Hagyjatok boldognak lenni

Negyvenharmadik rész: (Blake szemszöge) Mindenség

Egy percre sem engedtem el Sophiet.
Imádtam, ahogy a bőrünk egymáshoz simult és éreztem rajta, hogy ő is akar engem.
Gyakorlatias mozdulatokkal csatolta ki az övem, miközben én apró csókokat leheltem a nyakára.
Pillanatok alatt kibújtam a nadrágból és Sophie lehámozta rólam a felsőmet is. Elkaptam a pillantását, ahogyan a felsőtestemet vizslatta.
Vajon tudja, hogy ezt is érte csinálom?
Én már szinte meztelenül álltam előtte miközben őt még mindig takarta az az egyszál kis lenge köntös, amitől totál megőrültem.
-Ez nem is kell ide!-jelentem ki és egy határozott mozdulattal le is szedtem róla a ruhadarabot.
Pár pillanatig ismerősen vizslattam Sophie testét majd magamhoz szorítottam az ismerős kebleket és combokat.
-Blake!- nevet fel édesen, amikor belepusziltam a nyakába és éreztem, hogy ez kell nekem. -Menjünk be a szobába!-mondja majd újra rám tapassza az ajkait.
Jeleztem felé, hogy kulcsa át lábait a derekamon, aztán egy határozott mozdulattal belemarkoltam az izmos combjába és felkaptam.
Nyelvünk nagy csatákat vívott egymással míg én berúgtam a szobája ajtaját és óvatosan letettem az ágyra.
Pár pillanatig mosolyogva fürkésztem a csodás arcát, amitől látszólag zavarba jött.
-Gyönyörű vagy!- csókolom meg újra, hogy érezze, hogy soha nem akarom elengedni őt többé.
Sophie végig simította a testemet és a keze megállapodott a kemény férfiasságomon és simogatni kezdte.
Nekem sem kellett több, most már érezni akartam, hogy ő is annyira kíván engem, mint én őt és gyengéden elkezdtem körözni a szemérem dobján, amitől ő is annyira kikészült, ahogy én.
-Na jó, Blake!- nyögi nehezen. Tudtam, hogy minek szól ez.
Levettem magamról az alsómat és Sophie is akarta, hogy még jobban egymáséi legyünk.
Tökéletes pózba tárta szét a hosszú lábait és kényelmesen beléhatoltam.
Eszméletlen volt még közelebb érezni magamhoz ezt a lányt, akit azóta imádok mióta tizenévesként megláttam.
Testünk teljes szimbiózisba volt egymással, egyszer nyögtünk, egyszerre lihegtünk, egyszerre mozdultunk.
Kezeim közt tartottam formás kebleit, amik tökéletesen passzoltak a kezeimbe és imádtam a tudatot, hogy Sophiera ugyanúgy hatást tudok gyakorolni, mint annó évekkel ezelőtt.
-Blake!- húz magához erősen és beletúr a hajamba.
Egyre hevesebben szeretkeztünk és minden pillanattal egyre közelebb éreztem magamat a csúcshoz.
Utolsó pillanatokban is teljesen összefonódva jutottunk el egyszerre a csúcsra és azt éreztem, hogy ezt csak vele vagyok képes átélni igazán.
-Aztakurva!- leheli kielégülten Sophie, akit én ismételtem sokáig vizslattam, majd lefeküdtem mellé.
Rengeteg dolog kavargott a fejemben de akkora adrenalin löket ment végig az egész testemen és lelkemen, hogy egy épkézláb mondatot is nehezemre esett volna helyesen kinyögni.
Félve pillantott rá a mellettem most már egyenletesen lélegző Sophiera, aki lehunyt szemmel feküdt.
A szívem percekkel később is hevesen vert és rájöttem, hogy ez még a szexünknél is jobban esik. Hogy itt fekszik mellettem, nem sír, nem ideges, nem akar a pokolba küldeni hanem, csak itt van és remélem, hogy itt is akar maradni.
Túl sok idő telt azóta, hogy az útjaink szétváltak. Nem is tudja, hogy mennyi mindenen mentem keresztül.
Ott hagytam a régi bandát mert rájöttem, hogy az állandó ivászat és betépés mindenhova visz, csak előre nem.
Rengeteg lányt utasítottam el és néztem levegőnek, annak reményében, hogy egy újra szembe jön velem Indianapolisban de annyira meguntam ezt, hogy inkább én magam kerestem meg.
És most is fekszik, halkan szuszog és azt érzem, hogy megérte minden.
-Hiányoztál!- suttogom neki halkan és lehunytam a szemem.