S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_25_

Miután "tisztáztam" a dolgokat Bakugouval látszólag lenyugodott és nem kérdezett többet az ügy felől. Ayato továbbra is próbálkozik, de már nem foglalkozom vele. Csakhogy ettől még nem lesznek semmissé azok az üzenetek és hívások. Nem volt kedvem naphosszakat ülni és törölgetni a hülyeségeit. Ezért hát úgy hagytam, teljesen ignoráltam. Ezt sikerült is annyira jól csinálnom, hogy teljesen elfeletkezdtem erről az apróságról.

Pedig gondolnom kellett volna rá...

Egyik nap úgy döntöttem, hogy én most Katsukiéknál szeretnék aludni. A fiúnak dobtam fel először az ötletemet. Tudni kell, hogy valójában, úgy igazából még soha nem aludtunk együtt. Kétszer lefeküdtünk, de elsőnek én léptem le. Másodiknak pedig neki kellett. Tehát ez az apróság még elmaradt. Azért akartam, hogy a fiúnál legyünk, mert általában nálunk szoktunk lenni. Pedig én nagyon szívesen bemutatkoznék az anyukájának úgy is, mint a fia barátnője. Amint ezt a szőkének elmondtam nem igazán tetszett neki az ötlet és ragaszkodott hozzá, hogy nálunk legyünk. Én viszont a makacs természetemet bevetve nem tágítottam a dologtól. Így történt, hogy Bakugou bele ment a dologba. Ezek után pedig már csak egy dolog maradt. Az, hogy a szüleimet is meggyőzzem efelöl. Mondanom sem kell, hogy hallani sem akartak róla. Ismerték Katsukit valamennyire. Előző héten pedig látták azt is, hogy úgy megy el tőlünk, hogy csókolózunk. Akkor tisztázódott bennük a tény, miszerint a lányuknak barátja van. Nos... Lehetséges, hogy elfelejtettem nekik említeni. A lényeg az, hogy tisztáztuk a dolgokat. Anyával mindent megbeszéltem, hiszen olyan számomra mint egy barátnő, de azt rá hagytam, hogy apának elmondja e. Éppen ezért nem is értem, hogy mi bajuk van azzal, hogy ott szeretnék aludni. Végül rengeteg ígéret, bociszem és "dehát én mindent megcsináltam, jók a jegyeim, nem vagyok itthon lusta" és ehhez hasonló dolgok után nem maradt több kifogásuk. Így iskola után már rögtön a fiú lakását vehettük célba. Ez viszont őt látszólag nem igazán dobta fel. Egy idő után már piszkálni kezdte a gondolataim a dolog, így muszáj volt rákérdeznem.

- Baj van? Egész úton szótlan vagy. - néztem rá kicsit aggodalmasan. - Nem örülsz neki, hogy elmegyek hozzátok? - kérdeztem meg hangosan is az újabb kitalációm. Akaratlanul is ez jutott eszembe a fiú kifejezése miatt. Erre megtorpant.

- Mivan? - akadt ki egy kicsit. Én is követtem a példáját és egy helyben maradtam. Volt bennem egy kis félelem afféle, hogy igaz amit állítok. - Hogy juthat eszedbe ilyen hülyeség? - a hangja ideges volt, ami ebben a pillanatban bántón hatott rám. Pedig általában nem veszem magamra az ilyeneket. Szomorúan néztem lefelé a cipőmre.

- Bocs... Csak ahogy viselkedtél... - motyogtam. Erre rájött, hogy talán egy kicsit durva volt, ezért vissza fogta magát. Tehát inkább nem mondott semmit. Csak álltunk ott az utca közepén egymással szemben. Én vártam, hogy végre mondjon valamit, ő pedig... hát nem is tudom mire várt. Végül erőt vett magán, ezzel együtt pedig a kevesek által látott érzékenyebb természetét is és közel lépett hozzám. Magához ölelt, fejét pedig az enyémre támasztotta. Megéreztem férfias illatát, ami mámoritóan hatott rám.

- ... Sokat veszekszek anyámmal. - kezdett bele egy kis idő után. - Egy ideje már nem olyan jó közte és az apám között a kapcsolat. Azóta velem is úgy viselkedik mint egy kutyával... Nem akartam, hogy -- ahogy hallgattam a szavait kezdtem világosabban látni a dolgokat. Azt, hogy miért nincsen sokszor látóhatáron belül az apja. Azt, hogy néha napján miért hisztisebb a szokásosnál. Most pedig ezt a mai napot is megértettem.

Félbe szakítottam. - Anyukád kedves ember. Majd kiheveri. Előttem pedig csak nem fog veled veszekedni. Mostmár felesleges lenne lemondani, nem? - küldtem felé egy bátorító mosolyt, miközben a szemébe néztem. Nem akartam tovább feszegetni a témát. Úgy sem fogad el senkitől sem semmiféle segítséget. Nem fog az érzelmeiről beszélgetni velem, tudom jól. Ezért is hagyom annyiban. Ha nagyon szeretne valamit elmondani úgy is ki fogja bökni magától. Ha harapófogóval szeretném belőle kirángatni, azzal csak azt érném el, hogy bedühödne.

- Rémesen kitartó vagy... - morogta, de a szája sarkában láttam megbújni a kis mosolyt, ami igazolta azt, hogy valójában jól esik neki, hogy nem fújtam visszavonulót. Viszont valószínűleg bele halt volna, ha ezt be is kellett volna vallania, akár magának, akár másnak.

Ezek után már egy kicsit jobb hangulatban folytattuk az utunkat. Csakhogy ezzel még nem ért véget a mai nap...

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_