Hagyjatok boldognak lenni

Tizennegyedik rész: A pad alatt

Miután jól összekaptunk Zanennel, majd természetesen kibékültünk, az egyetemre vettem az irányt, ahol Cody már a teremben várt.
-Uhh, Sophie..-húzta el a száját.- Rosszabbul nézel ki, mint én kedden a kávézóban.- fintorgott.
-Köszi, Cody. Mindig felvidít az őszinteséged.- sóhajtottam és benyitottam a terembe.
A tágas előadó teremben csak lézengtek az egyetemisták, akik ügyet sem vettek az érkezésünkről. Felbaktattunk a leghátsó sorba, mert valószínű, hogy ezeket az órákat mindketten alvással töltjük majd.
Levágtuk magunkat a sor közepére és lehajtottam a fejemet a padra. Codyt vizslattam miközben teljesen elfoglalta magát a telefonjával. A sötét szőke hullámos haja gondosan beállított volt és úgy tűnt, hogy büszke a kinézetére.
-Hallod, Sophie!-pillantott felém.- Ezt a csajt merre húzzam?- nyomta a képembe a mobilja képernyőjét.
-Te komolyan Tinderezel?- meredtem rá.
-Aha. Teli van jó nőkkel.- csorgatta a nyálát a hosszú fekete hajú lányra, aki a kijelzőben pózolt.
-Ne már, Cody! Benned ennél több van.- ráncoltam a homlokom.
-Neked is le kéne töltened!- tanácsolta.
-Na én tuti nem!- dőltem hátra a székemben.
-Mert? Sokkal könnyebben tudnál ismerkedni. Nincs benne semmi! És nézd! Így működik!- mutogatta lelkesen az appot, ahogy húzgálta az embereket jobbra balra.
-Nem akarok ismerkedni!- szögeztem le.
-Nemá' Sophie! Attól még, hogy egyszer, ezer éve kifogtál egy hülyét, az nem azt jelenti, hogy mindenki ilyen.- tette le a készülékét.
-Nem érdekel!- makacsoltam meg magam.
-Regisztrálok én neked!- nyagatott tovább.
-Cody! Nem kell! Úgy sem használnám! Meg semmi szükségem rá!- magyaráztam hevesen.
-Nem vagy egy egyszerű eset.- vágta a pofákat.
-Van ez így.- tártam szét a karomat.
Cody már éppen visszaszólt volna, amikor a tanár belépett a terembe és szinte azonnal belemerült az óra tartásába.
Marhára untam az agyamat, így hamar lehajtottam a fejemet a padra és szinte egyből sikerültem a gondolataimba merülni.
Nincs nekem szükségem Tinderre! Tiszta gáz. Meg amúgy is van egy rakat ismerősöm és amúgy sem akarok újakat. Jók nekem a mostani barátaim és egyáltalán nem is állok készen egy kapcsolatra. De amúgy is, tök béna vagyok az ilyenekhez, nekem ez nem megy. Ismerekedés, chh.
Meg mégis ki akarna együtt lenni egy olyannal, mint én? Széles a csípőm, akkora a vádlim mint egy ház, smink nélkül nem is lenne szabad léteznem. Illetve egy millió szebb és jobb lány van nálam, valószínűleg ezért nem próbálkozik senki nálam. De nem is hiányzik. Szegény Jade is mennyit szenved Dimitri miatt, jobb nekem így, ilyen problémák nélkül. Így is van elég.
A gondolataim teljesen máshol cikáztak, amikor is az egyetem rektora baktatott be a terembe.
Valamit belesúgott a kreativitás tanárunk fülébe, majd ki is ment.
Ezt követően lépett be a terembe Maxwell, a barátnője és..
És Blake.
-Ebben a rohadt városban sehol nincsen olyan hely, ahol ez a szemét nincs ott?- puffogtam Cody fülébe.
-Bukj le! Erre tartanak!-nyomott le a pad alá. Mi az isten!
-Codyyy!- nyafogtam miközben ő a hátamat tartotta, nehogy felmenjek.
-Azt akarod, hogy ideüljenek?- motyogta alig hallhatóan.
-Nem.-mormoltam és minden makacsságom eltűnt.
-Akkor maradj ott, amíg nem szólok!- utasított.
A lent töltött idő borzasztó hosszúnak tűnt és elképzelni nem tudtam, hogy mi folyik odafent, amiért nem mehetek fel.
-Cody?-pislogtam nagyokat a pad alól.- Mi történik?
-Ja! Már feljöhetsz! Csak a kivetítőn jó nők jelentek meg.-kuncogott.
-Nem hiszlek el!-ütöttem a térdébe.
-Aúú!- kiáltott fel hangosan. Az egész teremben síri csend lett és én meg magamba röhögtem a pad alatt.
-Minden rendben, Mr. Webster?- hagyta abba a tanítást a professzor és Codyt kérdezte.
-Igen, csak..-töprengett a válaszon.-..csak tudja, sokat görcsöl a lábam.-intett és fájdalmas mosolyt erőltetett az arcára.
-Szedjen magnéziumot!- hallottam a tanárunk flegma válaszát, majd újra az anyagot darálta.
Szépen lassan felkecmeregtem a pad alól és helyet fogaltam a székemen.
-Ezt még visszakapod!- mormogta Cody és még mindig a térdét fájlalta.