű alsóneműt vettél fel reggel?
  - Mi? - néztem rá teljesen zavartan - Szürkét...
  - De ez némileg piros- szólt alig hallhatóan.
Ekkor rájöttem egyből arra, hogy Oikawa mit is mondott. Az arcom olyan vörös lett, mint paradicsom, majd egyből össze is zártam a lábamat, és felültem. Olyan zavarban voltam, hogy képtelen voltam megszólalni. Ez nagyon égő. Borzalmasan égő.
  - Ez...nagyon gáz... - hajtottam le a fejemet szégyenkezve.
  - A barátod vagyok - vezette ujjait az állam alá, majd felemelte azt. Az arca még piros volt némileg - Az ilyen dolgokról is beszélhetünk. Sőt. Jobb is lenne. Tudni szeretném, hogy ilyenkor mit kell tennem. Mivel készüljek, vagy mire számítsak. Gondolom érzékenyebb vagy ilyenkor.
  - Akkor is. Ez nagyon kellemetlen most.
  - Semmi baj, előfordul az ilyen. Mondd, mit tegyek? - nézett mélyen a szemembe - kell olyan...izé, igaz?
  - Betét - javítottam ki az "izé" szót.
  - Az. Van nálad?
  - Lent, a táskámban.
  - Felhozom, jó? 
  - Jó - szóltam nagyon halkan.
  - Hé, ne rágd magad ezen, jó? - adott egy puszit a homlokomra - Menj a mosdóba, és beviszem, ami kell. 
  - Köszönöm - motyogtam az orrom alatt - Lehetne, hogy a mosdó után elmegyünk hozzám? Kéne cserélnem másik alsóneműt... - szóltam magam elé halkan.
  - Lehet. De sietek akkor - állt fel egyből, majd kisietett a szobájából.
Hálás voltam az égnek, hogy ennyire figyelmes volt velem. Nagyon is. 
  Ahogy mondta, a mosdóba mentem. Ő percek alatt elhozta nekem a táskámat, én pedig elvégeztem a teendőimet.
Amikor lejöttem az emeletről, Oikawa már indulásra készen állt a nappaliban. 
  - Viszem a táskád - vette el tőlem a kockás Vans-es táskát, majd a hátára húzta - És figyi picit.
  - Igen? - emeltem rá a tekintetem.
  - Tényleg ne félj megosztani velem a dolgokat. A barátod vagyok, és tudni szeretném, hogy mi van veled. Úgy érzem, hogy fontos tudnom, hogy mikor milyen állapotban vagy. 
  - Keddre, vagy hétfőre már el is fog múlni. Kirándulásra már semmi se lesz.
  - Jó - puszilta meg a fejemet.
Nem értettem, hogy hogyan kaphattam egy ilyen embert magam mellé. Aki megért, mindig velem van, és támogat is. Velem van a nehéz időkben, még ha csak lányos dolgokról is van szó.
  S mégis épp ezért lesz oly' nehéz a jövő. Hiszen nem lesz mindig nevetés. Hiszen a rossz időszak, a sok szenvedés csak most következett. Nekem, a körülöttem lévő embereknek, de legfőképp Oikawanak, és Izuminak. 

Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now