Hagyjatok boldognak lenni

Tizenharmadik rész: A Reed testvérek

Zeynep, miért nem vagy itt velem? Miért nem lehetsz most itt? Miért kellett ennek így történnie? Miért rohanok bele folyton ugyanazokba a hibákba? Miért nem hagy nyugton a múlt? Annyival jobb volt eddig minden. Olyan jól telt az elmúlt egy év, sínen voltam, elvoltam, nyugodt életet éltem. Kiszámítható volt minden és kézben tudtam tartani mindent.
Zeynep, te mit tennél?
Könnyes szemekkel ültem a szobám szőnyegén és fájdalmas gondolatok cikáztak a fejemben.
Annyi könnyet hullajtottam már az évek alatt, hogy most már nem tudtam sírni.
Csak ültem némán a szoba közepén és mint már oly sokszor, most is válaszokat kerestem.
Zeyneppel álmodtam az éjszaka, ilyenkor a napjaim mindig kicsit nehezebben indulnak a kelleténél.
Hatalmas dübögésre lettem figyelmes, ami a lakás másik feléből jött. Minnél jobban figyeltem a hangot, annál erőteljesebbnek hatott.
-Zeyneppel álmodtam!- rontott be Zane a szobámba hirtelen. A szívem egy pillanatra elfelejtett műkődni, makd hevesen kezdett verni.
-Én is.- motyogtam halkan és újra lehajtottam a fejemet miután a szívverésem helyre állt.
-És jól vagy?- huppant le mellém a bátyjám.
-Aha-mormoltam.
-Ja, persze.- suttogta alig hallhatóan.
Némán ültünk a rózsaszín szőnyeg közepén és most valahogy nem tudtunk beszélni pedig annyi mindent kérdeztem volna tőle. Leginkább nyomta a csőrömet, hogy miért nem említette eddig az illegális verekedést, amit a külváros valamelyik részén szerveznek, de valamiért úgy gondoltam, hogy majd máskor számon kérem a bátyjámon a hülyeségeit.
-Cső!- nyitott be Maxim is a szobámba.
-Mi ez itt? Átjáróház?- kértem ki magamnak.
-Engem ne kérdezz! Nem tudom minek vannak itt!- kiáltotta Jade a nappaliból.
-Kulcsot ne adjak?- háborodtam fel.
-Ezt a rémes fogadtatást!-borult rá az ágyamra a legjobb barátom.
-Szuper! Itt mindenki otthon érzi magát!- álltam fel határozottan a földről.
-Mit csinálsz hétvégén?- hagyta figyelmen kívül Maxim a megjegyzésemet.
-Azt amit mindig, dolgozom.- tártam szét a karomat ugyanis nem tudom milyen választ várt. Körübelül fél éve nem változott a beosztásom.
-Na zsír! Majd most nem fogsz.- ült fel.
-Na majd azt én tudom!- fontam magam elé a karomat.
-Ne már, Sophie! Tök jó buli lesz a diákházban! Kimozdulhatnál végre!- nyagatott.
-Na azt már nem!- szólt közbe Zane is, aki még mindig a szőnyegen fetrengett.- Sophie nem fog a diákházban bulizni!- szögezte le.
-Hadd döntse már el az ő!- puffogott Maxim.
-Ott lakik az az idióta Blake is! Biztos nem engedem oda a húgomat.- ült fel egy határozott mozdulattal.
-Mitől félted?- húzta fel a legjobb barátom kérdőn a homlokát.
-Pontosan tudod jól!- kezdtett vitázni a tesóm.
-Meg tudom védeni magamat!- szóltam közbe most már én is.- És amúgy sem fog bántani!- dőltem neki a szekrényemnek. Várjunk csak! Én most őt védem?
-Miért vagy benne ennyire biztos?- meredt rám Zane.
-Azért olyan biztos, mert amíg te az illegális verekedésekkel meg a csajozással voltál elfoglalva, addig ő többször találkozott Blakekel, sőt még hosszasan beszélgettek is.- mondta nyugodtan Maxim.
-Hogy mi a franc?!- pattant fel pillanatok alatt a földről a fetregnő bátyjám.- Mit csináltál?-kért számon. Egyik pillanatról a másikra teljesen idegbe jött és még egy ér is kidudorodott a nyakán.
-Maxim, ezt most miért kellett?- néztem szenvedően a legjobb barátomra, aki még mindig halál nyugodtan ücsörgött az ágyamon.
-Gondolom, akart róla tudni.- tárta szét a karját.
-Menj a francba!- vágtam hozzá az egyik párnát.
-Na nem! Jó, hogy ezt közölte, mert úgy tűnik erről nem akartál szólni!- fonta össze Zane is maga előtt a karját.
-És?! Te sem nagyon beszéltél az illegális verekedésről!- estem neki.- Ha nem vagyok ott, lehet sosem tudom meg!- harsogtam.
-Ott voltál???-döbbent le teljesen és minden dühe elpárolgott.
-Láttam is, hogy mennyire búzdítottad Colint, hogy verje szét annak a szerencsétlennek a fejét!- gesztikuláltam hevesen.
Egy pillanatra úgy tűnt, hogy vissza fog vágni de gondolom nem tudott volna mot mondani.
- És ott találkoztam Blakekel.- fejeztem be.
- Francba!- rúgott bele a babzsákomba, ami egészen a falig repült és elborította a szobanövényemet, Barryt.
-Héé!- állítottam fel azonnal az elborult növényemet, aminek a fajtájáról fogalmam sincsen.
-Na igen, a Reed testvérek és a dühkezelés.- kuncogott Maxim.
- Fogdd be!- kiabált rá Zane. Pedig igaza volt, nem rég még én is ezt csináltam.
-Zane! Nem tarthatsz távol tőle örökké!- léptem a bátyjám mellé de fogalmam sem volt arról, hogy hogyan nyugtassam le. Úgy tűnt, hogy ha bármit mondok neki, felrobban.
-Egy évig sikerült!- dühöngött tovább.
-Halkabban gyerekek! A szomszédok még alszanak!- dörömbölt be Jade az ajtómon.
- Te is fogdd be!- kiabált ki a bátyjám.
-És? Nem kötelességed folyton megvédeni tőle!- szóltam ingerültebben.
-Nézzetek rám!- áll közénk Maxim.- Sophie!- fordult először felém.- Azért akar megvédeni tőle, mert a húga vagy és az egyetlen testvére és tudja, hogy mikre képes az a gyökér!- magyarázta.- Te pedig, Zane!- fordított hátat nekem.- Nem védheted meg Sophiet folyton mindentől! Nem lehetsz mindig a nyomában, hogy ha valami tuskó megtalálja, akkor te elijeszd a gyereket, mint egy házőrző kutya! Sophie nagylány már! Tanult a hibáiból!- magyarázott a bátyjámnak. Hogy lehet ennyire igaza valakinek?
-Menj már a picsába!- lökte el előle Zane Maximot. Gondolom neki is leesett, hogy igaza van a legjobb barátomnak.- Te, hogy lehetsz ennyire okos?- döntotte neki a fejét a falnak.
-Ááhh, különleges képesség!- porolta a vállát Maxim.- Meg a Reed tesók közt élem a napjaimat. Jobban átlátom a dolgokat külső szemmel, mint ti.- huppant vissza az ágyra.
-Ja, persze.- sziszegett a tesóm.
-Akkor jössz szombaton?- tárta szét a karját idegesítő mosollyal Maxim.
Sóhajtottam.
-Megyek!