S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_8_

Amint a fiú kimondta azt az egy mondatot döbbent csend telepedett a társaságunkra. Én pedig csak annyit voltam képes kérdezni, hogy "Mi?". Merthogy ez tényleg túl abszurd szituáció. Mármint nem mindennap vall szerelmet az embernek Bakugou Katsuki. Amint ezt realizáltam magamban az arcom egyre vörösebb lett és a szívem is őrülten dobogott. Az előttem álló szőkeség is rájött, hogy mit üvöltött bele az imént az arcomba, ezért elkapta a tekintetét rólam, ezzel próbálva leplezni kipirult arcát. Köpni nyelni nem tudtam. Mind a ketten ott álltunk és nem néztünk a másikra. A nagy hangzavar hirtelen csapott át olyan csöndbe, hogy még a légy zümmögését is hallani lehetett. Kirishima nagyon törte magát azon, hogy oldja a hangulatot, de nem sokat segített. A szőke egy idő után megunta az álldogálást. Egy megszokott hangot hallatva zsebre vágta a kezeit és elment. Kellett egy pár perc míg megemésztettem a szituációt. Addig a vörös hajú azon vacilált, hogy kivel maradjon ott. Végül úgy döntött, hogy velem marad és megpróbál magyarázatot adni, merthogy azt Bakugoutól nem fogok kapni.

- Ez meg mi volt? - kérdeztem erőtlen hangon és enyhén sokkos állapotban. Szemeimet lassan a vörös hajú felé fordítottam és választ várva figyeltem. Erre egy aprót sóhajtott és a tarkóját kezdte el vakargatni.

- Üljünk le és megpróbálom elmesélni. - adta meg magát. Erre egy aprót
bólintottam és a fiú után indultam, be a parkba. Az egyik üres és különálló padot elfoglaltuk. - Tudod Bakubro nem igazán tudja magát kifejezni. - kezdett bele. - Viszont elég régóta tetszessz neki. - itt azt hittem, hogy lefordulok a földre.

- Én? - pislogtam nagyokat. Erre a fiú ajkain egy mosoly látszódott és most ő biccentett. - De ez... Ez lehetetlen. - ráztam a fejemet. Valóban így vélekedtem. Ezt még elképzelni is nehéz lenne, nemhogy megtörténtnek hinni.

- Nem az! Gondolj csak bele. - kezdett tiltakozni. - Te nem félsz neki vissza szólni, vagy megmondani a véleményedet. Tudsz vele beszélgetni ha néha napján úgy adódik. Jól nézel ki, kedves és erős vagy. - sorolta a tulajdonságaimat. - Miért ne tetszhetnél neki? - ezen elgondolkoztam. Végülis lehet, hogy nem olyan lehetetlen... De mégis az. Hiszen Katsuki mindenkivel üvölt és kijelentette már számtalanszor, hogy ő mindenkit utál magán kívül. Erre meg benyögi, hogy szeret. Nem lehet megérteni ezt az embert. Szinte már a lehetetlennel egyenlő az,hogy valaha is ki tudjak igazodni rajta. - És... - kezdett bele a fiú, de abba hagyta.

- Mi az? - érdeklődtem.

- A bulin... - már rosszul hangzik. - Amikor azt mondta, hogy szeret te azt válaszoltad rá, hogy "én is szeretlek".

- Hogy mit csináltam? - nőttek nagyra a szemeim. Éreztem ahogy arcomra újra felszökik a pír. De nem csak ez történt ebben az egy másodpercben. Hanem más is. Egy emlék kezdett tisztulni előttem.

Az ágyon fekszek háton, már szinte teljesen ruha nélkül. Fölöttem Bakugou támaszkodik és az arcomat nézi.

- Mi az? - kérdeztem egy mosollyal az arcomon. Hangom kedves volt és nyugodt, ugyanakkor kissé vágyakozó is.

- ... Szeretlek. - ezt olyan halkan mondta, hogy még a csendes szobában is kész művészet lett volna kibogarászni, hogy mit motyog az orra alatt. Azonban valamilyen csoda folytán mégis eljutott hozzám az információ. A szavak hallatán és a fiú zavart ábrázatát látva nagyot dobbant a szívem. Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon és úgy válaszoltam neki.

- Én is szeretlek. - ezek után az ajkaimra hajolt és heves csókba hívott.

- Én nem vagyok normális! - temettem az arcomat a kezeim közé. - Most mégis mit kéne csinálnom? Egyáltalán miért mondtam azt, hogy szeretem? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Azért mert érzel iránta. Nem? - kérdezett rá a fiú.

- Nem! - jelentettem ki határozottan, de utánna el is bizonytalanodtam. Hiszen mindig is szerettem vele kettesben maradni, szinte vártam azokat a pillanatokat amikor elszáll az agya és belé köthetek. Imádtam azt amikor éppen nincsen semmi baja és tudok vele beszélgetni. És őrült jól néz ki. Mint valami földre szállt istenség, olyan a teste. - ... Vagyis... Nem is tudom. Semmit sem tudok! - estem megint teljesen kétségbe.

- Beszélned kell vele, mert ő magától nem fog. - tette a kezét a vállamra.

- Megpróbálok... - motyogtam a kezeim közé. Ezek után nem is tudom, hogy mennyi ideig ülhettünk ott. Azt tudom, hogy egyszer megcsörrent Kirishima telefonja, de kinyomta. Aztán végül közölte velem, hogy neki mennie kell, mert Bakugounak is szüksége lenne a társaságára és nem akarja, hogy túlságosan is idegbeteg legyen mire oda ér, így elköszöntünk egymástól.

Egész hazafelé úton a hallottakat emésztgettem és azon gondolkoztam mégis, hogy álljak szóba a szőkével ezek után.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_