S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_11_

Fájt kimondani. Nem tudtam, hogy ilyen rossz lesz őt arra kérni, hogy menjen innen és ne keressen többet, főleg ne érjen hozzám. Hogy lehet valami ilyen fájdalmas, aminek már előre tudom, hogy nincs jövője? Szánalmas vagyok. Komolyan mondom, hogy az. De hiába kértem azt amit kértem. Nem is Bakugou Katsuki lenne itt velem, ha engedelmeskedett volna. Ahogy meglátta, hogy arcomon lefolynak a könnyek megdermedt. Arcán már nyoma sem volt az előbbi dühnek. Teljesen lefagyott és esze ágában sem volt arrébb menni. Kezeit ökölbe szorította és férre pillantott. Én pedig nagyon nyomorultul éreztem magamat. Megpróbáltam letörölni az arcom, de újra eláztatták a sós cseppek. Még normálisan levegőt sem tudtam venni, mert szaggatottra sikeredett. Amíg én magammal voltam elfoglalva olyan történt amire nem számítottam volna. A fiú óvatosan közel húzott magához, fejemet pedig a mellkasába nyomta. Egy pillanatra láthattam csak az arcát, ami meglahtősen zavart volt. Ahogy megéreztem az illatát és gyengéd érintését zokogni kezdtem. Ott, a karjaiban. És semmit sem tudtam ellene tenni. Konkrétan még azt sem tudtam, hogy miért bőgök úgy mint egy csecsemő. Nem akartam előtte sírni. Féltem, hogy kinevet, vagy leszól. Pedig pont az ellenkezője történt.

- Oi... Ne sírj már. - simította meg esetlenül a hátamat. Érezhető volt, hogy nincsen a helyzet magaslatán és fogalma sincsen, hogy mit kezdjen velem. - Sajnálom... - mondta ki nagyon halkan. Fejét a nyakhajlatomba fúrta és egy kicsit szorosabban fogott át. A sírásom kezdett kicsit alább hagyni a döbbenet miatt. Kis habozás után én is köré raktam a kezeimet. Megéreztem a hevesen dobogó szívverését, ami már vetekedett az enyémmel. Nem értettem, hogy mi folyik itt. Zavar ez a tudatlanság, nem is kicsit. Most viszont más dolog is az elmémbe furakodott. Vagyis már eredetileg is ott volt, de most más megközelítésből láttam. Soha nem gondoltam volna, hogy Bakugou egyszer bocsánatot fog kérni egy hibáért amit elkövetett. Ez olyan szintű sokkot okozott nekem, hogy még a saját gondjaimról is elfeledkeztem. A döbbenet mellett viszont volt más is. Boldogság. Boldogság melyet a fiú okozott nekem azzal, hogy kimondta azt az egy szót. Mert tőle ez igazán nagy dolog, és ezzel én is tisztában vagyok. A szívemet átjárta egy másfajta melegség, ami aztán szétáradt az egész testemben. Erősebben kapaszkodtam a fiúba és nem akartam elengedni. A lehelletét megéreztem a nyakamon, ami kissé csiklandós volt. Nem csinált semmit. Nem csókolta meg az ott lévő bőrfelületet. Nem fogdosott sehol. Csak erős karjai között tartott. Megnyugtató volt ott lenni vele. Eddig mindig rémisztő, vagy negatív volt az ahogy megjelent valaki előtt. Most azonban mintha kicserélték volna. Kedvessé és törődővé vált.

Amikor megemésztettem a dolgokat és sikerült megnyugodnom elváltam tőle. Még mindig nem tudta, hogy mit is kéne tennie, vagy mondania. Gyanítom, hogy ez lehetett az első eset, hogy meg kellett vígasztalnia valakit. Nem az erőssége az, hogy együtt érezzen az emberekkel. - Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan. - És én is sajnálom. A polódat is. - böktem az említett tárgyra, amit teljesen eláztattak a könnyeim. Oda fordította a tekintetét és ő is szemügyre vette a művemet.

- Nem fogok bele halni. - vonta meg a vállát, az ajkain pedig egy apró mosolyt fedeztem fel.

- Még... Még mindig él az amit mondtam. - beszéltem hozzá halkan és kellemetlenül. - Nem tudom, hogy mi sülne ki abból ha mi ketten együtt lennénk. Viszont... Nem érzem rosszul magam a közeledben. - kezdtem el sorolni egy csomó ellentmondásos dolgot. - Tudom, hogy ennek nincsen értelme. - motyogtam. - ... De... Tényleg szeretsz? - tettem fel a kérdést. [Sz.sz] színű szemeimet az arcára vezettem és őszinte kíváncsisággal vártam a válaszát.

- Tch. - cöccögöt egyet, miközben férre fordította a fejét. Zavarban volt, de nem csak ők. Szerettem volna, ha erre megadja a választ. Lehetséges, hogy az alapján képes leszek majd döntést hozni. - Hányszor kell még kimondanom ahhoz, hogy fel is fogd? - próbált határozott és mérges lenni, de nem igazán jött össze neki. Viszont megadta a legtökéletesebb és legjobban hozzá illő választ. Az ajkaimon egy mosoly terült szét. Kezd elhalványulni bennem a soha szó jelentése. Egy perc alatt sikerült minden felállított akadályt ledöntenem. Felé léptem, ezzel pedig azon a bizonyos határon is átmentem.

- Megértettem. - bólintottam aprót. Kezeimet megint a nyaka köré kulcsoltam és egy apró puszit nyomtam a szájára. Egy kicsit ledöbbent, de végül egy nagyobb és jobban látható mosolyra húzta őket.

- Még sem sikerült betartani azt a sohát... - pimasz mosolyt húzott az ajkaira és a derekam köré tette a kezét. Egy lágy, de mégis intenzív csókot lehelt a számra, amit azonnal viszonoztam is neki.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_