Vérfürdő Beacon Hillsben [Teen Wolf f.f.]BEFEJEZETT

🐺TWENTY-EIGHT🐺

Derekkel az ágyon feküdtünk és bámultuk a plafont.Éppen valami szokásos dologról beszélgettünk,mint ahogy általában szoktunk.
-Rengeteget fejlődtél.Lassan akár az alfát is lenyomnád.
-Igeen?Akkor lehet már téged is simán lenyomnálak-néztem rá gúnyosan.
-Álmodozz csak!
Én felhúztam a szemöldököm és felkeltem az ágyról.Odalépkedtem az asztalhoz és lekönyököltem rá.
Ő csak kérdőn nézett rám.
-Na gyere!Ha ennyire kemény vagy,szkanderezzünk egyet!
-Szerinted nyerhetsz?-kérdezte gúnyosan.
-Simán lenyomlak!
Ő csak hümmögött és felkelt az ágyról.Látszott az arcán hogy kételkedik,de ő is lekönyökölt az asztalra.Lassan ujjaim köré fonta a sajátját és tágra nyílt szemekkel nézett rám.
-Kész vagy?-kérdeztem.
-Ühmm-felelte mosolyogva.
Én hirtelen a másik kezemmel ellöktem a könyökét és könnyedén lenyomtam az asztalra a karját.
-Hé!-kiáltott fel.
-Lenyomtalak!-ugrándoztam és kinyújtottam a nyelvem.
Ő vigyorogva csóválta a fejét és elindult az ágy felé.Én körbe ugráltam és az orra alá dörgöltem a sikeremet.
Ő sóhajtott egyet és egy könnyed mozdulattal az ágyra lökött.Megállt fölöttem és karbatett kézzel nézett le rám.Én nevetve vontam meg a vállam és felpattantam.Felugrottam a hátára és a karommal átkulcsoltam a mellaksát.
-Van még hova fejlődnöm.
-Igen.És csaltál-felelte mosolyogva.
-Haragszol rám?-kérdeztem és a fejem az övé mellé hajtottam hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
-Egy kis csaló vagy!-vigyorgott.
-Túlságosan szeretsz hogy haragudj rám!-vigyorogtam.
Ő felhúzta a szemöldökét és hátranézett rám.
-Talán...-felelte...

Izzadva és zihálva keltem fel az álmomból.Próbáltam összeszedni magam,bár megszoktam már az ilyen álmokat,mivel mióta Derek elment,folyamatosn a múltban történtekről álmodom.

Kikászálódtam az ágyunkból és kinéztem az ablakon.Lassan már egy hete hogy elment...Hiányzott de a hiányát kezdtem feldolgozni.Nemsokára jönnie kell...érzem...

Felvettem a ruháimat és a telefonomhoz nyúltam.Átpörgettem a közösségi oldalakat és zenét hallgattam.Megittam egy kávét és gondolkodtam hogy mit csináljak ma.Most hogy Liamék szabadok,csak várnunk kell a segítségre és le kell számolnunk az alfával.Ahogy a telefonomat bújtam,az hirtelen felcsörrént és én az ijedtségtől majdnem kiejtettem a kezemből.Tess hívott fel.
-Szia Tess!Mi újság?
-Stine azonnal ide kell jönnöd!-szólt bele izgatottan a telefonba.
-Miért,mi történt?-kérdeztem lepetten.
-Deucalion közeledik.Scott érzi.Pár perc és itt lesznek.

Felcsillant a szemem.Mint a villám felöltöztem és rohantam Tesshez.A szívem hevesen dobogott és éreztem hogy újra élek.Itt van,megérkezett,visszajött hozzám.Végre újra láthatom.

Nemsokára odaértem Tesshez.Scott és ő már ott vártak rám.Izgatottan öleltem át Tesst.
-Itt vannak már?-kérdeztem.
-Még nem,de bármelyik pillanatban itt lehetnek!-szorította meg a kezem Tess.

Igazuk is volt.Nemsokára farkasvonyítástól lett hangos az erdő és egyre közeledtek a házhoz.Remegtem az izgalomtól és már csak arra vártam hogy megpillantsam.Hirtelen egy farkas tűnt fel az erdőben,utána loholtak a társai.Amikor elénk érkeztek,a farkasok átváltoztak és Deucalion állt velünk szemben.Mellette Satomi egyenesedett fel.
Scott mosolyogva köszöntötte őket és minket is bemutatott nekik.
-Örülök hogy újabb megbízható tagokat sikerült a falkádba építened!-mondta Deucalion.
A többi farkas is egyenként átváltozott és közelebb léptek hozzánk.
Én idegesen kémleltem a tömeget és csak egy arcot kerestem benne.Hiába páztáztam a farkasokat,nem akadtam Derekre.Egy kósza könycsepp hagyta el a szemem és kétségbeesetten néztem Tessre.Ő azonnal levágta hogy mi van és ő is keresni kezdte Dereket.Amikor nem találta ő sem,ijedten pillantott rám.
Közben Deucalion és Satomi Scottal arrébb mentek beszélgetni.Én ijedten rohantam oda hozzájuk és léptem Deucalion elé.
-Hol van Derek?-kérdeztem remegő hangon és Scott is felkapta a fejét.
Satomi és Deucalion egymásra néztek,majd rám.
-Nem jött velünk...-felelte Deucalion.

Ez a három szó késként döfte át a szívemet.
-Hogyhogy?-kérdeztem idegesen.
-Egyszerűen nem jött velünk.Eljött megkeresni minket és a segítségünket kérte.Azóta nem láttuk-felelte Satomi.

Én ekkor teljesen kiborultam.Remegni kezdtem és hátra tántorodtam.A könnyeim felszántották az arcomat.Felváltva néztem Scottra és Tessre,akik sajnálkozva és lepetten néztek rám.
Én remegő hangon sóhajtottam és elindultam az erdőbe.Nem szóltam senkihez és nem kezdtem sírni.Visszamentem a házba,leültem az ágyra és magam elé meredtem.Pár perc múlva hangos és kétségbeesett sírásba kezdtem és a földre rogytam.
Peter ijedten trappolt le a lépcsőn és odaugrott mellém.
-Stine mi a baj?-kérdezte és a vállamra rakta a kezét.
-Peter...hol van?Miért nem jött vissza?Megígérte...mi történt?...Hol van most?-fulldokoltam a zokogástól.
Peter arcára is kiült az ijedtség.Meglepetésemre átkarolta a vállam és magához ölelt.Én csak bőgtem a vállán,nem tudtam abbahagyni.
Soha nem gondoltam hogy egyszer ennek a nárcisztikus vérfarkasnak fogom kisírni magam,de úgy tűnt,Peterbe igenis szorult némi együttérzés és akár...egy kis szeretet is...

Sziasztok démonkáim!
Itt is lenne a következő rész.Remélem hogy tetszett nektek és köszönöm hogy elolvastátok!
Találkozunk legközelebb!
PEACE OUT!💙
🐯🐺