S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_24_

Síri csendben töltöttem a napomat. Próbáltam kizárni minden zavaró tényezőt, ami félig sikerült is. Hihetetlen, hogy ennyi ember jár ebbe az iskolába, hogy még a kapuban is képesek voltak utánnam szólni az igazság miatt, pedig akkor már hazafelé mentem. Egyedül... A többiek más felé laknak, plusz előbb is indultam. Bakugou pedig arra megy mint én, de nem akart velem menni. Ugyan ezt nem mondta ki, de volt annyi eszem, hogy rájöttem erre és nem hívtam magammal, hogy induljunk el haza. Ezért most teljesen egyedül sétálok az utcákon. Kicsit nyomasztó a dolog. A hangulatom így sincs most az egekben. Az pedig egy cseppet sem dob rajta, hogy a telefonom még mindig mondja a magáét. Üzeneteken kívül már hívás formájában is az idegeimre megy. Egymás után a harmadik hívására felvettem a telefont és indulatosan szóltam bele.

- Mi a szart akarsz?! - egy ember kicsit furcsán nézett rám, hogy így üvöltözök a telefonba, de csak szúrós pillantásokkal illettem.

- Na~ hát így illik bánni a drága barátoddal? - kérdezte meg nyálas hangon, az egyik szót elnyújtva. Felfordult tőle a gyomrom. Valójában ő egy görény. Velem pedig kedves volt elég sokáig, aztán kibújt a szög a zsákból.

- Volt barátom. - javítottam ki jeges hanggal. - Mit szeretnél tőlem? - vettem vissza az előbbi stílusomból és próbáltam vele normál ember módjára kommunikálni.

- Gondoltam találkozhatnánk. - dobta fel az ötletet csevegős stílusban. Megforgattam a szemeimet. Na persze, te sose akarsz csak egy ilyen egyszerű dolgot valakitől... Tettem hozzá magamban.

- Ne nézz hülyének Ayato. Mit szeretnél? - tettem fel újra az előző kérdést. Egyre türelmetlenebb vagyok és ha így folytatja rá fogom csapni a telefont.

Hallottam hogy a vonal másik felén sóhajt egyet. - Na látod, ezt szeretem benned, hogy -- kezdett bele a hosszú szövegbe, de nem volt kedvem hallgatni.

- A lényeget! - emeltem fel újra a hangomat. Erre nem felelt azonnal. Már elgondolkoztam rajta, hogy most kinyomom és inkább válasz nélkül maradok. De mintha megérezte volna ezt, ezért bele kezdett.

- Nem akarod velem újra kezdeni Cicám? - láttam a lelki szemeim előtt a magabiztos mosolyát. Hirtelen megmagyarázhatatlan düh áramlott szét bennem.

- Hogy baszódnál meg! NEM! - azzal nem mondtam semmit, csak megnyomtam a hívogató piros gombot, így megszakadt a hívás. Az adrenalintól és méregtől hevesen dobogó szívvel raktam el a táskámba a telefonom. De arra nem számítottam, hogy amikor kissé hátra fordulok akkor Bakugout találom majd magam mögött. Beszéd közben megállhattam, hiszen most tűnt fel, hogy egy ideje nem haladtam sehova sem. A szőke fiú egy ház falának volt támaszkodva és onnan nézett felém. Rettentő kínosan éreztem magamat. Nem akartam, hogy megtudja azt, hogy Ayato felkeresett. Így is neki akart ugrani, ha pedig hallotta a beszélgetést akkor abból nem tudom mit szűrhet le. Hiszen csak az én hangomat érthette.

- Katsuki te mit keresel itt? - kérdeztem rá, miután kihevertem a kisebb sokkot. Ellökte magát onnan ahol állt és elém jött.

- Én is errefelé lakok. - adta meg a szerinte teljesen logikus választ. Mondjuk én ezt inkább arra értettem, hogy mit keres az én közelemben. - Miért nem mondtad, hogy az a nyomorék zaklat? - kérdezte meg enyhén számon kérő hangom, de mintha az aggódást jobban ki lehetett volna venni belőle. Elhúztam a számat és nem mertem a szemébe nézni.

- Mert nem akartam, hogy hülyeséget csinálj. - feleltem egy kicsit halkabban az átlagnál. Erre csak a szokásos hangját hallatta.

- Mit mondott? - tette fel a következő kérdést. Na ez az amire meg főleg nem akarok válaszolni. Nem fog neki tetszeni, az is lehet, hogy össze veszünk. Nem kéne titkolóznom, de úgy érzem, hogy most muszáj. Nem lenne abból semmi jó ha ők ketten összekeverednének. Ayato remek abban, hogy az ember gyengepontjával sértegesse az adott személyt, ezzel kihozva a sodrából. Bakugounak pedig a legkisebb dolog miatt is elszáll az agya. Semmi jó nem lesz ebből, előre látom. Így meg kell tennem mindent, hogy elkerüljem azt, hogy mégegyszer találkozzanak.

- Semmi különöset. - vontam meg a vállamat és közben eljátszottam azt, hogy nem volt rám semmilyen rossz hátásal az, hogy felhívott.

- Szóval a semmi miatt üvöltöztél velem, most pedig a telefonnal? - tette karba maga előtt a kezeit. Erre mérgesen húztam össze a szemöldökömet.

- Te is szoktál a semmi miatt veszekedni mindenkivel. - ahogy ezeket a szavakat kimondtam dühösre váltott a tekintete.

- Az más! Te pedig rohadtul nem szoktál ilyeneket csinálni. Mond már el, hogy mi a szar van! Megőrülök, hogy nem tudom mi van veled! - az utolsó mondat miatt lefagytam. A szívem hevesen kezdett el dobogni és az arcomon pír keletkezett. Lehet, hogy kiabálta a szavakat, de őszinte volt minden. Tőle pedig egy ilyet hallani felér egy újabb szerelmi vallomással, hiszen őt aztán pont nem érdekli, hogy mi van a másikkal. Mosoly kúszott az arcomra, amit észre is vett. Nem értette, hogy miért is van, de amikor rájött akkor az ő arcára is halvány pír kúszott. Férre kapta a fejét, hogy kevesebbet lássak belőle. - Tch.

Nem lankadt a mosolyom, úgy lépkedtem felé. Amikor közel értem hozzá a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. A szájára adtam egy puszit, amit ő azonnal csókká formált át. Boldogan csatlakoztam hozzá és hagytam, hogy ő irányítson, mint mindig.

- Jól vagyok, tényleg. Nem kell aggódni. - mosolyogtam továbbra is. Karjai már a derekamon pihentek, miközben a vörös szempár újra más felé kalandozott el.

- Én nem aggódom! - tagadott hevesen. Mivel oldalra volt fordítva a feje az arcára nyomtam egy puszit, majd elléptem tőle.

- Hát persze.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_