S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_31_ VÉGE

Az az ölelés és az a csók megtette a hatását azt kell, hogy mondjam. Rengeteg és még annál is több dolgot kellett megbeszélnünk, de végül sikerült zökkenőmentesen lezárni a kettőnk között folyó dolgokat.

Ayato azóta egyetlen egyszer próbált személyesen megkeresni, de pechjére Bakugou pont velem volt, így nem tudta megtenni azt, amit szeretett volna. Engem pedig őszintén nem is érdekel, hogy mi lett volna az. Le kellett már zárnom a múltat, és ha ehhez az kellett, hogy Katsuki ökle találkozzon a fiú arcával, akkor megérte.

Egyik nap iskola után úgy döntöttünk, hogy ma fogjuk bepótolni azt, ami a veszekedésünk miatt elmaradt, azaz, hogy együtt fogunk aludni. Mivel az én házam volt közelebb, így oda mentünk. A szüleim késő estig dolgoztak, mi pedig a kenapén ülve tartottunk sorozat maratont, mert jobb ötletünk nem volt hirtelen. A szőke ölében ültem, miközben ő néha-néha bele puszilt a nyakamba. Volt olyan is, amikor vele szemben ültem, a tévé pedig csak háttérzajnak ment, hiszen egymással sokkal jobban elvoltunk.

Egyik ilyen pillanatunkat a csengő zavarta meg. Ötletem sem volt, hogy ki lehet az, hiszen tudomásom szerint mindenkinek dolga van. Apa és anya pedig nem csöngettek volna, hiszen van kulcsuk.

- Ki az? - kérdezett rá Katsuki. Na, azt én is szeretném tudni. Felkeltem a fiú öléből és kisimítottam az össze gyűrődött ruhámat.

- Fogalmam sincs, de mindjárt kiderül. - vontam meg a vállamat. A bejárati ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. Először fel sem fogtam, hogy ki áll velem szemben, de amikor rájöttem rettenetesen ledöbbentem. - Te meg mit keresel itt? - kérdeztem, a hangom pedig egyáltalán nem hasonlított a kedves semmilyen fokához sem.

- Szia Cicám! Tuduod, csak azért jöttem, hogy -- kezdett bele undorítóan nyájas hangon. A vendégem valószínűleg meghallotta, hogy mi folyik itt, ugyanis pillanatokon belül mögöttem termett és haragos, vörös szemeivel méregette Ayatot.

- Ha mégegyszer ide dugod a képedet én esküszöm, hogy megöllek! - kezdett bele a kiabálásba. A másik személy nem riadt meg, mert azt hitte, hogy ez csak szimpla fenyegetés. Sajnos még mindig elhiszi azt, hogy mindenkinél jobb, pedig szerintem Bakugou ellen nincsen sok esélye. És ez így is lett. Ugyanis barátom megunta a szövegelését és nemes egyszerűséggel neki ugrott. Először le akartam állítani, de utánna rájöttem, hogy talán ennek így kell lennie. Lehet, hogy hagynom kellett volna már elsőnek is, hogy maguk között rendezzék le. Különben is. Lehet, hogy Katsukinak hamar elszáll az agya, de nem hülye. Nem csinálna olyat amiből hosszútávon baja származhatna. Ezért egy kisebb verekedés és fenyegetés után minden újra normális lett. Szerencsére a Robbangatós Őrült nem szerzett egy komolyabb sérülést sem, Ayatot pedig azóta nem láttam. Azt hiszem ha nem értett a szép szóból erre már hallgatni fog. Van egyáltalán olyan ember aki ki merne állni Bakugou Katsuki ellen? Nem hiszem...

A következő dolog aminek pontot kellett tenni a végére az az volt, hogy a gondolataimat piszkálta, hogy a fiú valakinek üzengetett amíg engem a gyengélkedőn ápoltak. Az aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult, ugyanis a fiú csak valami rokonával beszélgetett. Az pedig esélytelen, hogy hazudik, hiszen láttam benne a Katsukira hajazó vonásokat és családi képeken is szerepelt. Nem is tudtam, hogy tartani szokta a kapcsolatot a családja másik részével. Így jött fel a szó a családjainkról is. Rengeteg új dolgot megtudtunk a másikról. Nekem pedig ezeknél a beszélgetéseknél vált világossá az, hogy kezd egyre komolyabbá válni a dolog. Nem sokára megtörtént az is, hogy először hívtam át úgy magamhoz, hogy a szüleim is otthon voltak. Szegény először eléggé zavarban volt és rá sem ismertem a vacsora folyamán. Amikor kikísértem ezt szóvá is tettem neki.

Az ajtót becsuktam magunk után és egy hosszabb csók végén rámosolyogtam.

- Hová tűnt az az egoista nagymenő srác? - vigyorogtam már az arcába. Erre egy morgás mellett oldalra fordította a fejét, ami halvány rózsaszín színben pompázott.

- K-kellett a jó benyomás! - rakta össze végül a mondatot, ami dadogósra sikeredett. Halkan felnevettem az aranyosságán és ott helyben képes lettem volna elolvadni.

- Szerintem szimpatikus vagy nekik. - nyomtam az ajkaira egy puszit, továbbra is kicsattanva a boldogságtól.

Örömmel jelenthetem be azt is, hogy Kirishima és Bakugou között újra szent a béke és az igazán furcsa barátságuk is folytatódhat tovább. Elég egyoldalúnak látszik, de valójában a szöszi is segít neki amiben tud, persze mindezt a maga módján. A vörös hajú továbbra is olyan maradt nekem mint egy féltő nagytestvér és igazán belopta magát a szívembe. Viszont ezt nem kell férre érteni, nem lettem belé szerelmes. Máig megmagyarázhatatlan okok miatt egy idegbeteg sünihez vonzódom. Bár lehet nem is kell rá megtalálni a magyarázatot. A szerelem sokszor értelmetlen, de minden bizonnyal egy jó dolog.

Persze ezek után is voltak kisebb vitáink és hasonlók. De ahhoz képest, hogy kétség kívül mi vagyunk az egész UA leghangosabb és legkibírhatatlaban párosa, mindenki szerint aranyosak vagyunk együtt és nem csak nekünk, de a környezetünknek is jót tett a kapcsolatunk.

Soha ne mond, hogy soha.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_

Naaaaa elérkezett az utolsó rész is!

Minden bizonnyal lehetnek még lezáratlan részek a sztoriban, de már úgy érzem, hogy nem tudnám a kellő minőségben és változatossággal folytatni.

A legtöbb sablonos dolgot igyekeztem kiküszöbölni, már magával az alap ötlettel is, hogy itt Katsuki bizony kinyílvánítja Reader felé az érzelmeit és annyira nem is volt köcsög.

Remélem, hogy tetszett nektek a sztori és, hogy nem bántátok meg azt, hogy végig olvastátok. (Bár ha a végéig itt voltál akkor tudhatok  valamit ^^)

További jó kalandozást kívánok nektek a könyvek világában! ^^