Vérfürdő Beacon Hillsben [Teen Wolf f.f.]BEFEJEZETT

🐺THIRTY-EIGHT🐺

-Vége van...-nézett ránk Scott.
Mindenki megkönnyebbült és boldogan néztünk egymásra.
-Menjünk haza!-mondta Stiles és átkarolta Lydiat.
Mi bólogattunk és elindultunk kifelé az erdőből.

☀Másnap☀

💓Tess szemszöge💓

-Mit csinálsz?-lépett mellém Scott mosolyogva.
-Ebédet.Nyisd ki!-mondtam és adtam Scottnak egy kis kóstolót az ételből.
-Isteni,mi ez?
-Pirított tészta zöldségekkel-mosolyogtam és elzártam a gázt.
Kiraktam az asztalra az ebédet és megterítettem nekünk.Leültünk az asztalhoz és neki is láttunk.
-Annyira örülök hogy vége van-sóhajtottam.
-Én is...Tess,köszönöm!-nézett fel rám hálásan.
-Mit?-kérdeztem nevetve.
-Hogy vagy nekem.Ha nem segítesz tegnap,biztos megöl az alfa.
-Természetes hogy segítettem,nem akarlak elveszteni.
-Nem hagylak el,ígérem.
Én megálltam egy pillanatra és a mosoly lehervadt az arcomról.
-Mi a baj?-kérdezte Scott.
Felkelt és mellém lépett.
-Derek is ezt mondta Stinenek...
-Jaj Tess!-felhúzott és szorosan magához ölelt.
-Én nem megyek sehová...
-Scott én nem tudom mit csinálnék ha bajod esne...
-Tudom...és tényleg,itt maradok melletted!
Én belefúrtam az arcom a pulcsijába és beszívtam az illatát.
-Szeretlek...-néztem fel rá.
-Én is szeretlek-mosolygott le rám és puszit nyomott a homlokomra.

💓Nina szemszöge💓

Theoval az ágyamon feküdtünk és a plafont bámultuk.
-Elhiszed ezt?
-Mit?-néztem rá kérdőn.
-Hogy vége van.Megmenekültünk és mindenki sértetlenül megúszta.
-Nem mindenki...
-Ó miért vagy ennyire biztos abban,hogy meghalt.
-Nem vagyok benne biztos,sőt nagyon remélem hogy nem.De Stine teljesen megváltozott.Nem olyan mint régen és nagyon aggódom érte.
-Nina...
-Tudod mit mondott nekem?Hogy ő akkor tényleg meg akart halni és hogy mégegyszer megtenné.
-Túlzottan aggódsz érte-nevetett.
-Theo ez nagyon komoly!-rivalltam rá és megfordultam.
-Ninaa!-fordult felém ő is-Sajnálom,oké!Csak...adj neki egy kis időt!Ki fogja heverni és nemsokára el is felejti Dereket.Higgy nekem!
-Akkora gyökér vagy!-nevettem.
-De te szereted ezt a gyökerek-hajolt közelebb az arcomhoz.
-Nem...utállak!-feleltem és duzzogó fejet vágtam.
-Szeretsz-felelte vigyorogva és megcsókolt.

💓Stine szemszöge💓

Délelőtt a húgom temetésén voltam.Anya mellettem állt.Hosszú,földig érő fekete ruhában volt,ébenfekete haját kiengedte,ami ritka alkalmak egyike.
Én fekete szoknyában,neccharisnyában,a fekete csizmámban,egy fekete blúzban és Derek dzsekijében voltam.A családom nagy része eljött.A nagyszüleim,nagynénik,nagybácsik, unokatestvérek.Mindenki részvétét fejezte ki,de senki nem tudta hogy halt meg a húgom pontosan.Anya csak annyit mondott nekik hogy a rák vitte el.
Amikor Nora koporsóját leeresztették a sírba,elszorult a szívem.Csatlakozva anyához én is sírni kezdtem,bár megfogadtam hogy erős maradok Tudtam hogy az én hibám és eszembe jutott a kék szemem.

A ceremónia után az emberek szétszéledtek,csak anya és én maradtunk ott a friss sír mellett.
-Anya...-tettem a vállára a kezem.
Ő összerezzent és könnyes szemekkel nézett fel rám.
-Menjünk haza kincsem-sóhajtott és lassan felállt.
-Én...nem megyek veled haza...
Ő lepetten nézett rám magyarázatot várva.
-Én most egy darabig ott maradnék Dereknél...Nem tudnék most otthon nyugodtan aludni...
-Rendben édesem...-nyelt egyet-Vigyázz magadra,kérlek.És néha gyere majd vissza azért!
-Mindenképpen!-feleltem és megöleltem anyát.
-Olyan fiatal vagy még,előtted az egész élet...
-Szeretnék jól dönteni...de egyszerűen...nem tudom mit csináljak.
-Hallgass a szívedre!Tudom hogy jól fogsz dönteni...-mosolygott rám és megpuszilta az arcomat.

Visszamentem a Hale házba.Peter éppen nem volt otthon,így egyedül voltam a hatalmas lakásban.Miután átöltöztem,letelepedtem a kanapéra olvasni.Kikapcsoltam a telefonomat és eldöntöttem hogy három teljes napig nem beszélek senkivel.Tudtam hogy a többieknek nem tetszik amit csinálok.Szerintük reménytelen ez az egész és nem kéne az életemet erre pazarolnom.De én tudom...érzem hogy ott van valahol.Lehet hogy messze,de megígérte és vissza fog jönni hozzám...

💓Tess szemszöge💓

Ebéd után Scottal kimentünk az udvarra.Satomi és Deucalion menni készültek a falkájukkal.
-Deucalion...köszönünk mindent!Nélkületek nem nyerhettünk volna-mondta Scott.
-Bármikor segítünk nektek,de reméljük most egy jó darabig nem kerül sor semmiféle bajra-felelte Satomi.
-Kívánjuk hogy boldog és nyugodt életetek legyen,a hiúz lánynak pedig kitartást,részvétünk neki-mondta Deucalion és Scott vállára rakta a kezét.
Scott bólogatva mosolygott.
Satomi és Deucalion egymásra néztek,majd átváltoztak.A falkájuk is így tett és elindultak az erdő felé.Deucalion még visszanézett és egy üvöltés hagyta el a torkát.Majd megfordult és a hatalmas farkas falka eltűnt az erdő sűrűjében.
Scott mellettem állt és átkarolta a derekamat.
-Ez Dereknek és Stinenek szólt-sóhajtott.
Én is a földre szegeztem a tekintetem.
-Hát elmentek...

Sziasztok démonkáim!
Itt is lenne a következő rész.Remélem hogy tetszett nektek és köszönöm hogy elolvastátok!
Találkozunk legközelebb!
PEACE OUT!💙
🐯🐺