Hagyjatok boldognak lenni

Tizenkilencedik rész: (Blake szemszöge) Sophie miatt bàrmit

Blake szemszöge
Mardos az utálat, amit magam iránt érzek. Sophie volt az egyetlen oka annak, amiért nem ütöttem vissza Zanenek. Tudtam, hogy ha megteszem, akkor az végleges csapás lenne számára és biztos, hogy nem kaphatnám vissza újra.
Ahogy láttam elfutni, ismét. Miért fut el mindig előlem? És én miért vagyok annyira nyomorult, hogy hagyom?
Utálom, hogy folyton bántom, főleg lelkileg.
Másfél éve azon az éjszakán, abban a házi buliban teljesen részeg voltam, minimális emlékeim vannak az estéről. Eszembe nem volt sosem megcsalni Sophiet. Mindennél jobban szerettem de teljesen tönkretettem.
Szörnyű a tudat, hogy miattam utálja magát, pedig annyira tökéletes. Az a mosoly, amikor rámosolyog a hülye srác barátaira, azok a gyönyörű idomai. Teljesen megőrjített a látványa, abban a feszes farmerben. Imádom, ahogy kiáll másokért, ahogy félre tudja a tenni a saját bajait.
Az egész gyerekkora szörnyen telt el, mellettem talált vígaszt és nekem is sikerült még jobban tönkretennem.
A fél karomat oda tudnám adni, azért, hogy mindent visszacsinálhassak.
De most adok egy utolsó esélyt magamnak.
Ha megtalálom, hogy hova menekült, akkor biztosra tudom, hogy van még közös jövőnk. Ha pedig nem, akkor kénytelen leszek végleg cölibátust fogadnom.
Kegyetlen hosszú volt ez a másfél év.
Amióta ő nincsen az életemben, sehol nem találtam a helyemet, más lányra rá sem tudtam nézni, ebben a másfél évben nem is feküdtem le senkivel, minden egyes nap arra vártam, hogy újra felbukkanjon az életemben és az nap a hamburgeresnél, amikor megláttam a pult mögött, soha nem vert még annyira hevesen a szívem, mint ott.
Az a gyönyörű haja, de eltűnt az édes tekintete és a kegyetlen szomorúság vette át a helyét, amiről szintén csak én tehetek.
-A francba!- ütöttem egyet a kormányba, miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. A megengedetnél sokkal többel száguldottam az autópályán ráadásul ittasan, de minnél előbb Sophiehoz akartam érni. Meg akarom vígasztalni pedig tudom, hogy borzasztó nehéz lesz újra felépítenem magamat a szemében. Tudom, hogy fél tőlem és ez irritál a legjobban, pedig képtelen lennék újra bántani. Akkor sem akartam, nem is ütöttem meg, nagyon nagyon mérges voltam és valóban erősen megszorítottam a kezét pont akkor, amikor Zane megtalált minket.
-Istenem, csak találjam meg!- motyogtam magamban. Az út teljesen üres volt, néhol feltűntek autók de csak másodpercekre, amíg meg nem előztem őket.
Már közel jártam az Indianapolis államhatárt jelölő táblához, amikor leparkoltam egy benzinkútnál, hogy kifújjam magam.
Besétáltam a kis üzletbe, hogy valami harapnivalót vegyek magamnak. Magamnak és Sophienak.
Rajtam kívül csak az eladó lány tartózkodott a boltban, de ő is csak unottan csattogtatta a rágóját.
A kekszes polcokat bámultam. American Cookies. Sophie kedvence. Kapásból le is vettem kettőt a polcról.
-Szia a szépfiú!- egyenesedett ki a csaj a pult mögüll, amikor a pénztárhoz léptem.
-Fizetnék!- tettem le az üveg vizet meg a kekszeket elé és teljesen hidegen hagyott a megjegyzése.
A lány elkomorult és szó nélkül kiszolgált.
-Ma mindenki ilyen búskomor?- motyogta magában.
-Ezt hogy érted?- ráncoltam a homlokom.
-Fél órája járt itt egy lány, teljesen kisírta a szemeit, minden festék lefolyt az arcáról és alig szólalt meg. Egy köszönésre sem méltatott.- felelte unottan.
-Hogy nézett ki?- kérdeztem egyből.
-Szőkés haja volt, rikító zöld szeme, kicsit széles dereka és azt mondta, hogy utál mindenkit.- nyomkodta a kijelzőt.- Hat dollár tíz cent lesz.- nyomta a kezembe a blokkot. Tuti Sophie lesz, biztos, hogy jó nyomon vagyok. Érzem.
-Tartsd meg a visszajárót!- nyomtam a kezébe sietősen tíz dollárt, majd egyből kiviharzottam a kocsimhoz.
Bekapcsoltam a rádiót, amit csaknem maxra tekertem, hogy még véletlenül se jöjjön álom a szememre.
Sophie utálni, fog ha megtudja, hogy ittasan száguldoztam az autópályán. Fejemhez fogja vágni, hogy olyan vagyok, mint apám és ha így folytatom, az ő sorsára jutok. De nem érdekel, mondjon, amit akar, amíg hallhatom a hangját. Nem veszíthetem el újra. Nem lehet.