Hagyjatok boldognak lenni

Tizedik rész: Illegális verekedés

Nem halogathattam tovább a bevásárlást. A hűtőnk konkrétan haldoklott és már az a pár szem paradicsom is megfonnyadt, amit két hete, az indianapolisi utazásom előtt vettem.
Úgy döntöttem, hogy erre az alkalomra Rodneyt hívom el magammal, mert ő mindig képes elterelni a figyelmemet és képes vagyok teljesen elengedni magamat mellette.
-Ez mind a bevásárló lista?- hökkent meg a bevásárólnivalóimon.- Azt hittem, hogy az ábécé összes betűjére írtál egy szót.- szórakozott és megigazította a dús, sötét barna haját.
-Haha, nagyon vicces.- grimaszoltam.- Mondtam, hogy már vagy három hete nem vettünk semmit.- toltam be a bevásárlókocsit a fotocellás ajtón.
-És Jade? Vele mi a helyzet?- kezdett csevegni.
-Még mindig zajlik a Dimitris viszály. Most legutóbb összeházasodtak Vegasban, mert Dimitri azt mondta, hogy "szeretlek".- magyaráztam.
-Mi a franc?!- nyelte félre a levegőt.- Házasság?- krahácsolta.
-Aha, de a srác természetesen nem változtatott semmin, max egy időre befogta Jade száját.- sóhajtottam, mert nagyon elszomorító belegondolni, hogy a lakótársamat az orránál fogva vezetik.
-Ez a Dimitri nem szarozik!- mélázott elismerően.
-Menj már!- boxoltam bele a vállába.- Mekkora gyökér vagy!- puffogtam.
-Jaj már, Sophie!- röhögött.- Inkább vedd meg ezt a két sört! Ott alszom ma este.- dobott be két alkoholos üveget a kocsiba.
-Ja, hogy ezt csak így közlöd.- nevettem.
-Mióta kell bejelentenem?- nézett kérdőn.
-Ja, bocs főni!- adtam meg magamat.
A kosarat sikerült teli pakolnunk, de szószerint teli. Konkrétan kihulltak a tetejéről a müzli szeletek és a sok egészségtelen rágcsa Jadenek.
-Minek ennyi Snickers? Nem is eszel ilyen kajákat.-pásztázta a kosaramat miközben sétáltunk vissza a kocsimhoz.
-Jadenek van.-válaszoltam a blokkot olvasva.
-Akkor ezt most el is fogyasztom. De az ő érdekében. Ne ő hízzon!- bontotta ki az egyik szeletet és már bele is tolta a képébe. Nevetve konstatáltam a cselekedetét.
Rendesen sötétedni kezdett, mire mindent sikerült besüvesztenünk a kis Fiatom csomagtartójába.
-Mehetünk?- indítottam be a kocsikámat és megvártam míg Rodney is beül mellém.
- Az ott mi?- mutatott a parkoló végébe, ahol fiatalok gyülekeztek és hatalmas hangzavart csináltak.
-Arrahajtok!- indultam el és lelasítottam a társaság mellett. Voltak vagy harmincan, fele be volt tépve, ittas volt és egy nagy kört alkottak. Éljeneztek, húztak és minden féle bátorítást kiabáltak.
-Na ne!- fogta meg a fejét Rodney.
-Mi van?- kérdeztem ijedten de még mindig a tömeget fürkésztem.
-Elkezdődött a szezon itt is. Utcai bunyók. Két vadállat megmérkőzik és az egyetemisták fogadásokat tesznek rájuk. Ja, és szórakoznak egy városszéli Walmart hátsó parkolójában. Mint most.- foglalta össze a látottakat tömören.
-Basszus, az ott nem Colin?- hunyorítottam de a langaléta füvesektől nem láttam sok mindent.- Szálljunk ki!- húztam be a kéziféket.
-Na te biztos nem!- fogta meg a kezemet de én reflexszerűen elhúztam.- Ez nem neked való! Konkrétan csak beállt pasik vannak itt a piás csajaikkal. Majd én megnézem!- utasított maradásra.
-Rodney!- förmedtem rá.- Hidd el! Nem lesz bajom!- szálltam ki a kocsiból. Miért félt hirtelen mindenki ennyire?! Voltam már sokkal gázabb körülmények között is és meg tudom magamat védeni.
-Sophie!- pattant ki Rodney is az autóból.
-Eresszetek előrébb!- tolakodtam előre a piások között Rodneyval a nyomomban.
-Úúú, cicabogár!- szólalt meg valaki mögüllem.
-Anyád, a cicabogár!- kiabáltam le a füves fejét.
Nagy nehezen csak sikerült előre törnöm magamat a tömegben és rájöttem, hogy ezek sokkal többen vannak, mint harminc ember. Volt az vagy hetven is.
A kör közepén éppen a bátyám legjobb barátja, Colin bírkózott valami másik sulissal.
Én elhűlve néztem az eseményeket, ahogy péppé verik egymást és azt, hogy senki nem tesz semmit.
-Sophie, mondtam, hogy ez nem neked való!- ért utól Rodney.
-Ez nem illegális?- néztem elképedve az egyik legjobb barátomra.
-De. Pont ezért mondtam, hogy ez neked elég offos.- magyarázkodott.
-Az ott Zane?- nyílt tágra a szemem és a kör másik oldalát bámultam. Láthatóan a bátyám is fogadott és nagyon szurkolt a haverja győzelméért.
-Valószínűleg nem beszélt neked erről.- pásztázta a tesómat.
-Hát erről rohadtul nem.- próbáltam túlkiabálni az ordító tömeget.
-Nézd, Sophie! Szerintem mennünk kéne!- indult ki.- Mert itt van Blake is.- nézett a szemembe. Ez a gyerek mindenhol ott van?!
-Nem érdekel!- cövekeltem a földbe határozottan. Egyszer muszáj lesz szembe néznem vele!
-Sophie! Ne légy hülye!- kiabált rám. Ahj már!
-Jól van! Menjünk!- adtam be a derekamat. Igaza van. Gyorsan elillant a pillanatnyi önbizalmam és a józan ész uralkodott rajtam.
Rodney törte előttem az utat, hogy minnél hamarabb kilyussunk a tömegből és a kocsihoz érjünk.
-Van egy kis baj!- torpant meg hirtelen így a hirtelen mozdulattól telibe fejeltem a tarkóját.
-Rodney, basszus!- fájlaltam a homlokom. Nem tudtam sokáig a fejem fájdalmára koncentrálni, mert Blaket pillantottam meg a kocsimnak támaszkodva.
-Elintézem!- indult meg Rodney.
-Ne! Hagyd! Majd én!- értem utól.- Maradj itt!- léptem elé.
Másodpercekig fürkészett a szemével, majd nyugtázta és arrébb sétált.
Nagyot sóhajtottam.
Hát, Sophie, másfél év után. Itt az idő.