Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 52 -

Szerencsére az osztályfőnök hamar összetudott szedni mindenkit, így pár perccel három óra után mindenki megvolt.
  - Hamarosan jön a busz, ami elvisz minket a lézerharcnak a helyszínére. Kérlek titeket, hogy viselkedjetek, és ne menjetek majd el mindenfelé, mert itt nem ismeritek a környéket, és könnyel előfordulhat, hogy esetleg elvesztek. 
  - És mennyi idő pontosan amíg odaérünk? - emelte a kezét a magasba Hanamaki. 
  - Olyan fél óra körülbelül - válaszolt az osztályfőnök.
  - Ülsz Izumi mellett? - néztem fel a barátomra, aki ásított egyet.
  - Iwa-chan! - kiabált oda Oikawa, mire Izumi felé nézett - Ülsz mellettem?
Izumi nem válaszolt, csak elfordította a fejét, és tovább beszélgetett Matsunnal.
  - Ez egy nagyon erős nem, ha jól értelmeztem - nézett le rám.
  - Basszus... - haraptam az ajkamba.
  - Hé.
  - Beszélek vele. Bocsánatot kérek. Nem akarom, hogy haragudjon rám. Szeretnék neki segíteni, hisz látom rajta, hogy nincs jól.
  - Szerintem jelenleg nem ez a legjobb ötlet. Te is tudod, hogy ilyenkor az a legjobb, ha hagyjuk őt lenyugodni.
  - Mégis meddig? Amíg késő nem lesz? - néztem fel Oikawa szemébe.
  - Rendben lesz, csak hagyd, hogy lenyugodjon - adott puszit a fejemre - Tudom, hogy segíteni akarsz neki. Én is - fogta két keze közé az arcomat - De sajnos túl jól ismerem őt, és ilyenkor nem engedi, mert makacs.
  - Rendben - néztem oldalra.
Oikawa ekkor egy apró puszit adott az ajkamra, amit én viszonoztam.
  - Itt a busz! - kiáltott Rido.
Ahogy a busz leparkolt a kis csoportunk elé, mindenki sorba állt, hogy feltudjunk szállni. Izumi akkor nyomta el a sokadig cigarettáját. Amióta kijöttünk, vagy négy szálat elszívott.
  - Hé, menj - szorította meg a kezemet Oikwa.
Én álltam előtte, ő pedig hátul fogta a kezemet, és így álltam az egyik lépcsőfokon.
  - Ne foglalkozz vele, jó? - szólt aggódva, miközben ő is felállt az egyik fokra. 
Szó nélkül mentem tovább és ültem le egy ablak melletti helyre, Oikawa pedig mellém. Ahogy leültünk, ő a vállamra hajtotta a fejét, és a nyakamba puszilt. A fejemet az övének döntöttem, majd megszorítottam a kezét. 
  Az osztályfőnöknek igaza volt, és olyan harminc percet utaztunk bőven. Ez idő alatt Oikawaval végigbeszélgettünk, vagy nevettünk. Viszont a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy ez nem helyes, hiszen Izumi nincs itt velünk, és nem nevetni kéne akkor. Viszont hiába akarunk neki most segíteni, nem tudunk. Mert nem engedi. 
  Ahogy megérkeztünk, leszálltunk a buszról. Amíg az osztályfőnök elment, mi eldöntöttük, hogy kiválasszuk a csapatokat. 
  - Oikawa legyen az egyik csapatkapitány - ajánlotta fel Yosano.
  - Okééé - húzta el a szót Oikawa, majd különállt - Ki legyen a másik?
  - Leszek én - állt a másik oldalra Izumi.
  - Na, nem! - hátrált meg Oikawa - Én félek tőled, és durva leszel!
  - Ez egy lézerharc, idióta. Ez nem fáj - csóválta meg Izumi a fejét.
  - Akkor is! - hisztizett Oikawa.
  - Jó, mindegy, én kezdek - emelte fel a fejét Izumi, majd mindenkin végignézett, végül megállapodott a tekintete rajtam - [Név]
  - Ez nem ér, én akartam őt! - szólalt fel a barátom.
  - Ne hisztizz már mindenért! - mordult rá Izumi, én pedig mellé sétáltam.
  - Mattsun! - szólt egyből Oikawa.
És addig-addig mentek a nevek, míg végül mindenkit egy csapathoz nem tartozott. Izumi csapatában voltam én, Yosano, Shido. Oikawa csapatában pedig Mattsun, Hanamaki, Rido, és Sawauchi. Ők többen voltak.
  - Oh, már meg is voltak a csapatok? - nézett ránk Kabakura-sensei, ahogy visszatért - A 3-as pálya a miénk. Mielőtt bementek, a szervezők adnak rátok mellényeket, adnak fegyvert, és elmondják a szabályokat. 
Bólintottunk, majd a 3-as pályához igyekeztünk. Ott valóban pár szervező fogadott, akik kék, és piros mellényeket adtak ránk, ezzel megkülönböztetve a csapatokat. A mellények mellé fegyvert is kaptunk majd némi útmutatást a játékhoz, és szabályokat. Ahogy ez megvolt, bevittek minket a pályára, ami hatalmas volt, és be volt rendezve egy nagy épületként. Az egyik szervező a pirosakkal volt, míg a másik a kékekkel, hogy elvihessenek minket két különböző indulási pontra.
  - Ügyes legyél - mosolygott le rám Oikawa édesen, majd egy hosszú csókot adott ajkaimra, azt követően pedig egy nagy puszit.
  - Te is - mosolyogtam rá, majd elváltam tőle, és a saját csapatomhoz indultam.
Ahogy megvolt az indulási pont a szervező otthagyott minket, és elment. 3 perc múlva kezdődött a játék.
  - Oké, mivel négyen vagyunk, ketten-ketten menjünk én azt mondom - szólalt fel elsőnek Yosano.
  - Stipp-stopp a Yosano! - karolta át Shido a lányt.
Izumi levezette rám a tekintetét, majd megvonta a vállát.
  - Összevesztetek? - súgta oda a másik lány.
  - Picit - mutattam a kezemmel.
  - Ha szeretnéd akkor lehetek veled - tette kedvesen a vállamra a kezét.
  - Nem kell köszönöm. Megoldom majd a helyzetet - néztem rá mosolyogva.
  - Jó, de a bármi lenne, szólj nyugodtan.
  - Szólok. És köszönöm - néztem rá hálásan.
Egy hangos kűrt szerű hang ekkor megszólalt, ami a játék kezdetét jelentette. Yosano és Shido ketten rögtön el is tűntek az egyik ajtó mögött, így ketten maradtam Izumival.
  - Menjünk mi is, jó?
Ő bólintott egy apró, majd elindult előre. Ahogy haladtunk senkibe se futottunk bele, egészen addig, amíg meg nem hallottuk Oikawa kiabálását.
  - Neeee, Sawauchi! Értékes embert veszítettünk el! - siránkozott, én pedig próbáltam visszafogni a nevetést.
  - Gyere már, baszki! - hangzott Mattsun nevető hangja, és hallottam ahogy egyre jobban távolodnak tőlünk.
Előre siettünk, ahol belefutottunk Shidoba, és a már kiesett Sawauchiba.
  - Sajnálom, hogy kilőttek - néztem a fiúra.
  - Áh, mindegy. Majd a következő körben beállok - mosolygott ránk, majd elindult afelé az ajtó felé, ahol a kiesetteknek kellett gyülekezni, és a bent lévő tévé segítségével tudták nézni a meccset. 
Ahogy a fiú elment, a Shido ismét eltűnt, mi pedig csak csöndben mentünk tovább.  Egészen addig, míg teljesen véletlenül bele nem futottuk az egyedül sétáló Ridoba. A lány frusztráltan szőke hajába túrt, majd leengedte a fegyvert a teste mellé.
  - Innen nem hiszem, hogy sikerül elfutni, szóval csak nyugodtan - nevette el magát megadóan.
  - Köszönjük - emeltem a fegyveremet, de Izumi gyorsabb volt, és lelőtte előlem. Na kössz. 
  - A következő körben majd elkaplak titeket! - emelte felénk a fegyverét, majd elhagyta a pályát. 
  - Én akartam - szóltam Izumira, miután Rido elment.
  - Lassú voltál - közölte monoton hangon.
Inkább nem szóltam semmit, csak mentünk tovább, egészen addig amíg egy nagy teremig nem értünk, ahol Oikawa és Mattsun álltak, és tanácskoztak. Mivel az egész teremben csak romdarabok voltak, eléggé visszhangzott, így Mattsun volt az első, aki észrevett minket. Azonban Izumi gyorsabban reagált, és egyből lelőtte őt. Mattsun még pislogni se tudott, Izumi olyan gyors volt. 
  - Na basszus - nézett meglepődve ránk, majd a mellényére, mely feketén kezdett el villogni, ami azt jelentette, hogy kiesett - Oikawa, kapd el őket. 
Ám mielőtt Oikawa bármit is tudott volna tenni, a hátunk mögül hangokat hallottunk, és a következő pillanatban csak annyit láttunk hogy Izumi mellénye feketén villog.
  - Megvagy Iwaizumi! - kiabált örömteli hangon Hanamaki - Őt meghagyom neked, Oikawa - mutatott rám a fiú, majd elsietett.
  - Picsába már! - dobta le a fegyvert Izumi.
  - Oikawa, lődd le - nézett rá Mattsun.
Oikawa felém emelte a fegyvert, ám mégse lőtt.
  - Hé, mi lesz már? - nézett rá Mattsun.
  - Nem megy - váltott át érzékeny hangba - Nem akarom őt lelőni! Kiesik akkor!
  - Az a lényege! - kerekedett el Mattsun szeme. 
  - Nem megy, nem akarom bántani.
  - Oikawa, ez csak egy játék! - rökönyödött meg Mattsun, majd felém nézett - [Név], lődd le őt - csapott a homlokára, miközben Oikawara mutatott. 
  - Hé, csak ne biztasd semmire! - szólt rá Oikawa - Ő úgyse tenné meg, igaz? - fordult felém, ám akkor én ár szinte tejesen előtte voltam - Babu! Ne már. Hát nem szeretsz?
  - Ez nem szeretet kérdése, Oikawa - nevettem el magamat kedvesen - De ha szeretnél, lőj le nyugodtan. 
  - Észnél vagy? - kiabált nekem oda Izumi -Lődd már le, baszki!
  - Iwaizumi, nyugi már - nézett rá Mattsun felvont szemöldökkel, mire a fiú csak káromkodott egyet ránk, majd ezt követően elhagyta a pályát.
  - Mattsun? - nézett rá Oikawa - Mi legyen?
  - Én honnan tudjam? - nevette el magát hitetlenül, miközben felemelte a mellkasához a kezét - Ti döntsétek el.
  - Hát jó - vont vállat Oikawa, majd lenézett rám - Szeretlek baba - mosolygott rám édesen.
  - Hm? - néztem rá kicsit furcsán.
A következő pillanatban pedig Oikawa kiejtett engem a játékból.
  - Csak megtette - néztem nevetve Mattsunra, majd Oikawara.
  - Meg - nevetett a fiú is.
  - Megyek, elkapom Yosanoékat! - mosolygott fülig érő mosollyal a barátom, majd egy nagy puszit adott a számra.
  - Hajrá, hajrá - mosolyogtam rá kedvesen.
  - Hajrá, adj bele mindent - veregette meg a vállat Mattsun, mire Oikawa elszaladt - Tiszta hülye ez a gyerek - röhögte el magát.
  - Néha olyan, mint egy nagy gyerek, néha pedig, mint egy baba - nevettem én is. 
  - Pontosan leírtad őt - sóhajtott Mattsun. 
A fiúval visszaindultunk a várakozóterembe. Míg odatartottunk elmondta, hogy Oikawa elmesélte neki, hogy mi volt. Hogy Izumi miért ilyen most. Azt is elmondta, hogy próbált tanácsot adni neki, azonban ebben a helyzetben nem igen tudja, mit tehetne.
  Végül játszottunk vagy 10 kört. Ebből 4-et a mi csapatunk nyert meg, 6-ot pedig Oikawaék csapata. Amikor visszaértünk a szállásra, este 7 óra volt. Meglepő módon akkor még nem voltunk olyan fáradtak, így jó hangulatban ültünk le a csoportfeladathoz. 
  - Mindenki itt van? - nézett körbe Kabakura-sensei, mire bólintottunk - Szóval, mivel ezt már eléggé régóta szeretném veletek kipróbálni, most megteszem. Vannak ezek a kártyák - mutatta őket felénk az osztályfőnök - Mindegyiken van egy kis szöveg, ami a hála szöveg.
  - Hála szöveg? - néztem rá kíváncsian.
  - Igen - bólintott - Olyan szövegek vannak rajta, hogy miért vagyok hálás xy-nak, mi jellemzi legjobban xy-t. A menete a következő lesz. Mindenki húz egyet, és kikell gondolnia, hogy vajon kire jellemző leginkább a leírás, ami a lapon van, és odakell neki adnia, és meg is kell indokolnia. 
  - Sensei, ezt az oviból szedte? - szólt közbe Shido.
  - Elég lesz, ne gúnyolódjatok a lapokon! Igen is jó érzés lesz, ha valaki ad nektek majd egyet. 
A többiek lenyugodtak, az osztályfőnök pedig az asztalra kiterítette a lapokat, mire mindenki húzott egyet, még ő is. Ahogy kihúztam a saját lapomat, el is olvastam a tartalmát.
"Bármilyen nehéz is némelyik helyzet, higgadt tudok maradni, és próbálok segíteni azon, aki bajban van."
  Nem kellett gondolkodnom, hogy kinek fogom ezt adni, mert már akkor tudtam, amikor elolvastam. 
  - Mit húztál? - hajolt oda Oikawa.
  - Majd meglátod - takartam el a lapomat.
  - Igen? - nézett rám féloldalas mosollyal, melytől a pillangók elindultak a hasamban. Közelebb hajolt, majd erősen a nyakamba csókolt. Ezt követően a vállamra hajtotta a fejét.
  - Ki szeretne kezdeni? - kérdezte az osztályfőnök.
  - Kezdek én - emeltem fel a kezemet, majd felálltam, melynek következtében Oikawa eldőlt  a kanapén - "Bármilyen nehéz is némelyik helyzet, higgadt tudok maradni, és próbálok segíteni azon, aki bajban van." Ez áll az én lapomon - mutattam meg a többieknek - Nálam nem volt kérdés, hogy ki kapja. Lehet jelen pillanatban van köztünk egy kis feszültség, de ez a lap itt egy embert illet tisztességesen - álltam meg a legjobb barátom előtt, majd felé tartottam a lapot - Tessék, Izumi.
A fiú meglepte nézett rám, majd szó nélkül elvette tőlem. 
  - Mi lenne, hogyha az adná tovább a lapot, akinek adták? - ajánlotta fel Yosano.
  - Ez jó ötlet! - szólt a tanárunk.
Izumi egy sóhajtás mellett állt fel, és unottan olvasta fel a lapot.
  - "Annak adom ezt a lapot, aki a legjobb barátom, és bármikor számíthatok rá." - olvasta le a lapon lévő szavakat. 
  S amint ezzel megvolt, szó nélkül sétált oda hozzám, és Oikawahoz. Egy embernek adhatja. De ki lesz az? Egyáltalán biztos nekünk akarja adni? 
  - Tessék. Felezzétek el - tartotta felénk, én pedig elvettem tőle. 
Nagy melegség járta át a szívemet. Hiába vesztünk össze. Ő akkor is így érez, ami boldoggá tesz. 
  - Jó, akkor én jövök! - állt fel Oikawa nagy mosollyal az arcán, majd a lapjára tekintett, és megigazította a szemüvegét, hogy rendesen lássa - "Annak adom ezt a lapot, akit mindennél jobban szeretek, számíthatok rá bármikor, képes mosolyt csalni az arcomra, és nélküle nem lenne olyan az életem, amilyen " - fejezte be a leolvasást - Nem is kérdéses, hogy kinek adom ezt a lapot.
Oikawa ezt követően Mattsun felé fordult.
  - Tudom, hogy mennyire szeretnéd tőlem ezt a lapot, de sajnos ma nem kapod meg - szólt drámaian, mire mindenki elröhögte magát, és még Izumi is elmosolyodott. Ahogy Oikawa megtette a hatásos monológját, megindult felém végül pedig leült mellém a kanapéra, és szó nélkül felém tartotta a lapot, miközben kedvesen mosolygott rám.
  - Az enyém? - néztem rá érzékenyen, miközben elvettem tőle.
Oikawa aprót bólintott, én pedig az ajkamba haraptam, és szorosan megöleltem őt, amit ő viszonzott számomra. A lányoktól halottam pár hangot, ami azt jelentette, hogy aranyosnak tartják a jelenetet, a fiúktól pedig füttyszót. De jelenleg nem tudott érdekelni. Sokat jelentett nekem, hogy Oikawatól kaptam egy ilyen lapot. 
  - Nagyon szeretlek. Nagyon, nagyon, nagyon... - suttogtam csak neki, ő pedig szorosabban fogott magához.
  - Én is téged, babu.
Ez a kis játék tényleg jó ötlet volt. Több kört játszottunk, és mivel nagyon sok lap volt, ezért nem kellett őket visszatenni, így nálunk maradhattak. Lassan 8 óra is elmúlt, mire végeztünk a játékkal, és visszamehettünk a szobánkba. 
  - Átjössz hozzánk? Mattsun elhozta a Ps4-jét, szóval rákötjük a tévére és tudunk játszani - állt meg a szobám előtt Oikawa.
  - Nagyon fáradt vagyok, szóval az első este inkább alszom, ha nem baj - szóltam halkabban. 
  - Maradjak veled?
  - Jaj, eszedbe ne jusson! Ez egy osztálykirándulás, ahol jól kell magad érezned. Menj, játssz a fiúkkal jó? - simogattam meg az arcát.
  - De én veled is nagyon jól érzem magam - simogatta meg az oldalamat.
  - De szeretném, hogyha velük lennél. Egyetek, igyatok, játsszatok, amit csak akartok. Úgy nem igazi egy kirándulás, ha ezeket nem csináljátok.
  - De nélküled sem - nézett rám búsan, mire hevesen kezdett el verni a szívem.
  - Holnap este mindenképpen veletek leszek, jó?
  - Jó - egyezett bele végül - Akkor reggelig nem látlak? - lépett hozzám közelebb, karjait pedig derekam köré fonta.
  - Sajnos - szóltam búsan, mire ő teljesen magához préselt.
  - Ez esetben olyan csókot adok, hogy reggelig nem ébredsz fel tőle rendesen - szólt mély hangján, majd ajkait az enyémre tapasztotta.
Oikawa irányította csókunkat, teljesen ő dominált. Erősen, durván, és nem utolsó sorban szenvedélyesen csókolt, és úgy éreztem, hogyha nem tartana, akkor biztosan összeesnék, hiszen a lábaim teljesen beleremegtek a csókjába. Ahogy elszakadt tőlem levegőhiány miatt, egyből vissza is tapadt ajkaimra. Aztán megcsókolt, újra, újra és újra. Annyiszor, hogy szinte az összesbe beleszédültem, és nem akartam, hogy abbamaradjon.
  - Nem akarok elmenni - suttogta az ajkaimra, majd egy nagy puszit adott rá.
  - Menj, érezd jól magadat - öleltem meg őt teljesen szorosan.
Ő viszonozta az ölelésemet, és a fejét a nyakamba fúrta. Olyan jó volt ott lenni. Ahogy ölelt magához, ahogy megérezhettem az illatát, ahogy éreztem a biztonságot a karjai között. Sose hittem volna, hogy képes leszek valakit ennyire szeretni. Ennyire nagyon, de nagyon. 
  - Jó éjszakát akkor - húzódott el - Majd ha megyek aludni benézek hozzád, jó?
  - Jó - bólintottam gombóccal a torkomban, mire ő adott egy utolsó puszit, majd visszaindult a szobájukba.
Ahogy Oikawa elment, én betámadtam a fürdőszobát és lezuhanyoztam. Jól esett a zuhany, és miután végeztem, egyből az ágyba mentem. Viszont itt rájöttem valamire. Amióta Oikawahoz költöztem, nem aludtam egyedül. Azért mert nem tudtam volna. Most mégis muszáj volt. Nem volt itt mellettem, és nem ölelt magához. Hiányzott magam mellől, viszont nem lehettem önző. Szerettem volna, hogyha a barátaival van, és kiélvezi a kirándulást. Így hát bármennyire is nehezen ment, de elaludtam, olyan fél óra forgolódás után.
  Utálok álmodni. Mert sose jó az, amit álmodok. Most se volt másképp. Sírva riadtam fel, és próbáltam Oikawat keresni magam körül, de rákellett jönnöm, hogy nincs ott velem. Mióta apa kis híján megvert, azóta egyetlen egyszer volt, hogy egyedül aludtam volna, mert utána már Oikawaval. Nem éreztem magam veszélyben, vagy egyedül. Viszont most nincs itt, és félek. Nagyon félek. Remegve, könnyeimet törölgetve futottam szinte ki a szobából, hisz nem akartam egyedül lenni. A folyosón nem volt senki, a kinti falióra pedig hajnali 1 órát mutatott. Szinte futva értem el Oikawaék szobáját, ott pedig bekopogtam.
  - Szabad! - kiabált ki Hanamaki.
Remegő kezekkel nyomtam le a kilincset, majd mentem be a szobába. A fiúk épp Just Danceltek. Pontosabban Oikawa és Mattsun. 
  - Oh, szia [N..]...Hé - nézett rám hirtelen Hanamaki.
Oikawa hirtelen állt le, ezzel pedig átadva az előnyt Mattsunnak. 
  - Felébredtél, b...Hé, jól vagy? - pánikolt be a fiú, majd elém lépett.
Megráztam a fejemet, miközben próbáltam úgy összehúzni magam, hogy eltűnhessek a világról. Remegő kezeimmel megtöröltem a szememet. Oikawa egyből az ölébe kapott, majd leült velem az ágyára.
  - Hé, nyugodj meg, itt vagyok - ölelt magához szorosan, én pedig nem győztem hozzábújni - Shh... - kezdte el simogatni a hátamat - Mi történt? Találkoztál Iwa-channal? Veszekedtetek?
Ahogy beszélt hozzám, rájöttem, hogy Izumi nincs itt a köreinkben. 
  - Nem - ráztam meg a fejemet - Rosszat álmodban.
  - Oh, mit álmodtál? - suttogta nekem halkan.
  - A...apa..meg...megve...
  - Oké, oké, nem kell tovább mondanod - fojtotta belém vissza a szót, hiszen ennyiből tudta, hogy mi történt - Ő nincs itt, biztonságban vagy. Több ezer kilométerre van innen. Nem fog bántani, se most, se később. Veled kellett volna maradnom.
  - Nem akarom, hogy így teljesen a kirándulásod... - motyogtam.
  - Mattsun, Makki - szólt a fiúknak Oikawa, akik nem tudtak mit szóljanak - Baj ha lelépek?
  - Miért lenne? - szólt Hanamaki.
  - Tudunk valahogy segíteni? - állt elénk Mattsun aggódva.
  - Nem, de azért köszönöm - vettem mély levegőt, mire Mattsun elkezdett kutakodni a táskájában, végül pedig egy csokit tartott felém - Edd meg nyugodtan. Nagyon finom.
  - De ezt te vetted magadnak.
  - Figyelj, valamelyik idióta úgyis elvette volna tőlem, és megette volna - nevette el magát, melytől nekem is egy mosoly jelenet meg az arcomon - Szóval tessék - adta a kezembe - Neked nagyobb szükséged van rá.
   - Köszönöm - néztem rá hálásan.
  - Hidd el, én is adnék neked valamit, de Mattsun minden édességemet felzabálta - szólt kínosan Hanamaki, mire csak mosolyogva megráztam a fejemet. 
  - Kedves tőled azért - néztem a fiúra.
  - Na, menjünk akkor - szorított magához Oikawa, majd felállt velem.
A lábaimat összekulcsoltam a dereka körül, ő pedig a combomnál fogott magához. A szobából amikor kiléptünk, belepuszilt a nyakamba, és ezt egészen addig csinálta, míg a szobámhoz nem értünk. Bent csak akkor tett le, amikor az ágyamnál voltunk. Ahogy ezzel megvolt, ledőlt mellém, majd úgy helyezkedtünk, hogy ő volt alul, én pedig rajta feküdtem, miközben a fejemet a nyakába fúrtam.
  - Jobb? - ölelt magához, miközben rajtunk volt a takaró.
  - Igen. Köszönöm szépen - adtam apró puszit neki - És sajnálom ha elrontottam az estéd...
  - Ilyen gondolat eszedbe se jusson. Lehetne annál jobb este, minthogy veled aludjak? Nem hiszem. 
Boldogság járta át a szívemet, miközben éreztem, hogy sokkal jobban biztonságban érzem magam, mint eddig. 
  - Jó éjszakát. Szeretlek - halkultam el.
  - Én is téged - puszilta meg a vállamat, majd magához ölelt szorosan.
Végre nyugodtan tudtam aludni, hiszen itt volt velem az a személy, akit mindennél jobban szerettem. És már csak egy valaki hiányzott ténylegesen az életemből. Izumi.