- 50 -

1.2K 99 15
                                    

  - Babu - szólított egy kedves hang, s a kedves hang mellé, kaptam pár puszit is az arcomra. 
Mozgolódni kezdtem, és a takarót egyre jobban a fejemre húztam.
  - Babu, kelni kell... - puszilt bele hosszan Oikawa a nyakamba, miközben szorosabban fogott magához.
A melegség átjárta a testemet. Jó meleg volt a takaró alatt, és Oikawa közelsége is eléggé felmelegítette a szívemet.
  Álmosan húzódtam el tőle, majd ültem fel. Jelenleg a világomat nem tudtam, így a szememet se nyitottam ki még.
  - Mennyi az idő? - motyogtam álmosan.
  - 2:48 - szólt halkan Oikawa.
Nos, igen. Péntek van, a kirándulás első napja. Négy órakor indulunk ki a reptérre, így addigra már rég a sulinál kell lennünk. 
  - Álmos vagyok - szóltam nehezen, és nem sok kellett, hogy vissza ne feküdjek, és aludjak inkább. Hiába feküdtünk le nyolc órakor, nagyon fáradt voltam.
  - Megmossuk az arcod, és jobb lesz - suttogta a szavakat, majd kikelt az ágyból.
A kislámpát feloltotta, de épp elég is volt, hiszen már ennyi fény zavarta a szememet. 
  - Alszol majd a repülőn - szólt Oikawa, mire kinyitottam a szemeimet, és felé néztem.
Épp a pólóját vette le, és vett fel helyette egy pulcsit. Végig néztem ahogy izmai megfeszülnek, és éreztem, hogy a korai órákban megindulnak bennem a pillangók. A fekete pulcsit egy szürke melegítő követte. Ahogy felvette a melegítőszettet, melyben eszméletlenül jól nézett ki, és ásított egyet, miközben kócos hajába túrt, úgy éreztem ismét belé szerettem. Álmos tekintettel fordult felém, majd nézett rám kérdően.
  - Elmegyek mosdóba, meg fogat mosni. Addig felöltözöl?
Aprót bólintottam, mire ő ásítva hagyta el a szobáját. Én pedig erőt vettem magamon, és kikászálódtam a meleg ágyból. Egy fehér pulcsit vettem fel, alulra pedig egy fekete farmert. Hajamat kifésültem, majd felkontyoltam. Az osztállyal megyünk, a hajnali órákban. Olyan közösségben, ahol mindenki ismer mindenkit. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy úgy öltözzünk, ahogy akarunk. Nem foglalkozva azzal a ténnyel, hogy ki mit gondol rólunk.
  Míg én elkészültem, addig Oikawa is összekapta magát. Fél négyre már mind a ketten megvoltunk, és bőven ráértünk ötvenkor elindulni, mert Oikawa apukája visz majd el minket autóval. Jelenleg a cuccaink az ágy mellett lapulnak, mi pedig az ágyon ülünk, én Oikawa ölében, vele szembe, miközben fejemet a vállán pihentetem, ő pedig magához ölel.
  - Fáradt vagy, babu? - döntötte a fejét az enyémnek.
  - Igen - öleltem magamhoz erőtlenül.
  - A buszon majd tudsz egy picit pihenni, és majd végig alszod a repülőutat. Ülök majd melletted, és akkor majd tudsz rajtam aludni. Jó? - szorított magához, miközben nyugtató hangon beszélt hozzám. 
A reggeli álmos énemnek nagyon jól esett ez a kedvesség.
  - Köszönöm - fúrtam a fejemet a nyakába.
  - Olyan aranyos vagy, istenem - szólt álomittas hangon ő is, majd erősen szorított magához, miközben puszikat adott az arcom felületére.
  - Ezt se sokan mondják nekem, hajnali háromnegyed négykor, amikor kócos a hajam, és tiszta álmos a fejem - nevettem e magam halkan.
  - Számomra ilyenkor is gyönyörű vagy. És végtelenül aranyos - simogatta meg a hátamat - Lassan pakoljunk majd ki a kocsiba - javasolta.
  - Jó.
Leszálltam Oikawaról, ám mielőtt teljesen eltudtam volna tőle távolodni, ő egy puszit adott a számra.
  A csomagokat hamar kipakoltuk az autóba, majd ezt követően 03:50 előtt elindultunk. Oikawa előre ült az apukájához, és halkan beszélgettek, miközben szólt a rádió, eközben én fáradtan bámultam ki az ablakon hátul.
Öt percbe se telt mire az iskolához értünk. A többiek már ott voltak, csak pár ember hiányzott. Oikawa apukája segített nekünk bepakolni a buszba, majd elköszönt tőlünk, mi pedig Izumihoz mentünk.
  - Jó reggelt - mosolygott rá Oikawa nagy mosollyal.
  - Még egy ilyen hanglejtés, és ledoblak a buszról útközben. Jó reggelt a faszom. Még hajnalnak se lehet mondani - köszöntötte őt Izumi.
  - Halloka - álltam meg legjobb barátom előtt, mire egy kezével magához ölelt.
  - Olyan fáradt vagyok - szólt halkan, miközben magához ölelt.
  - Sokáig voltál fent? - húzódtam el, majd felnéztem rá. Nem tűnt túl boldognak. 
  - Sokáig veszekedtem a szüleimmel - javított ki, mire összeszorult a gyomrom.
  - Mi?
  - Mindegy. Majd elmondom, csak nem most. Jelenleg azt se tudom megmondani, hogy mennyi 2+2.
  - Üljek melletted a buszon? - ajánlottam fel aggódva.
  - És Oikawa? - pislogott le rám.
  - Oikawa - szóltam barátomnak, aki szinte állva elaludt, miközben Mattsukawa beszélt hozzá.
  - Mi az, [Név]? - ásított nagyot.
  - Szeretnél Izumi mellett ülni?
  - Huh? - nyitotta fel mogyoróbarna szemeit - Miért?
Ekkor észrevétlenül elhúztam a számat, és Izumira mutogattam, Oikawanak pedig leesett, hogy nem okés minden.
  - Iwa-can - lépett hozzánk a fiú - Van pár új zeném, meg röpis videóm. 
  - Nincs kedvem videót nézni - reagálta le Izumi.
  - És zenét hallgatni? Egy órás a buszút. Jó nagy a playlist-em - mosolygott Oikawa.
  - Jó, legyen - egyezett bele Izumi sóhajtva.
  - Asszem lepasszoltak - lépett mellém Mattsukawa nevetve - És téged is - nézett le rám.
  - Hát figyelj. Ha folyamat azt mondom, hogy Shittykawa, és morcos vagyok, vagy az űrlényekről beszélek, vagy a röpiről, vagy Mattsunnak hívlak, olyan, mintha ők lennének ott, nem? - mosolyogtam rá.
  - Tökéletesen - rázta meg nevetve a fejét - Mellesleg nyugodtan hívj tényleg Mattsunnak. Vagyunk olyan közeli barátságban, és Oikawa már rendesen rám ragasztotta ezt a nevet. 
  - Rendben - ajándékoztam meg kedves mosollyal, melyet ő viszonzott.
Néhány perccel később a felszállás is megtörtént a buszra. Előre ültünk Mattsunnal, mögénk pedig Oikawa és Izumi.
  Bátran mertem otthagyni Oikawat Izumival, hiszen tudtam, hogy ezt a helyzetet nem fogja Oikawa elviccelni, és mindent megtesz, hogy Izumi ne érezze rosszul magát. A busz csendes volt, így hallottam ha beszélgetnek. Mert beszélgettek. Közösen hallgatták a zenét Oikawa telefonjáról, közben beszéltek, megállás nélkül. Oikawa különleges ember volt Izumi életében. Még nálam is különlegesebb. Ő volt az a személy, akivel bármit megtudott beszélni, legyen az jó vagy rossz. Benne mindenkinél jobban megbízott, és akár a legféltettebb titkát is elmerte mondani neki. Nem bántam, hogy nekem nem mondott el annyi mindent, mint Oikawanak. Hiszen nekem annyi is elég volt, hogy ott volt neki Oikawa, akire bármikor számíthatott. 
  A busz út alatt Mattsunnal beszélgettem. Párszor majdnem bealudtunk, amin csak jót nevettünk.
A buszról leszállva, a reptéren mindenkit egy helyre hívott az osztályfőnök, a csomagjainkat pedig leadtunk az ellenőrzésen. Mi magunk is átestünk ezen, és szerencsére senkinél nem volt semmi kifogásolható dolog. Nem sok időnk volt pihenni, hamar felkellett szállnunk.
  - Jobban vagy? - kérdeztem Izumitól, miközben a repülő felé igyekeztünk. 
  - Igen. Oikawa tudja mit kell tennie - sóhajtott mosolyogva - Ülők Mattsun mellett, te ülj mellette.
  - Köszönöm - néztem rá hálásan, majd Oikawahoz siettem.
Mellé érve, egyből elkaptam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat.
  - Na ki jött meg?
  - Nem tudom, nem ismerlek. Én a barátnőmet várom. Nem láttad véletlenül?
Elnevettem magam, mire Oikawa mosolyogva a hajamba puszilt. 
  - Szeretnél ablaknál ülni? - suttogta a hajamba.
  - Lehet? - néztem rá csillogó szemekkel, miközben elmosolyodtam.
  - Lehet. Neked bármit, csak hogy ezt a mosolyt láthassam.
Kedves melegség kezdett el járni a hasamban, ő pedig megszorította a kezemet.
  Oikawa pedig állta a szavát. A repülőn engedte, hogy én üljek az ablak mellett. Ez volt az első repülőutam, így kicsit féltem.
  - Ugye nem lesz baj?
  - Nem - szorította meg a kezemet, másik kezével pedig a combomat kezdte el simogatni - Minden rendben lesz. És lesz egy csodálatos élményben részed. Hidd el nekem. Ha szerencsénk van, láthatjuk a napfelkeltét.
  - Komolyan? - néztem rá meglepve.
  - Komolyan - bólintott, majd közelebb hajolva, egy csókot adott az ajkaimra, melyet én esetlenül, de viszonoztam - Alig várom már, hogy Párizsba érjünk - suttogta ajkaim közé.
  - Én is - szóltam halkabban, majd egy puszit adtam a szájára, melyet ő viszonzott.
Barátom elhelyezkedett kényelmesen,  én pedig fejemet az ölébe hajtottam, és lehunytam a szememet. Oikawa a hajamat simogatta, miközben a mellettünk ülő Izumi is elkezdte birizgálni a hajamat, miközben beszélgettek, melybe Mattsun is becsatlakozott. Az álmosság hamar úrrá lett rajtam, míg el nem aludtam.
  Legközelebb pedig akkor ébredtem fel, amikor Oikawa kedvesen elkezdett édes dolgokat suttogni a fülbe, miközben oldalamat simogatta, és pár puszit adott az arcomra.
  - Megjöttünk? - szóltam álmosan, miközben felültem. 
Az ablakon kinézve szinte minden álmosság kiment a fejemből. Párizs gyönyörű látványt nyújtott felülnézetből. Szinte a szavam is elállt.
  - Gyönyörű... - helyezte Oikawa a fejét a vállamra, miközben kifelé nézett ő is.
Fejét az enyémnek döntötte, és úgy élvezte a látványosságot. Egyik kezével magához ölelt, mire boldogságot kezdtem el érezni a mellkasomban. Nagy boldogságot, mindezt Oikawa miatt. És végre itt voltunk. Ott voltunk azon a helyen, ahol számtalan emlék, boldog dolog, és rossz dolog történt velünk, csak akkor még nem tudtunk róla. Ott voltunk. Ott. Párizsban. 

Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now