Hagyjatok boldognak lenni

Negyvenötödik rész: Kellemes ünnepek

Közeledik a Karácsony. A szeretet ünnepe, egyetemen a téli szünet is kezdetét vette.
Az elmúlt heteim szokásos káoszban teltek. Vizsgáim voltak, a jótékonysági klubban is tevékenykedtünk, ahova mára szerveztünk programot. Ételt és csomagokat osztunk a rászorulóknak egy helyi eseményen.
Zane befogtam segítőnek, meg így az ünnepi időszakot mindig együtt töltjük.
Az összes barátunk és ismerősünk haza utazott karácsonyozni, szinte csak mi maradtunk itt, erre a december végi időszakra.
-Nagyon hideg van.- vacog mellettem a bátyjám, akinek éppen, hogy csak a szeme látszik ki, mert úgy beöltözött.
-Gondolj bele, hogy valakik az egész telet az utcán töltik, szóval ne rinyálj hanem segíts kérlek válogatni.- nyomok a kezébe néhány szatyrot.
-Mini diktátor.- forgatja a szemeit de engedelmeskedik és elkezdi pakolni a szárazélelmiszereket.
Sajnos, elég sok rászoruló gyűlt össze némi étel és adomány reményében.
Nagyon tudom magamat utálni, hogy hajlamos vagyok olyan dolgok miatt szenvedni és sopánkodni, ami másoknak egyáltalán nem alap. Sokkal jobb sorsom van, mint azt el tudom képzelni, lehetne sokkal rosszabb is.
Rengeteg gyerek is volt a szüleikkel együtt, akiknek a karácsony ünnepe teljesen mást jelent mint, amihez mi hozzászoktunk.
Ők lehet, hogy csak ilyenkor találkoznak ilyen mennyiségű főtt étellel, ők nem gondolkodnak olyanokban, hogy a legújabb kütyü vagy játék. Legmárkásabb cipő, esetleg ruha.
Ezeknek a gyerekeknek a legkisebb apróság is sokkal többet jelent, mint egy olyannak, aki ebbe nevelkedett, hogy tulajdonképpen abban látja a boldogságot ha a karácsony fa alatt az aktuális csúcs telefon található és elfelejtik, hogy semmi szükségük nincsen arra.
Borzasztó belegondolni, hogy Zanenel a mi szüleink is ezt hitték, hogy erre van szükségünk, közben csak figyelemre vágytunk és arra, hogy fontosnak érezzük magunkat mellettük. Nekünk ez nem adatott meg, de minden anyagi gond nélkül nőttünk fel és már ezért is hálásnak kéne lennünk.
Rengeteg éhes szempár vizslatott minket, de annál hálásabbá váltak, amikor átnyújtottuk a számukra összerakott adomány csomagot és úgy néztek ránk, mintha mi igazi hősök lennénk.
Mindenki számára valahol nehéz ez az időszak, de a legfőbb, hogy próbáljuk az önzőségünket háttérbe szorítani és ha van lehetőségünk, akkor segítsünk azoknak, akiknek még annyi sincsen, amennyi nekünk van.
-Téged tényleg örömmel tölt el, ha segíthetsz.- pislogott rám büszkén a testvérem, mert már a mosoly levakarhatatlan volt rólam.
-Igen.- sóhajtottam nagyot.- Tényleg sokat jelent.
-Ennek örülök.- ölelt át és olyan jó érzés volt tudni, hogy bármi is történjék, mi mindig ott leszünk egymásnak, ahogy a múltban is történt és, ahogyan a jövőben is fog.
A tömeg lassacskán fogyatkozott de délutánra talán sikerült mindenkit kiszolgálnunk és ellátnunk.
Sok önkéntes csatlakozott hozzánk, hogy így Karácsony előtt kettő nappal összegyűljünk Chicago szívében és segítsünk másokon.
-Nagyon örülök, hogy ezt megcsináltuk.- lépett mellém Mary, a klubunk vezetője és a mosolya őszinte volt.- Köszönöm, hogy ennyire jól lebonyolítottunk mindent.
-Én köszönöm, hogy részese lehettem.- mosolyogtam rá vissza.
-Kellemes Ünnepeket nektek!- állt tovább.
-Neked is kellemes ünnepeket!