Farkasok (2. rész)

10. Fejezet

Hold kölykei:

  Villám valósággal beviharzott a gyógyitók barlangjába. Lihegéséböl ítélve messziről jött, és gyorsan. Pinty érdeklődve figyelte izgalmát.

-Azonnal jöjjön egy gyógyító. Szil elájult a vadászaton, és nagyon meleg a teste. Tegnap köhögött is. Lehet, hogy későn vettük észre, és már menhetetlen.-Kiáltotta. Hold lendületesen felpattant, de Gerlice megállította.

- Ha valóban ennyire súlyos a helyzet, akkor inkább én megyek.-Jelentette ki, és határozott léptekkel követte a kifulladt Villámot. Pinty utánuk bámult, de nem követte őket.

  Szil egy fa alatt feküdt. Szemei ugyan csukva voltak, de halványan érzékelte a körülötte lévő világot. Torkában vad marásokat érzett. Feje kóvájgott. Hirtelen Gerlice orra nagyot bökött a bordái közé. Résnyire nyitotta a szemét.

-Tehát még élsz.-Jelentette ki Gerlice közönyösen. Szil erőtlenül bólintott. Gerlice fogai rácsukódtak a tarkójára, és talpra segítették. Szil tett pár lépést, de újra összeesett.

-Hívd ide anyát, és a többieket. Szeretném látni őket.- Könyörgött Gerlicének. Gerlice bólintott, de addigra Hold már ott volt. Mellette Kökény, Pinty, És Kobra. A többiek nyilván vadászni mentek.

-Ne gyertek közelebb. Semmi szükség rá, hogy ti is elkapjátok.- Mormolta Gerlice. Hold megrázta a fejét.

-Akkor hogy segítsek neki?-Kérdezte kétségbeesetten. Gerlice megrázta a fejét.

-Hát nem látod Hold. Nagyon sajnálom, de nem tehetek semmit. Sajnálom. Most jobb lesz, ha visszamegyünk a falkához, és megmondjuk nekik, mi történt.- Mondta Gerlice. Hold megrázta a fejét. Szemében vad düh lángolt. Kökény magába roskadva nézte tesóját, és észre sem vette a történéseket.

-Már pedig én odamegyek. Igen is jogom van megmenteni a kölykömet.- Mondta Hold, és megindult lánya felé. Ekkorra már mások is odaértek.

-Nem veszélyeztetheted az egész falkát, a hülyeségeid miatt.- Kiáltott rá Galamb, és morogva felé lépett. Hold odakapott, de Galamb már neki is ugrott. Kobra kétségbe esetten nézte a küzdelmet. Tudta, hogy nem szabad közbelépnie. Lehajtotta a fejét, és elfojtotta a kísértést, hogy anyja segítségére siessen. Kökény felnyögött, végül sarkon fordult, és eltűnt a sűrű erdőben.

  Szil nem látta, csak hallotta anyja keserves vonyítását. Hangja egyre távolodott, ahogy falka társai a tábor felé vonszolták. Mindenki otthagyta. Pinty maradt legtovább, remélve, hogy miután a többiek elmentek Szilhez mehet, de páran bevárták, és a többiek után terelték. Szil egyedül érezte magát. És dühös volt. Dühös volt összes társára. Úgy érezte cserben hagyták. Úgy érezte, nem is akarták életben tartani. Mintha csak egy fölösleges darab hullott volna ki egy óriásiból. Egy darab, aki már senkinek sem kell. Haragja az egész testére hatással volt. "A többiekkel nem így bántak. Még Gesztenyétől is elbúcsúztak" Gondolta, és nehéz léptekkel megindult. Hirtelen megállt, és vissza fordult. "Ugyan minek mennék a falkámhoz. Hogy megint kitagadhassanak. Hogy újra megmutassák milyen fölösleges az életem?" elszánt léptekkel indult meg Fagy falkája felé. Három lépés után azonban újra a földre rogyott., és újra elvesztette eszméletét. Könnyed léptekkel haladt, a nagy virágos rét felé, ami előtte volt. Háta mögött ott loholt a fájdalom, és a hiány érzet, de ő megpróbálta lerázni. A rét szélén Zerge várta, és elálta útját. A fájdalom lassan utolérte, ahogy beengedést várt.

-Szil te még nem haltál meg. Még van esélyed, hogy túléld. Tövis épp most megy érted, mert Kökény szólt neki. Vagy talán nem hiányozik egyikük sem?- Kérdezte szemrehányóan. Szil összerándult a két név hallatán.Megált, pont ott, ahol a rét kezdődött. Épp a boldogsága kapuja előtt. Eszébe jutott, hogy talán mégsem a boldogsága. Hiszen soha többet nem láthatná se párját, se testvéreit. Ekkor Tövis hangját hallotta meg. Épp a füle mellett. Oldalra nézett, de senki sem állt ott. Ekkor a rét képe halványodni kezdett, míg végül köddé vált. Szil egyedül maradt a fekete semmiben. Zerge hangja ott vizhangzott a fülében. "Vagy talán nem hiányozik egyikük sem?" Szil szíve majd szét esett. "Dehogy nem. Csak nem tudom mit tegyek." Gondolta szomorúan. Minden erejét megfeszítve próbált kilépni a nagy semmiből, de nem ment neki. Ekkor meghallotta Tövis kétség beesett rimánkodását.