💜🔮Szerencsés véletlen🔮💜 [BTS V, Jimin ff.] -Szünetel!-

💜🔮26.rész🔮💜

Csak rohantam amerre bírtam. Nem érdekelt, hogy merre csak el innen... messzire. Sosem érdekelt mások véleményei, hogy mit gondolnak rólam. De most valamiért mégis elszomorodtam.

Ki vagyok én, és mit keresek ezen a hatalmas üres világon? Mi feladatom van? Mit kéne tennem? Miért vagyok egyedül? Miért kell állandóan elveszítenem azokat az embereket akiket a legjobban szeretek? Miért? Mi rosszat tettem, hogy ez történjen velem? Mit? Mi értelme van élnem, ha nem lehet boldog? Miért nem mehetek fel a mennybe, és lehetek a szeretteimmel akikkel igazán boldog lehetek? Miért?

Leültem egy padra, és végül a Han folyónál kötöttem ki.

Milyen szépen ragyog a víz. - bámultam a holdfény tükörképét ami a vízre volt rajzolódva.

Olyan csodállatos.

Ekkor egy kis gyenge fuvallatot éreztem meg ami az egész testemen végig szaladt. Kezd hideg lenni.

Csak rá tekintettem a Han folyóra, és a látványában gyönyörködtem.

A természet gyönyörű.

Igazából olyan gyönyörű város Szöul. De egyben olyan rossz itt lenni... csak a fájdalom van itt. Igazából csak a házam köt ide meg a munkám.

Dalíróként dolgozom, és egyben titkos stylelist is vagyok.

De hát ez mégis kit érdekel? Egy dalíró stylelist akinek az élete romokba van dőlve... érdekes, nem?

Ahogyan elmélyedtem a gondolataimban meghallottam 2 ismerős hangot.

Taehyung, és Jungkook hangját.

Felálltam a padról, és megláttam őket ahogyan sietve, és boldogan jönnek felém.

- Yunaaa! - szaladt felém tárt karokkal Tae. - Hát itt vagy? - karolt át.

- Yuna. De jó, hogy meg vagy! - ölelt át Kook. - Mégis ezt most hogy gondoltad?

- Sajnálom fiúk. - törültem le egy könnycseppet az arcomról.

- Nézd Yuna. Mi tényleg sajnáljuk, hogy nem akarsz vissza menni Máltára. De hidd el, hogy jó lesz. - mondta Tae ahogy egy puszit nyomott az arcomra.

- Mégis hogy lehetne jó nekem egy olyan helyen ahol csak a fájdalom, és a gyász van? - löktem el magamtól. - Egyedül maradtam, érted? Ugye azt tudod?

- Nyugodj meg Yuna, és most már gyerünk csomagolni, mert hajnalba megy a repülőgépünk. - fogta meg a kezem Kook.

- Ruháim? - kérdeztem megijedve.

- Jinnél van a kocsiban. Itt van a parkolóban. Gyere, és menjünk haza a bőröndödért. - fogta meg a másik kezem V ahogy csak tudta, mert a kötéstől elég nehéz volt neki, és elindultunk a parkoló felé.

Hamarosan otthon leszek. Otthon. Otthon, Máltán.

Mindig is ezt akartad Yuna, nem? Hát tessék. Itt van! Megkaptad azt amit akartál. Igen meg. Haza utazhatsz végre 10 év után Máltára! - szídtam magam legbelül miközben mentem Jin kocsija felé.

Igen. Haza utazhatok. DE ÉN NEM ÍGY SZERETTEM VOLNA. NEM. Anyáékkal akarok lenni... de sajnos nem lehet.

Beültem Jin kocsijába, és bekötöttem magam.

Kitekintettem az ablakon az esti várost nézve. A fényeket, és az embereket, a kocsikat ahogy nyüzsögnek. Városi élet.

Egész úton egy szót sem szóltam. Képtelen voltam rá.

- Yuna, ha ezt a repülőgépen is így fogod csinálni akkor nem leszünk jóban! - mondta Jin, ahogy a visszapillantó tükörbe nézett.

- Szomorú. - jelentette ki Kook.

- Értem, hogy szomorú de ezért nem kell annyira letörtnek lenni. Hiszen boldognak kéne lenned Yuna, hogy haza mehetsz 10 év után, nem? Mi van veled asszony? - borult ki teljesen Jin.

- Hogy lehetnék mégis boldog Jin? - szólaltam meg. - Nincsen családom! Felfogod te ezt fogni? - kezdtem el sírni. - Az életem romokban hever. Mégis hogy lehetnék boldog? Hogy lehetnék boldog aki a szomorúságot egy állarcnak használja, és nem meri levenni? Könnyen beszélsz Jin!

- Jó, nem szóltam semmit.

Csend volt a kocsiban. Szinte hallottuk egymás levegő vételét, és szívdobbanását ameddig meg nem zavarta ezt a kellemes csendet egy telefon hívás.

Jimin volt az, és Jungkookot hívta.

- Igen? - vette fel a telefont Kook.

- HOL AZ ISTENBEN VAGYTOK? - ordított bele mérgesen a telefonba Jimin.

- Nyugi... most mégis mi bajod van? - kérdezte értetlenül.

- Azonnal siessetek haza, mert fél óra múlva a reptéren kell lennünk! - nyomta ki a telefont Jimin.

- Mit akart Jimin? - kérdezte Tae.

- Fél óra múlva a reptéren kell lennünk. - jelentette ki Kook ahogy kinézett az ablakon.

Mikor megpillantottam a Bangtan ház fényeit ekkor könnybe borultak a szemeim, és elkezdtem sírni.

Visszatért a régi Yuna aki mindig is voltam.

Tae szállt ki elsőnek a kocsiból, és Kook segített neki kiszállni.

Ekkor meghallottam Jimin dühös hangját... Istenem mi rosszat tettem megint?

- Na végre már! - nyitotta ki az ajtómat Jimin. - Haladj már Yuna, mert elfogunk késni! - segített ki a kocsiból.

- Velem te ne beszélj így Jimin! - pofoztam le, és bementem a kapun.

Megpillantottam egy padot ott hátul a kertben ami pont az erdőre nézett.

Azon a padon volt az első csókom Taehyunggal.

Könnyeimet letörülve berontottam az ajtón, és felmentem a vendégszobámba.

Megmostam az arcom, és egy elfogadható sminket felfestettem magamra. Felvettem a szájmaszkom, a hajamat konytba fogtam, felvettem a kényelmesebb cipőmet, és átmentem Yoongi szobájába.

- Hahó! - kopogtam az ajtón. - Bent vagy?

- Gyere! - nyitotta ki az ajtót Yoongi. - Szia. Gyere be - állt odébb.

- Köszi. - mentem be a szobába ami csak úgy pompázik a fekete, a szürke szín árnyalataitól.

- Mit szeretnél? - nézett rám érdeklődően ahogy összehúzta a bőröndjét.

- Annyira ki vagyok készülve Yoongi. - ültem le egy fotelbe. - Nem vagyok képes vissza menni Máltára. - hajtottam le a fejem. - Annyira egyedül érzem magam... Jimint is most megpofoztam.

- Miért? - nézett rám csodálkozva.

- Ordított velem... de ez nem is lényeg. Nem azért jöttem hogy sajnáltassam magam. Öm... - vakartam meg a fejem. - Nem tudsz kölcsön adni egy bőröndöt?

- De. - tolt hozzám oda egy fekete bőröndőt amit arany szegecsek, és láncok díszítettek. - Ezt még szülinapodra vettem csak itthon feleljtettem. - mosolygott rám. - Naaa gyere már ide! - nyújtotta a karjait, és megölelt.

Lementem a kocsihoz, és behoztam a ruháimat.

Bepakoltam a bőröndömbe, és lementem a nappaliba. Már a többiek csak rám vártak, és megindultunk ki a házból ahol az úton egy nagyobb kocsi várt ránk.