💜🔮Szerencsés véletlen🔮💜 [BTS V, Jimin ff.] -Szünetel!-

💜🔮22.rész🔮💜

Félek. - gondoltam magamban miközben az ablakból figyeltem, ahogy a szél fújja a fák lombjait.

Már a gondolattól is megremeg a testem mikor Taehyunggal szóba kell állnom.

De én megmentettem egy ember életét. Egy angyal életét. Egy harcos életét, Jimin életét.

De én faképnél hagytam, és szakítottam vele.

Képtelen vagyok neki viszonyozni azokat az érzelmeket amiket ő érzett én irántam.

Mikor Taehyung barátnője voltam az egész közösségi média mi rólunk szólt. Mivel egy Idol barátnője voltam, ezért állandóan álcáznom kellett magam, de sohasem jártam sikerrel. De viszont mikor V szakított velem a közösségi médiáról eltüntünk. Egyre kevesebben ismertek fel.

Aztán jött Jimin.

Igaz nem volt hosszú a szerelmünk, de nagyon szerettük egymást, és nagyon boldogok voltunk. Újra egy Idol barátnője lettem... de jöttek a negatív vélemények. A BTS kurvájának tartottak.

Sohasem tudtam Taehyungra úgy tekinteni, mint aki igazán szerelmes. De a kapcsolatunk épp ezért volt különleges, és titokzatos. Sohasem viselkedtünk úgy, mint az átlagos párok. Ezért voltunk boldogok. Sokáig titkoltuk mások elől, hogy mi egy pár vagyunk... de mikor megtudták, mindig azt kaptuk meg, hogy "...nem is olyan, mintha egy pár lennétek. Ti testvérek vagytok". Sohasem csókolóztunk nyilványosság előtt, mert Tae mindig féltett attól engem, hogy majd a rajongók mással össze photoshoppolnak engem, és azt fogják terjesztelni rólam, hogy én megcsalom Tae-t.

De aztán Taehyung szakított velem.

De Jimin segített újra boldognak lenni.

Most meg ha rájuk nézek mindig megijedek, és szótlanná vállok, mert mindig feljön egy fájdalmas emlék irántuk.

Tae nem gyilkos. De viszont a szívemnek ő a gyilkosa.

                                               x x x x x
Hosszas gondolkodásomat félbeszakította egy mély hang. Taehyung hangja.

Óvatosan ránéztem, és a szemeibe egyszerűen elvesztem.

Még mindig elvarázsolnak a gyönyörű szemeid.

- Hahoo! - intett a szemem előtt. - Föld hívja Yunat! Hallasz? - rángatott Tae.

- Mi? - néztem rá.

- Még is mit csinálsz itt egyedül egy kanapén? - ült le mellém.

- Miért baj az, hogyha egyedül vagyok? - fordultam felé.

- Mert féltelek. - karolt át.

- Mitől? - döltöttem a vállára a fejem.

- A magánytól. - ölelt meg.

Akárhányszor a karjaiban vagyok mindig biztonságban érzem magam. De miféle biztonságban?

- De elgondolkodtál valamin. - eresztett el.

- Jahh... - túrtam bele a hajamba.

- Imádom mikor ezt csinálod. - mosolygott rám.

- Mit? - néztem rá furcsán.

- Ezt. - mosolygott rám ismét, ami felváltotta egy nevetés.

Fogalmam sincs, hogy min elkezdtünk a semmin nevetni.

- Na. - nyeltem egyet. - Ezt vissza akartam neked adni. - adtam oda neki a pizsamát.