- 53 -

1.2K 88 22
                                    

Másnap a reggeli után egyből a buszhoz kellett mennünk, hiszen azzal mentünk el a vidámparkba. Egy fekete rövidnadrágot vettem fel sportcipővel és egy fehér pólóval, hajamat pedig copfba kötöttem. A mellettem álló Oikawa egy fehér csőfarmert viselt egy fekete pólóval. Ahogy a meleg, márciusi szél felénk szállt, belerepítette az orromba az illatát. Azt a mennyei illatot, amit annyira, de annyira imádok.

  - Oké, mindenki itt van? - állt meg előttünk Kabakura-sensei, az oldalán Hanamakival.
Tekintetemmel körbe néztem, és látszólag mindenki megvolt.
  - Tanár úr - emelt fel a kezét Yosano, mire a legidősebb felé nézett - A szüleink ugye tudnak arról, hogy plusz egy napot itt maradni? - vonta fel a szemöldökét.
  - Persze. A szülői csoportba kiírtam, így felkészültek erre - magyarázta a férfi.
  - Szóval ezért pakoltatott velem anyám dupla annyi cuccot - sóhajtott Mattsun. 
  - Szegény - nevettem ki őt a többiekkel, de nem rossz szándékból.
  - Kigyullad a szemem - húzta el a száját Oikawa.
A reggeli nap eléggé égetett mindannyiunkat, de Oikawa volt az aki a legrosszabbul viselte, hiába viselt napszemüveget.
  - Mindjárt jön a busz, és akkor majd betudunk szállni - néztem fel rá.
  - Addigra meghalok - sóhajtott nagyot.
  - Oikawa - jött oda hozzánk Izumi, majd a fiúra nézett - Nálad van a gyújtom? 
  - A gyújtod? - nézett rá meglepetten - Szerintem Mattsunnál van.
  - Nincs nála - jelentette ki Izumi.
  - Várj - kapta le hirtelen a tornazsákját Oikawa a hátáról, majd a napszemüvegét a fejére tolta, és emiatt pár tincse rakoncátlanul állt a fején.
Oikawa keresni kezdte azt a bizonyos gyújtót, eközben én Izumit figyeltem. Azonban ő nem nézett rám. Ennyire haragudna rám?
  - Nem találom - nézett fel Oikawa Izumira.
  - Akkor hol a francba van? - idegeskedett a kreol bőrű fiú.
  - Egyáltalán miért rajtam keresed? - nyomta vissza Oikawa a napszemüveget a szemére - Nem is cigizek.
  - Kivéve ha ideges vagy, vagy szar napod van, vagy buli van - vont vállat Izumi.
  - Kérj egyet Kabakura-senseitől - tanácsoltam neki. Izumi lenézett rám, majd sóhajtott.
  - Kösz - reagálta le, majd szó nélkül hátat fordított és a tanárunkhoz lépett. 
  - Én kösz, hogy haragszol rám - suttogtam magam elé csalódottan.
  - Ne foglalkozz vele - szorította meg a kezemet Oikawa.
  - Haragszik rám. Vagy a világra. Vagy a franc tudja kire igazából. És hiányzik. Hiányzik a legjobb barátom... - szóltam halkan.
  - Hagyd, hogy lenyugodjon - puszilta meg a fejemet.
  - Veled rendesen beszél?  
Oikawa ekkor zavartan nézett oldalra, és láttam rajta, hogy nem tudja mit mondjon.
  - Mondd meg nyugodtan. Bár a reakciódból látom, hogy beszéltek.
  - Igazából velem ugyanolyan, mint volt. 
  - Csak engem utál.
  - Nem utál, [Név]! - szólt rá Oikawa.
  - Nagyon szarul esik, hogy nem beszél velem, Oikawa - emeltem rá a tekintetem.
  - Őszintén szólva ne tudom, hogy mit tehetnék ez ellen. Nem tudok vele beszélni, mert nem hallgat rám. Ilyenkor nagyon makacs tud lenni - nézett rám - Nagyon nem mennek otthon jól neki a dolgok. Egyre többet veszekszik a szüleivel, és nem tudjuk, hogy ez miből is indult ki igazából. Ők voltak tökéletes család. Aztán egyik percről a másikra minden tönkrement. De látom rajta, hogy nagyon nem viseli jól azt, hogy veszekszik a szüleivel.
  - Segíteni akarok neki - néztem Izumi felé, aki épp cigarettázott.
  - Én is. De nem tudom, hogy miképp, ha nem engedi, hogy segítsünk. 
A busz ezután pár perccel érkezett meg, mi pedig felszálltunk. Volt egy olyan gondolatunk, hogy megkérem Izumit had üljek mellé, de végül elvetettük. Mert valószínűleg ha mellé is ültem volna, akkor nem beszélt volna velem. Viszont ez ellen kell valamit tennünk, hiszen ebbe belefogunk roskadni, ha így megy tovább.
  A buszút eseménytelenül telt. Mindenki fáradt volt, és volt aki nem is aludt az este szinte, ezért kihasználtuk azt az egy óra buszutat, és pihentünk. Mi Oikawaval vicces képeket csináltunk, és Oikawa többször is odaszólt Izuminak, hogy jöjjön ő is, ne maradjon ki belőle. Izumi csak a fejét rázta, amivel folyton lerontotta a hangulatunkat. Úgy éreztem magam, mint egy rohadék. Bennem volt azaz érzés, hogy talán Izumi azt érzi, hogy feleslegesen van itt, és csak a harmadik kerék, vagy elhanyagoljuk őt. Vagy csak ez is benne volt kicsit, a szüleivel való veszekedés mellett. Így történt az, hogy Oikawaval eldöntöttük, hogy a vidámparkban mindenhova elrángatjuk magunkkal és nem engedjük, hogy egyedül legyen. 
  Ahogy megérkeztünk a vidámparkhoz, az osztályfőnök elmondta, hogy mikorra érjünk ide, és ha lehet ne vesszünk el, és viselkedjünk.
Oikawa lebeszélte Hanamakival és Mattsunnal, hogy Izumit magunkkal akarjuk rángatni, így ők egyből el is tűntek az élményparkban. Így történt az, hogy hárman maradtunk. Oikawa, Izumi és én. Izumi hátranézett ránk, és aprót sóhajtott.
  - Hova mentek Mattsunék? - kérdezte.
  - Nem mindegy, gyere menjünk a vattacukroshoz! - ragadta meg Oikawa Izumi kezét, majd húzni kezdte. 
A fiú nem túl nagy kedvvel lépkedett Oikawa után, aki egyre gyorsabban igyekezett vele az édességeshez. Én a nyomukban voltam, és amikor beléptünk a párizsi élményparkba, elállt a szavam annyira gyönyörű volt. Mindenhol bódék, játékok, és nevető, boldog emberek.
  - Egy zöld almásat kérek! - állt meg hirtelen Oikawa a vattacukros bódénál, majd kért magának, természetesen angolul - Iwa-chan, te milyet szeretnél?
  - Nem kell vattacukor - jelentette ki.
  - Egy körtéset kérek még akkor! - mosolygott az eladóra a barna hajú fiú.
  - Shittykawa ne dönts helyettem! - rántotta el a kezét Oikawa szorításából, majd elfordult tőle összefont kezekkel.
Míg Oikawa kifizette az édességet, én addig írtam anyának, hogy majd írok neki ha lesz időm, mert most programon vagyunk. 
  - Tessék - tartotta Oikawa Izumi felé a körtés finomságot.
  - Nem kell.
  - De kell, vedd el! Vagy lenyomom a torkodon! - szólt rá Oikawa.
Izumi motyogott magában valamit, majd elvette Oikawatól.
  - Kösz - szólt halkabban, majd enni kezdte.
  - Babu, megkóstolod? - tartotta felém Oikawa.
Téptem a vattacukorból, majd a számba vettem és hagytam, hogy elolvadjon.
  - Ez nagyon jó! - néztem rá meglepetten.
  - Ugye? - mosolygott rám - Vegyek neked?
  - Jajj, nem kell, annyira nincs rá szükségem! - ráztam meg a fejemet.
  - Kérsz? - tartotta felém Izumi az övét, miközben halkan tette fel a kérdést nekem.
  - Egy picit - mutattam az ujjammal a pici jelét, majd ezt beteljesítve téptem egy picit a vattacukorból, és enni kezdtem - Úristen, ez sokkal jobb! - lepődtem meg.
  - Mi? - nézett Oikawa a sajátjára, majd Izumi vattacukrára - Iwa-chan, adj belőle!
  - Még mit nem - röhögött fel hitetlenül Izumi - neked is van.
  - Én vettem! - hozta fel az érvet Oikawa.
  - Én meg megeszem - nézett rá Izumi fapofával, mire elnevettem magam.
  - Iwa-chan, ne legyél már gonosz! - kérte Oikawa.
Izumi csak sóhajtott egyet, majd letépett egy darabot, és Oikawa szájába nyomta.
  - Megfh..fufhllafh..dfok! - motyogta Oikawa, és mivel a szájában volt az édesség nem lehetett jól érteni amit mondott. 
Még Izumi is elmosolyodott ezen, majd utána nyugodtan ette tovább az édességét. Oikawa miután lenyelte az Izumitól kapott falatot, megette a sajátját is, majd a ujjait az enyémre kulcsolta.
  - Hova menjünk? - nézett körbe barátom.
  - Én leülök a padra, és megvárom a két órát - szólt Izumi.
  - Álmaidban, fiam. Álmaidban - nézett rá Oikawa, majd körbenézett - Ott! - szólalt fel hirtelen, majd balra mutatott.
Izumival odavezettük a tekintetünket. Oikawa a dodzsemre mutatott.
  - Na azt már nem - hőkölt hátra Izumi. 
  - Naa! Lehetsz velem! - kérlelte Oikawa.
  - Ezt te se gondoltad komolyan - rezzent össze Izumi - Nem tudom rémlik-e, hogy amikor ötödikesek voltunk akkor olyan őrült módjára vezetted a dodzsem kocsit, hogy kitiltottak minket a játszóházból...
  - Az csak véletlen volt - legyintett Oikawa mosolyogva.
  - Felejtsd el - hunyta le a szemét Izumi.
  - És ha velem leszel? - néztem Izumira.
  - Tényleg nincs kedvem ehhez, [Név] - nézett le rám - Nagyobb kedvem lenne visszamenni a buszra, és aludni. 
  - Bármi, amire szívesen felülnél? Bármi? - kérdeztem őt reményt vesztve.
Izumi elgondolkodott, körbenézett, majd a tekintete megállt egy helyen, végül Oikawara nézett hosszan. 
  - Na nem. Ezt nem - lépett hátra Oikawa.
  - Pedig nagyon jó móka. Főleg az arckifejezésed - mosolyodott el Izumi.
  - Miről beszéltek? - kérdeztem.
  -  Oika...
  - Nem, nem kell tudnia! - szakította félbe Oikawa a másik fiút.
  - Mi van? 
  - Oikawa nem szereti a hullámvasutakat - mondta ki hirtelen Izumi.
  - Mi? - néztem fel rá - Pedig az a legjobb, de komolyan!
  - Jó, hagyjatok már. Mindenkinek van valami, amit nem szeret a vidámparkban.
  - De pont azt? - néztem fel rá.
  - Felülök egyedül, ha nem jöttök - volt vállat Izumi. 
  - Megyünk - szorítottam meg a kezét.
  - [Név], kérlek szépen, ne csináld. Én tényleg nem akarom... - nyöszörgött a barátom.
  - Hé, ott leszek, nem fogsz kiesni, nem lesz rossz, minden rendben lesz - simogattam meg az arcát.
  - Oikawa, szedd már össze magad. A barátnőd bátrabb, mint te. 
  - Hogy még ilyenkor is te piszkálódsz... - motyogta Oikawa, majd a kezemnél húzva indult el a hullámvasúthoz. 
Tudtam, hogy mire mondja. És Izumi is. Arra a helyzetre, hogy jelenleg segíteni akarunk neki, és ő még ilyenkor is simán beszól Oikawanak.
  A hullámvasút előtt hosszú sor volt, és amíg ott álltunk próbáltam Oikawat nyugtatgatni, hogy minden rendben lesz. Aztán amikor már félúton voltunk, Hanamaki, Shido és Mattsun belénk botlottak, és nem érdekelve, hogy ez mennyire tisztességes, beállt hozzánk, így vagy 50 embert beelőzve. Persze sokan elhordtak minket, és a szüleinket is eléggé emlegették, de valahogy nem érdekelt minket. Hiszen nem is értettük, hogy mit mondanak, hiszen a legtöbben franciául, és nem angolul mondták. Végül egy 30 perces sorban állás után, mi következtünk. Amíg a sorban álltunk, megbeszéltük, hogy ki kivel fog ülni. Oikawa velem, Izumival Mattsun, Hanamakival pedig Shido. A barátommal mi ültünk a legelső sorba, mögöttünk Izumiék, mögöttük pedig Hanamakiék. Ahogy helyet foglaltunk az ülésen, Oikawa megszorította a kezemet, és erősen kulcsolta ujjait az enyémekre.
  - Nem fogod elengedni? - kérdezte halkan. 
Láttam a szemében, hogy szégyelli azt, hogy fél a hullámvasúttól, de nem találtam emiatt gyengének. Ez is csak egy újabb dolog volt, amit megtudtam róla. 
  - Oikawa, azért ha majd hányni fogsz, akkor kérlek ne az én oldalamon - szólt előre Hanamaki.
  - Egyáltalán miért ő ült előre? - kérdezte hangosan Mattsun.
  - Szerettek ti egyáltalán? - hisztizett be Oikawa rémülten, mire csak felnevettünk. 
A vezérlőben elindították a hullámvasutat, mely felfelé kezdett el lassan menni. 
  - Azt a kurva! - nézett le hirtelen Oikawa, amikor olyan 20 méter magasan lehettünk.
  - Hé, ne nézz le! - szólt rá Izumi.
  - Oké, miért is ültem fel ide? Normális vagyok? Annyi mindent megakartam még tenni az életben - pánikolt be a barátom.
  - Oikawa - szóltam rá finoman.
  - Megakartam volna még írni azt a történelem dolgozatot, hogy ötös legyek év végén. Elakartam volna még menni a válogatottba ősszel, ahol legyőztük volna a Shiratorizawat. Megakartam volna még mondani a hülye fizika tanárnak, hogy a legutóbbi dolgozatban a 4. feladatnál jó volt a válaszom, csak nem lát jól! Feleségül akartam volna venni [Név]-et, boldoggá akartam volna tenni, és azt akartam volna, hogy egy mini Oikawa szaladgáljon a nappaliban! - kiabálta egyre jobban pánikolva, amikor már a tetejére értünk a húroknak. 
  - Hát ez tiszta hülye - röhögött megállás nélkül Mattsun.
Egyszerűen nem bírtam tovább hallgatni azt, ahogy Oikawa pánikol. Aggódtam érte, hogy rosszul lesz, vagy valami hasonló. Éppen ezért amikor a hullámvasút hirtelen lefelé kezdett el száguldani Oikawahoz hajoltam, majd ajkaimat erősen az övére nyomta. Erősen csókoltam meg, miközben nyelvemet az ő szájába vezettem. Oikawa összerezzent, és mozdulatlan maradt, miközben én a csókommal próbáltam őt lenyugtatni. Nem gondoltam volna, hogy sikerül, de Oikawa visszacsókolt, habár némileg remegett a teste. Kezével közben erősen szorította az enyémet. Addig csókoltam őt, míg meg nem tudott nyugodni. 
  - Köszönöm - szólt halkan, amikor lassabb lett a menet.
Egy kör olyan 10 percig tartott, és Oikawa már sokkal bátrabban kezelte a helyzetet. Éppen ezért hittük azt, hogy amikor majd leszállunk minden rendben lesz vele. Aha, tévedtünk. Ahogy kiszálltunk a kocsikból, és lesétáltunk a pódiumról, Oikawa gyomra feladta a szolgálatot. A fiú hirtelen fordult a füves rész felé, és adta ki magából a reggelijét, egy bokor mellé.
  - Basszus - léptem hozzá egyből, és a hátát kezdtem el simogatni.
  - Tooru, baszki - szólt hirtelen Izumi, majd a tornazsákjából hirtelen kikapott egy kis üveg vizet, és Oikawahoz tartotta. 
Amint volt lehetősége ivott belőle, majd kiköpte a folyadékot. Ám ahogy ez megtörtént egy újabb adagtávozott a fiúból, ami szerencsére már az utolsó volt. Ezt követően segítettünk leülni Oikawanak az egyik padra, miközben mind a négyünk kezében ott volt egy üveg víz, és némi zsepi. Én Oikawa mellett ültem, miközben ő a vállamra hajtotta a fejét, és lehunyta a szemét.
  - Valakinek van keksze? - nézett ránk Izumi, Oikawa mellől. Ő ült a másik oldalán.
  - Jól vagyok srácok - suttogta Oikawa.
  - Jó, de nem akarom, hogy később bármi legyen, szóval arra is kell gondolni - szólt Izumi aggódva.
  - Tessék - állt meg lihegve előttünk Hanamaki - Az egyik bódésnál volt gyógyszer, és adott sós kaját is - tartotta Oikawa felé.
A barna hajú fiú megköszönte, majd bevette a gyógyszert, és evett abból az ételből, amit Hanamaki hozott neki. 
  - Ne haragudj, hogy erőltettük - simogattam meg a kezét, mely az ölében hevert. 
  - Menjetek már - szólt lehunyt szemmel - Nem fogok ezért haragudni rátok. 
  - Tényleg bocs - szólt halkan Izumi.
  - Iwa-chan tedd túl magad rajta - sóhajtott Oikawa - Nem történt semmi. 
Izumira néztem lassan. Láttam rajta, hogy ennek ellenére emészti magát a történteken. A tornazsákjához nyúlt, majd kiemelte belőle a cigis dobozát.
  - Itt nem lehet - szólt Shido - A mosdók mellett van rá kijelölve a hely. 
  - Franc, és az hol van? - állt fel Izumi.
  - Arra - mutatott maga mögé Shido.
Ott volt elhelyezve egy tábla, melyre az volt írva, hogy "Dohányzásra kijelölt hely -> 20 méterre".
  - De jó - motyogta a fiú - Valaki eljön velem? Mattsun? - nézett a fiúra. 
  - [Név]? - nézett rám Mattsun - Elmész vele?
  - Mattsukawa - szólt rá Izumi.
  - Nem baj? - cirógattam meg Oikawa kezét.
  - Mattsun - szólt szenvedő hangon - Ha [Név] elmegy, kapok gyógypuszit tőled?
  - Igen, Oikawa. Kapsz - röhögte el magát Mattsun, miközben megrázta a fejét.
  - Ez az - mosolygott OIkawa.
  - Ez nyilvános megcsalás. Én nem hagynám - nézett rám Hanamaki. 
  - Áh, csinálja, ha jól esik jelenleg - legyintettem, majd felálltam - Sok boldogságot nektek, Mattsun - nevettem el magam.
  - Kössz - röhögte el magát, majd felült Oikawa mellé, hogy vigyázzon rám.
Izumi szó nélkül indult el a dohányzóhely mellé, én pedig lépkedtem utána. Amikor odaértünk ő rágyújtott, én pedig csak álltam mellette. Mit kéne tennem? Azért jöttem, hogy beszéljek vele, de nem tudom mit mondhatnék. Hiányzik.
  - Hogy vagy? - kérdeztem hirtelen.
  - Szarul - vágta rá egyből, majd kifújta a füstöt.
  - Szeretnél róla beszélni?
  - Mit érek el azzal? Nem lesz jobb a helyzet - röhögte el magát fájdalmasan.
  - Neked jó ez így? - néztem fel rá.
  - Mi?
  - Hogy eltávolodtunk.
  - Nem távolodtunk el - mondott nekem ellent.
  - Nem beszélünk egy ideje, Izumi...És ezt nem bírom már. Hiányzol, nagyon.
Izumi nem szólt egy szót se, engem pedig kezdett felemészteni a csend. Iszonyatos fájdalom költözött a mellkasomba. Itt volt mellettem a legjobb barátom, mégis olyan távolinak éreztem. Nem beszélt velem, nem osztotta meg a gondolatait, és ez nem esett jól. Féltem, hogyha ez tovább folytatódik, akkor elfogom veszíteni. Holott én segíteni szeretnék neki, hiszen ő is mindig segített nekem. És egy barátság nem egy emberről szól, hanem kettőről, vagy többről. De jelen pillanatban Izumiról, és rólam. És szörnyű volt azt nézni, hogy a szemem láttára esik szét a barátságunk, és ő nem szeretne ez ellen semmit se tenni.
  Mindig együtt voltunk. Mindig. És most itt van ez az időszak, amikor nem vagyunk jóban. És ebbe belepusztulok.
  - Én nem akarom, hogy a barátságunk eltűnjön - beszélt számomra ismeretlen hangon - Csak egyszerűen semmi se jön össze mostanában. Úgy érzem, hogy a világ ellenem van, és nincs számomra senki, akivel megbeszélhetném. Tudom, hogy itt vagy te, itt van Toruu, és ha kell még Mattsukawara is számíthatok. Viszont nem megy. Egyszerűen úgy érzem, hogy nem érdekel titeket az, hogy nekem mi bajom van. Hogy elmondanám akkor leszarnátok, és nem érdekelne. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba foglalni, vagy bárkinek is elmondani, hogy mi fáj. Hiába lenne kinek. És emiatt... - nyelt aprót - ...olyan üresnek érzem magam.
Izumira vezettem a tekintetem. A füstöt kifújta, miközben szeme fátyolosan csillogott. 
  Ahogy ott álltam, és hallgattam Izumi szavait, úgy jöttem rá, hogy eddig szinte semmit se tudtam a lelkiállapotáról. Az ember bármit mondhat, bármit megjátszhat, vannak akik elhiszik. És én azt hittem, hogy Izuminak semmi problémája az életben, de ez nem igaz. Mindenkinek vannak problémái. Nincs olyan ember, akinek ne lenne. Az meg már más kérdés, hogy miként kezeli ezt az illető. Kis vagy nagy problémaként, vagy esetleg nem is vesz róla tudomást. 
  - Szerinted én hányszor panaszkodtam neked, nem érdekelve, hogy mit gondolsz rólam? Még van most is, hogy nem tudom szavakba foglalni azt az ürességet, amit érzek sokszor. Hiába vagytok itt nekem, van amikor egyedül, vagy üresnek érzem magam. Hiszen az ember társaságban is érezheti magát egyedül. És az a legrosszabb érzés.. - suttogtam.
Izumi levezette rám fájdalmas tekintetét.
  - Annyira elszeretném mondani neked, hogy mi bánt, de képtelen vagyok szavakba foglalni, és kimondani.
  - Én várok rád. Várok addig, amíg képes leszel kimondani akadálytalanul az érzéseidet. De addig is tudd, hogy itt vagyok. Ütközz bármilyen akadályokba, én nem fogom elengedni a kezedet. Megígértem neked, hogy itt leszek veled mindig. Nem szeretnélek elveszíteni téged. 
  - Most azt akarod, hogy mosolyogjak, vagy sírjak? - röhögte el magát, miközben a hamut leütötte a cigiről.
  - Azt akarom, hogy tudd, itt vagyok neked, és bármikor számíthatsz rám. Hiszen barátok vagyunk.
Csak ott álltunk, miközben kimondtuk egymásnak az érzéseinket. Ott álltunk, és nem tudtuk, hogy mennyi idő telt el. De nem is ez volt a lényeg.
  - Basszus... - harapott némileg ajkába, majd bal kezébe áttette a cigit - Gyere ide - tartotta felém egy kézét.
Közelebb léptem hozzá, majd mindkét kezemmel átöleltem a hasánál, mire ő egy kezével szorított magához.
  Sírni tudtam volna a boldogságtól. Nem mondtuk ki, de tudtuk jól, hogy mindkettőnk felől egy egy bocsánatkérés, és a kibékülés jele.
  - Köszönöm - suttogta maga elé hálásan, majd egy puszit adott a fejemre, mire én csak jobban belenyomtam a fejemet a mellkasába - Annyira hiányoztál - vallotta be fájdalmas hangon.
  - Te is nekem - vettem mély levegőt, majd szaggatottan engedtem ki.
Izumival addig álltunk ölelkezve, míg el nem szívta a cigit. Ezt követően visszamentünk a  többiekhez, ahol Mattsun és Oikawa morcosan ültek egymás mellett.
  - Veletek meg mi történt? - kérdeztem egyből.
  - Erre jött egy idős, angol házaspár, és ez az idióta viccből a fejét a vállamra hajtotta, és olyanokat mondott, hogy milyen szép az idő, főleg ha a szerelmeddel vagy. Erre a házaspár ránk mosolygott, azt kívánta, hogy még sokáig legyünk együtt, és adtak perecet - mutatott Mattsun a perecre, melyet Hanamaki evett.
Izumival egymásra néztünk, majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. Na igen. Ez egy olyan pillanat volt, amit soha nem fogunk elfelejteni.
  Végül Oikawa rosszulléte miatt csak rendes kajákat vásároltunk, és a bódéknál jártunk. Az egyik játékos bódénál nyertem egy kis ufós kulcstartót, amit Oikawanak adta. Nem győzte meghálálni, de nekem már az is elég volt, hogy mosolyt csalhattam az arcára. Volt egy fotós része is a vidámparknak, ahol fényképeket lehetett csináltatni, különböző háttérrel. Na itt volt az a pont, hogy leragadtunk. De vagy egy órán keresztül.
  Nagyon sok kép készült. Oikawa és én csináltunk ölelkezős, puszis képeket, amibe néha Mattsun vagy Hanamaki beletrollkodtak. Shido és Hanamaki James Bondos képeket csináltak, amibe Oikawa trollkodott be. Készült ölelkezős kép rólam és Izumiról, vicces pózos képek közösen, ahol hatan vagyunk. És az elmaradhatatlan. Készült kép Mattsunnal és Oikawaval, ahogy Mattsun megkéri Oikawa kezét, a fiú pedig a nyakába ugrik. Iszonyatosan sokat nevettünk ezalatt a fényképezés alatt. Ahogy arra gondoltam, hogy lassan elmegyünk a suliból, és a társaságunk szétszéled, fájni kezdett a mellkasom. Annyira jól éreztem magam, hogy a boldogságtól sírni tudtam volna, és amiatt a tény miatt is, hogy ez egyszer véget ér. Egyszer nem leszünk már itt. Nem fogjuk hallgatni egymás hülyeségeit, nem fogunk közösen bolondozni, vagy épp vigasztalni a másikat, ha esetleg rossz kedve van. Hiszen egyszer minden véget ér. Felnővünk, és lehet ezek a barátságok és szerelmek csak az iskola végéig maradnak, utána elhalványulnak. És ettől a ténytől sírhatnékom van. Nagyon erősen. De csak lehet. Hiszen mi mások vagyunk. Ha egyikünk végleg beilleszkedik ide, azzal erősebbé teszi a többieket is. Bátrabbá, erősebbé, és kitartóbbá. Hiszen egymásnak segítve küzdjük le a nehézségeket, melyek minket is erőssé tesznek. És tudd. Ha egyszer egy ilyen társaságba kerülsz, érezd magad szerencsésnek. Mert ilyen baráti társaságok nem mindenhol vannak. 


______________________________________

Remélem páran tudjátok, hogy honnan is vannak az utolsó sorok.
Ma újra néztem a Haikyuu 2.évadának második felét, ami a kedvenc évadom. 
Ebben az évadban ismerkedünk meg Kyotanival, akinek nehézségei vannak ugyebár azzal, hogy beilleszkedjen a Seijoh-ba.
És ott van az a rész. A 2. évad, 23. része. Az a rész, amikor Kyotani teljes értékű ember lesz a csapatban. 
A férfi, aki mindig ott volt a csarnokban, ahova Kyotani járt edzeni, olyan mondatokat mondott, melyeket ha meghallok annyira meghatnak, hogy sírni tudnék.
Olyan igaz mondatokat, melyek miatt csak jobban beleszerettem ebbe az animébe, és az egész Aoba Johsaiba. Mert annak a férfinak igaza volt.
Ilyen összetartó, egymást erőssé tévő, nehézségekkel megküzdő csapatok, mint az Aoba Johsai nincsenek mindenhol.

Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now