💜🔮Szerencsés véletlen🔮💜 [BTS V, Jimin ff.] -Szünetel!-

💜🔮30.rész🔮💜

Olyan az életünk, mint egy elszáradt virágszál... mind darabokra hullott, és elmerült a mélybe. A fekete sötét mélybe.

Ne haragudj Taehyung, én nem tudok neked segíteni.

Hogy segíthetnék egy olyan emberen aki engem képes volt teljesen tönkretenni? Ráadásul... a testvérem nem is él. Ha te ölted meg, ha nem... akkor is téged gyanúsítanak.

- Na mi lesz? Jössz már? - nézett rám Jungkook.

- Ne haragudjatok. - gyülekezetek könnyek a szememben. - Nem vagyok képes rá... csináljátok meg nélkülem. Vigyázzatok magatokra.

Ekkor csak felkaptam a kapucimat, és elkezdtem rohanni.

Éreztem ahogy rohannak utánam, és a nevemet kiáltsák. De nem foglalkoztam vele, és beszaladtam egy kis utcába ahogy egyből a házam utcájába érkezhetek.

Egy kis idő után ahogy hátra tekintettem nem láttam Jimint, és se Jungkookot ezért lelassítottam, és gyors léptekkel haladtam tovább az otthonom irányába.

Amint a házamhoz értem azt éreztem, hogy én már nem szeretem ezt a környéket. Mikor meglátom a házam elszomorodom, és mindig szomorúan lépek be a kapun, és nem is beszélve arról, hogy...

Jimin, itt kezdődött el minden.
Ha te akkor nem jössz el hozzám, és nem látogatsz meg. Most talán... minden olyan más lenne.
Tudtuk mindketten, hogy ha újra elkezdünk barátkozni abból jó dolog nem sülhet ki... és így is lett.
Az életünk megjátszott kép sorozat. Hamis mosollyal de igaz könnycseppekkel.

Taehyung, itt fejeződött be minden.
De... mégis... megkellett történnie.
Elmentél, és nem jöttél vissza.
De... kaptam egy levelet. Tőled.
Visszajöttél, és azóta teljesen más lett minden.
Mondd, képesek leszünk egyszer valaha is ezt az egész múltat elfelejteni?
Mert ahol egy álom véget ér... ott kezdődik a valóság.
Ahol a jelen befejeződik... az már csak a múlté lesz.

Amint közelebb léptem a házamhoz megpillantottam egy kocsit. Egy rendőrkocsit.

Csak ezt ne. Már itt is rendőröknek kell lennie?

- J i m i n s z e m s z ö g -
Szomorúan léptem be a reptérre, és néztám rá Jungkookra aki szintén szomorú volt. Eléggé elfáradtunk. Mit ne mondjak... Yuna elég tehetséges a futásban.

- Vajon most mi lesz? - nézett rám rémülten. - Vajon... találunk valakit aki bebizonyítsa, hogy TaeTae ártatlan?

- Bármi is lesz... Taehyung akkor is ártatlan. - mondtam ki fájdalmasan.

- Taehyung... - mondta ki fájdalmasan a nevét szinte úgy, mintha egy perc alatt omlott volna össze az élete. - Barátom... - nézett ki egy hatalmas ablakon.

- Jungkook. - rakadtam meg a karját. - Legalább most ne! Nem törhetsz össze, érted? - álltam mellé ahogy a gyönyörű város fényeit csodáltam. - Taehyung most lehet a rendőrségen van... de mi nekünk nem szabad összeesnünk. Megkell mutatni mindenkinek, hogy a BTS összetart! - mondtam bizakodva. - De... ezt nem fogjuk tudni olyan sokáig titokban tartani. - sóhajtottam egyet. - Lehet, hogy már holnap az egész internet erről fog beszélni.

- Hiányzik Taehyung. - fúrta a fejét a vállamba. - Vele akarok lenni. - kezdett el sírni. - Taehyungot akarom!

- Nyugodj meg. - öleltem át. - Taehyung nem egy játék akit csak úgy eldobhatunk magunktól tudod jól. - engedtem el. - Tae a csapat része! A családunk tagja! Az ARMY boldogsága! - emeltem fel a fejét. - A testvérünk. Most meg nyomás... felkell furakodnunk valahogy a repülőgépre. - löktem meg.