- 63 -

1K 77 12
                                    

Másnap Oikawa szólt reggel, hogy nem tudunk együtt hazamenni, mert nekik bent kell maradniuk edzésen. Mizoguchi állítása szerint többet kell most edzeniük, mivel itt az év vége, nyáron nem lesznek együtt, és majd az edzőtáborban nem csak magunkra tudnak koncentrálni. És miután visszajöttünk majd az iskolába szeptemberben, szeptember végén kezdődni fognak a selejtezők. Kevés idejük van szerinte, és éppen ezért kiszeretne minden alkalmat használni. Én ezt értem egyébként, viszont féltem Oikawat, hogy túlfogja magát hajszolni, úgy mint régen. Nem szeretném, hogy ez még egyszer előfordulna, éppen ezért kértem meg Izumit, hogy ha nem tudok ott lenni az edzésükön, akkor ne hagyja, hogy megerőltesse magát. 
  Úgy volt, hogy ma nem tudok ott lenni a délutáni edzésen, mert anya elakart vinni vásárolni, de szóltak neki a munkahelyén, hogy bekell mennie, éppen ezért elhalasztottuk a vásárlást. Napközben értesített erről anya, viszont amikor szólni akartam Oikawanak nagy szünetben, sehol se találtam. Izumi szerencsére megvolt, s a folyosón beszélgetett Hanamakival.
  - Izumi, nem láttad Oikawat? - kérdeztem meg barátomtól.
  - Valahova elment olyan negyed órája. Bár én sem tudom, hogy hova - válaszolt, majd nézelődni kezdett - Miért keresed?
  - Anya szólt, hogy nem jó a ma délután, így elmegyek majd az edzésetekre.
  - Oh, oké. Bár csak futni fogunk.
  - Futni? - néztem Izumira.
  - Tudod ez a tipikus oda-vissza - sóhajtott - Mizoguchi azt mondta, hogy aki a legtöbbet csinálja, kap tesiből kettő ötöst.
  - Nem mintha rá lennétek szorulva - vontam fel a szemöldökömet.
  - A pónya ötös sose rossz - nevetett Hanamaki.
  - Ez is igaz - értettem egyet - Mindegy, majd órán mondom neki.
Szünet végéig a fiúkkal beszélgettem, majd amikor becsöngettek a terembe mentünk. Oikawa csengetés után érkezett meg, pont a tanár előtt. 
  - Hol voltál? - vontam kérdőre.
  - Csak beszélgettem az iskolaorvossal, hogy milyen vitaminokat érdemes szedni - ült le levegőt kapkodva a helyére. 
  - Vitaminok? Komolyan? - vonta fel a szemöldökét Izumi.
  - Fontos az egészség - nevette el magát Oikawa.
  - Tudok menni délután - néztem előre Oikawara.
  - Na, hogy hogy? - jelent meg kedves mosoly az arcán.
  - Anyának elkell mennie a munkahelyére, szóval szabad vagyok! - újságoltam mosolyogva.
  - Ennek örülök - mosolygott felém, majd előre fordult, hisz bejött a tanár.
A mai napunk gyorsan elszaladt. Amikor kiléptünk az iskolából, hogy a tornaterembe menjünk, észrevettük, hogy mennyire csúnya felhők gyűltek az égen.
  - Basszus, ne már, hogy essen - húztam el a számat.
  - Van nálatok esernyő? - nézett ránk Izumi.
  - Május 1.-e van. Hogy lenne már nálunk esernyő? Harminc fokot mondanak minden napra - rázta a fejét Oikawa.
  - Ez szívás - vont vállat Izumi - Max ha esik az eső, akkor szólok anyának, hogy jöjjön el értünk.
  - Baba, menj nyugodtan haza. Nem szeretném ha miattam áznál el - nézett le rám Oikawa.
  - Nem fogok elázni, ne aggódj. Egy kis eső nem tántorít el attól, hogy megnézzem az edzéseteket! - mosolyogtam rá biztatótan.
  - Akkor jó - hajolt le hozzám, majd egy apró puszit adott a homlokomra - Előre megyünk átöltözni, jó?
  - Oké-oké - bólogattam, s néztem ahogy elmennek.
Egyedül léptem e a tornaterembe, ahol Watari beszélgetett Mattsunnal.
  - Sziasztok! - köszöntem a fiúknak, ők pedig mosolyogva köszöntek vissza. Való igaz Mattsunnal egész nap együtt voltam, annak révén, hogy osztálytársak vagyunk, de azért gondoltam nem leszek olyan faragatlan, hogy csak Watarinak köszönök.
Miután köszöntöttem a fiúkat, lepakoltam a pad mellé, majd helyet foglaltam rajta. A telefonomon kezdtem el játszani, amikor a szemem sarkából konstatáltam, hogy valaki leült mellém. Az illető felé vezettem a tekintetem, és barátom mosolygós arcával találtam magam szembe. A telefont egyből eltettem magam mellé, hogy rá tudjam minden figyelmemet szentelni.
  - Tudod, nagyon szerencsés ember vagyok - kezdett bele, miközben megkereste kezemet, és összekulcsolta a sajátjával.
  - Na miért? - érdeklődtem.
  - Mert nekem van a leggyönyörűbb barátnőm az egész világon. És szeretném ellátni temérdek puszival! - nevette el magát, majd közelebb vont magához, és az arcomra kezdett el puszikat adni.
  - Ez csikiz! - nevettem el magamat, Oikawa pedig óvatos mozdulattal nyúlt a combom alá, majd az ölébe emelt.
Az ölében szorosan magához fogott, majd mélyen a szemeimbe nézett. Ahogy mogyoróbarna szemeibe mélyültem, elvesztem bennük.
  - Szeretlek - mosolygott rám édesen.
  - Én is szeretlek téged - adtam puszit az ajkára.
  - Nagyon-nagyon - suttogta ajkaink közé, majd hosszasan megpuszilt, nekem pedig beleremegett a testem a kellemes érzésbe - Bárcsak otthon lehetnénk kettesben... - szólt kicsit csalódottan, miközben elhúzta magát tőlem.
  - Hamar elfog telni az edzés, hidd el nekem - simogattam meg barna tincseit, közben fejemet a vállára hajtottam - Mondd.
  - Hm? - ölelte át derekamat.
  - Tényleg csak vitaminok miatt voltál az iskolaorvosnál? Nincs baj, igaz?
  - Ahj, baba - szorított magához, majd nyakamba puszilt - Ha lenne, akkor neked mondanám el elsőnek. De mivel nincs semmi, így nem nagyon tudok mit mondani.
  - Csak aggódom miattad, ugye tudod? Nem szeretném ha bajod esne. 
  - Tudom, de minden rendben van velem - bújt hozzám szorosan.
Kellemes érzés kerített hatalmába, ahogy egyre jobban megéreztem illatát. Olyan jó volt vele lenni. Olyan jó volt őt ölelni. Minden ölelése biztonságot adott számomra.
  - Lassan kezdődik az edzés - suttogtam halkan.
  - Tudom.
  - Nem kéne a többiekhez menned?
  - Csak még egy kicsit - szorított rajtam.
  - Hé, biztos minden renden van? - simogattam meg a hátát, miközben viszonoztam ölelését.
  - Persze, csak néha ok nélkül is szükségem van az ölelésedre, és a közelségedre. Úgy... - gondolkodott el - ...mindig.
  - Tudod jól, hogy annyit kaphatsz belőlem, amennyit csak szeretnél - szóltam kedvesen.
  - Tudom jól. Nekem mégse elég ennyi. Ha lehetnek a nap minden percében veled lennék, [Név]. Annyira szeretlek, istenem - fújt ki egy nagy adag levegőt, majd kettő puszit adott a vállamra - Suli után átjössz? - húzódott el némileg, de csak annyira, hogy a szemeimbe nézhessen.
Nagyot bólintottam, majd egy apró csókot adtam az ajkára, melyet ő ráérősen elmélyített.
Beleborzongtam ebbe a kellemes csókba. Oikawa képes volt minden egyes alkalommal belevinni az összes érzelmét, amitől csak jobb lett az egész. S ezzel elérte, hogy csak jobban beleszeressek. 
  - Oikawa, gyere! - szólalt meg a távolból egy hang.
  - Nem akarok - suttogta ajkaimra.
  - Menj, és annál előbb szabadulsz - biztattam egy puszi mellett.
Végül nehezen, de Oikawa magamra hagyott. A fiúknak elkezdődött az edzés, én pedig csak ültem, és néztem őket csodálattal. Közben az eső is rázendített. Nem túl erősen, csak egy kellemes tavaszi esőzés volt, mely után erősen lehetett érezni az esőnek ez illatát.
  4 óra előtt pár perccel végeztek a fiúk, és mind ki voltak fulladva a futás miatt. Oikawaról folyt a víz, és erősen kapkodta a levegőt.
  - Elmegyünk zuhanyozni, utána jövünk - szólt Izumi ahogy elment mellettem.
  - Meghalok - lépett elém Oikawa, és minden figyelmeztetés nélkül ölelt át, tiszta izzadtan.
  - Oikawa! - szóltam rá, és próbáltam elhúzódni tőle.
  - Baba, ne már - ölelt magához szorosan - Ez csak egy kis izzadság! - nevetett.
  - Engedj el! - kapálóztam a kezei között.
  - Oikawa, ne bántalmazd a barátnődet - szólt rá Hanamaki.
  - Makki, te csak ne szólj bele! - engedett el hirtelen Oikawa, majd egy nagy puszit lopott tőlem.
  - Menj és zuhanyozz le, nehogy megfázz! - néztem fel rá aggódva.
  - Jó, jó - húzta a száját Oikawa - Nagy eséllyel hideg van kint. Ott a pulcsim a zsámolyon - mutatott az adott irányba - Húzd fel, mert lehűlt a levegő.
  - Rendben, köszönöm - néztem rá hálásan, majd ott hagytam őt, és ő is elment zuhanyozni.
A zsámolyhoz sétáltam, ahol magamra vettem Oikawa cipzáros, Aoba Johsai-os melegítőpulcsiját. Ahogy ez megtörtént egyből megéreztem benne barátom kellemes illatát. Melegség töltötte el az egész testemet emiatt. Ezt követően pedig leültem a padra, és vártam Oikawaékat, hogy visszaérjenek. 
  Fél óra elteltével jelentek meg Oikawaék, a cuccaikkal együtt. 
  - Jézusom, de aranyos vagy benne! - ámult Oikawa, amikor meglátott a pulcsijában, mely két számmal nagyobb volt rám - Mint egy angyal! - szorított magához erősen, én pedig alig kaptam levegőt, ám ennek ellenére édes volt, hogy aggódott miattam.
  - Engedd már el - rántotta el tőlem Izumi Oikawat - A végén még megfojtod.
  - Én? Soha! - hüledezett Oikawa - Én csak védem őt - mosolygott le rám, majd megvárta míg felhúzom a táskámat a hátamra, majd ezt követően összekulcsolta a kezünket.
Erősen szorította kezemet, mely sokkal kisebb volt, mint az övé. Azzal, hogy fogta a kezemet, biztonságot nyújtott számomra. Lassan kiindultunk a tornateremből, kint pedig sütött a nap, mégis eső utáni idő volt.
  - Azért annyira nincs hideg - csodálkozott el Izumi.
  - Tényleg nincs - indult meg Oikawa.
  - Nekem azért jól jön ez a pulcsi - borzongtam össze.
  - Fázol? - nézett le rám legjobb barátom.
  - Nagyon picit - mutattam a picinek a jelét szabad kezemmel.
  - Ahj - sóhajtott Izumi, majd mellém lépett és a karjaimat kezdte el dörzsölni kezeivel.
  - Mégis mit csinálsz? - nézett rá furcsállva Oikawa.
  - Fejen állok. Szerinted? - nézett rá furcsán Izumi - Megfog fázni.
  - Ha sietünk nem fog - kezdett el gyorsabban lépkedni barátom, ezzel kihúzva Izumi kezei közül.
  - Kedves vagy, Oikawa! - szólt utána Izumi sértődötten, majd utánunk sietett.
Oikawa viszont jól tette, hogy sietni kezdett, ugyanis az eső elkezdett cseperegni. Izumi levált tőlünk, és köszönés után futni kezdett hazafelé, hogy még véletlenül se ázzon el. Mi is sietősen szedtük a lábunkat, és még épp időben értünk Oikawahoz. Nem volt otthon az apukája, így csak ketten voltunk.
  - Miért kell esnie az esőnek? - kérdeztem siránkozva, miközben a kanapéra ültem.
  - Nem tudom, de engem is zavar - túrt barna tincsei közé, melyek némileg vizesek voltak - Nem vagy éhes?
  - De kicsit.
  - Van sült krumpli. Süssem meg neked? - simogatta meg az arcomat.
  - Azt nagyon megköszönném - néztem fel rá hálásan.
  - Elég ha egy mosolyt láthatok az arcodon - hajolt le, egy puszit adva a homlokomra.
Kellemes melegség járta át a szívemet, majd bekapcsoltam a tévét, és elkezdtem nézni egy sorozatot. Közben Oikawa pulcsijában melegítettem magamat, és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapéjukon.
  - Biztos ne segítsek? - szóltam át neki a konyhába, ami könnyű volt mert a konyhájuk egybenyílott a nappalival.
  - Nem kell, pihenj csak! - kiabált vissza, közben pedig bekapcsolta a gázt, és feltette az olajat melegedni.
A sült krumplit kivette a fagyból, majd hagyta, hogy had olvadjon ki kicsit. Amíg várt, a pultra támaszkodott el telefonozni kezdett. A következő pillanatban pedig kaptam egy üzenetet messengeren. Hamar megnyitottam, és elolvastam az üzenetet, és kellemes melegség járta át a testemet. 

Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now