Hagyjatok boldognak lenni

Tizennyolcadik rész: Az igazság

-Én most megyek!- közöltem zavartan és fejben szőttem a tervet, hogy miként fogok kibújni előle.
-Szívesen.-mondta Blake hanyagul és még mindig engem fürkészett.
-Mióta érdekel téged, hogy én mit akarok?- forgattam a szememet és most végre hangosan kimondtam, amit gondolok.
-Mindig is érdekelt.-egyenesedett ki. Basszus, még magasabb lett?
-Ja, persze.- feleltem unottan.
-Soph..-lépett közelebb és egyből megéreztem a parfümje illatát. Nem, Sophie, nem gyengülhetsz meg.
-Jó, Blake, el se kezd.- ittam bele a szénsavas vizembe.
-Vizet iszol?- lepődött meg.
-Igen, vizet. Tudod, vezetek.- kortyoltam ismét.
-Régen sosem tudtál alkohol nélkül bulizni.- húzta fel a szemöldökét.- Mióta nem iszol?- kérdezte és elővett egy poharat.
-Másfél éve.- mondtam rezzenéstelen arccal.
-Másfél éve.- ismételte meg a szavaimat és kiitta a poharába töltött whisky kólát. Hallottam a nyelését, láttam az ádámcsutkájának mozgását, tudtam, hogy tudja, hogy nézem és azt is pontosan jól tudtam, hogy megőrjítem vele. Rég nem voltam ennyire magabiztos Blakekel szemben de nagyon tetszett, hogy ez most sikerül.
-Pontosan.-pislogtam.
-Hosszú volt ez a másfél év.- szólalt meg egy kis idő után. Az volt.
-Egyeseknek.- sóhajtottam.
A beszélgetésünket Maxim zavarta meg.
-Óó, hogy az a..-szólalt meg egyből, amikor meglátott engem Blake előtt.- Rohadtul remélem, hogy nem csináltál semmit se!- zihált feszülten.- De Sophie, a segítséged kéne. Jade teljesen kiütötte magát, az asztalon táncol és nem hajlandó lejönni!- húzott ki a konyhából.
-Bakker, Jade.- kapcsolt át az agyam egyből.
-Konkrétan vetkőzős showt készül csinálni és az összes fiú utána csorgatja a nyálát.- hadarta mialatt a nappaliba siettünk.
Maximnak teljesen igaza volt. Jade totál ko volt és szószerint vonaglott az asztalon, amit fiatal egyetemisták vettek körbe és pajzán szabakat kiabáltak neki.
-Lehozom onnan!- indultam meg a tömegbe. Rendesen nehéz volt áttolakodnom a srácokon, mert senki nem akarta elhagyni a jó kilátását.
-Engedjetek előre!- tolakodtam és eltörpültem a fiúk közt.- Légyszi, srácok!- furakodtam tovább.
-Sophie!- kiáltott fel Jade, amikor meglátott.- Gyere te is!- kiabálta lassú és elfolytott hangon.
-Na nem! Te gyere le!- kaptam el a karját de kirántotta magát.
-Nézd, hogy tetszem a tömegnek!- táncolt tovább az asztalon.
-Ne stíröljétek már őt! Teljesen offon van a lány!- papoltam a minket körülvevő fiú tömegnek de senki nem figyelt rám.
-Na! Gyere fel!- kapta el a lakótársam a karomat és egy határozott mozdulattal sikerült felhúznia. Hogy van ebben a lányban ennyi erő?
Kínosan térdeltem az asztalon, amíg Jade folytatta azt, amit elkezdett.
-Jade!- szóltam rá erélyesebben. Felegyenesedtem, hogy egy szintbe kerüljünk és, hogy megtaláljam a tekintetét. Amikor ez megtörtén mindenki szájából egy erőteljes "húú" hangzott.
-Jaj, kussoljatok már!- szóltam a tömegnek és kicsit sem érdekelt, hogy bunkónak hisznek.
-Sophie! Látod, hogy tetszel nekik!- sipákolt részegen. Megfogta a két kezemmel az arcát és a tekintetét fürkésztem.
-Jade! Most azonnal lejössz! Nem hagyom, hogy hülyét csinálj magadból és, hogy kihasználjanak ezek a kanos barmok itt körülöttünk.- mondtam érthetően és gesztikulálva, mert így egy minimális esélyem volt arra, hogy felfogja a mondanivalómat.
-Hülye picsa!- szólt valaki a sokaságból a szavaimra.
-Na jó! Innen szépen eloszlik mindenki!- kiabált egy öblöset Blake a hátsó sorokból. A fiúk azonnal elcsendesedtek és ráfigyeltek, így tökéletes alkalmam volt lerángatni Jadet az asztalról és ráterítettem egy földről kapott kardigánt.
-Palmer te csak maradj ki ebből!- hallottam valahonnan a bátyjám kiabálását. Éreztem, hogy a tömeg zúgolódni kezd.
-Tesó, én csak bevédtem a húgodat meg a szétcsúszott barátnőjét.- szűrődött Blake hangja a tömegből. Nem tudtam mire koncentráljak. Jadet is rendbe kellett volna pakolnom, de ha nem maradok a helyiségben, kitörik a káosz.
Az emberek egyre hangosabbak lettek és minimálisan sem hallottam semmit abból, ami a szoba túlsó végén zajlott.
-Sophie..- nyögte Jade.
-Egy pillanat!-ültettem le az egyik fotelbe.- Hallod, te itt!- böktem oldalba a szemben lévő fotelban ülő lányt.- Hé, te nem Maxwell csaja vagy?- ráncoltam a homlokom.
-Hát történetesen..-kezdte a mesélést a lány.
-Aha, tuti jó sztori, legközelebb elmeséled. Most vigyáznál rá!- vágtam közbe.- Jade a neve, nem ártalmas, csak részeg, ne hagyd, hogy elmenjen.- kötöttem a lelkére.
-Ohh, oké.- habozott a lány.
-Eskü jövök neked valamivel!- hagytam ott őket és előre siettem.
-Gyerekek mi folyik itt?- hallottam Maxwell éles hangját.- Ne menj már neki! Mit ártott neked?- kiabálta de esélytelennek tűnt, hogy közelebb férkőzzek.
- Tudod mit tett?- szűrődött át Zane ittas hangja. Istenem, ne! Könyörgöm ne! A lábam remegni kezdett és a félelem apró jelét éreztem a gyomromban. Ha Zane neki esik Blakenek, képes és megöli.
-Tönkre tette a húgomat!- kiabálta a bátyjám. Ne folytasd!
Igyekeztem utat törni magamnak ismét de nagyon nehezen ment.
-Undorító módon viselkedett vele! Együtt voltak, mocskos dolgokat vágott a fejéhez ittasan. Képes volt a szeme láttára megcsalni, megalázni egy fél iskola előtt! Tudod te min ment keresztül a húgom?!- harsogta Zane. Nem lehet igaz! Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe és egyből lecövekeltem.
-Tudod te milyen, amikor látod, hogy a testvéred utálja magát? Hogy gyűlöl tükörbe nézni?- folytatta és éreztem az emberek tekintetét magamon, mialatt egyre többet láttam.
-Másfél éve, atomrészeg volt ez az idióta! A húgom a sok undorítósága ellenére is mindent megbocsátott neki és képes lett volna az életét is beáldozni miatta! És, hogy mi volt a legcsúnyább?- üvöltötte a bátyjám. Látszott, hogy nincs magánál és megakartam állítani, de a lábaim nem mozdultak. Mindenki eltűnt előlem és hármunkat figyeltek de a két fiú észre sem vett.
-A legcsúnyább az volt, amikor kezet emeltél a húgomra te paraszt!- Zanenél elszakadt a cérna és egy hatalmasat ütött Blake arcába.
-ZANE!- üvöltöttem torkom szakadtából. Az ideges bátyjám és a vérző orrú volt szerelmem egyből rám kapta a tekintetét, pedig Blake a földön feküdt. Az arcomat már teljesen átáztatták a könnyek és fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak.
Csalódottan tekintettem rájuk. Fájt, amit Blake tett de az is, amit Zane. Ez nem az ő dolga volt, ezt nekem kellett volna lerendeznem.
A nappaliban meghűlt a levegő és teljes csend honolt.
-Menjetek a francba!- nyögtem ki végül alig hallhatóan. El kellett menekülnöm innen, mert úgy éreztem, hogy megfulladok. Csak elakartam menni, a lehető legmesszebb.