💜🔮Szerencsés véletlen🔮💜 [BTS V, Jimin ff.] -Szünetel!-

💜🔮3.rész🔮💜

Érzem azt, hogy itt van. Egyszerűen érzem azt, hogy felém jön. Érzem a jelenlétét. Hallom a levegő vételét. Hallom a szíve dobbanását. Hallom a gondolatait. Hallom ahogy felém jön.

Lehunytam a szemem, és hátrafordultam. A szívem egyre hevesebben vert, és kinyitottam a szemem, és a tekintetünk egyszerűen összetekinett.

Azok a gyönyörű, csillogó mogyoró barna szemei egyszerűen még mindig elvarázsolnak.

A gyomrom össze van szorulva, és meg se tudok szólalni. De bekell látnom. Ez nem képzelet. Ez nem gondolat. Ez nem álom. Ez a valóság.

Taehyung itt van elöttem.

- Szia Yuna. - vetett rám egy gyengéd halvány mosolyt.

Istenem ez a hang... ez a hangsúly... a gyengéd megnyugtató aranyos mosolya... lehetetlen, hogy ez a valóság.

- Örülök, hogy eljöttél. - erősítette meg a gyengéd mosolyát, és vett egy mély levegőt miközben beletúrt a hajába.

Egyszerűen meg akartam halni. Ugyan olyan érzés, mint mikor elsőnek megláttam. Azt hiszem újra szerelmes lettem beléd, Taehyung. Még is miről beszélek?!

- Ömm... sz-szi-a. - böktem ki nehezen, mert a könnyeim megakadályoztak ebben.

Sajnálom, a könnyeimnek lehetetlen parancsolnom már másfél éve.

- Miért sírsz? - tette rá a meleg kezét a vállamra, ahogy a másik kezével le törülte az arcomról a könnyeimet.

- Miattad. - hajtottam le a fejem.

Miért viselkedsz úgy, mint ha mi sem történt volna?

- Figyelj Yuna. Tudom, hogy egy barom voltam. Tudom, hogy egy vadállat voltam. Nagyon sajnálom. Tudom, hogy nagy sebet ejtettem a szívedben. - kezdte el a mondandóját.

- Állj TaeTae. - vágtam bele a mondandójába miközbe a fejem felemeltem, és a szemeibe néztem. - Ne. Kérlek ne mondj semmit. Tudom, hogy nem szeretsz. Tudom, hogy már nem vagyok a szíved párja. De kérlek csak egyet válaszolj meg nekem, kérlek. - sóhajtottam egyet. - Ha nem szeretsz akkor miért mentetted meg az elcseszett életem? - néztem a két szemeibe miközben egy könnycsepp hagyta el Tae szemét.

- Azért... - engedte útnak azt a könnycseppet. - Mert nem akartalak elveszíteni végleg.

- Miért nem hagytad, hogy elüssön az a rohadt vonat? Miért? - törültem le az arcáról azt a egy könnycseppet.

- Ezt most miért csináltad? - nézett rám értetlenül.

- Te neked nem szabad sírnod miattam. Ha hagyod, hogy véget vessek az életemnek akkor...

- Ne mondj semmit Yuna. - a mutató ujját az ajkamra tette, és átkarolta a derekam miközbe gyengéden magához húzott. Közelebb, még közelebb, és megcsókolt.

Esküszöm, mintha álmodnék. Ez a csók... tele volt érzelemmel. Mintha most is egy pár lennénk... de bekell látnom, hogy nem. Nem vagyunk azok. De még is mi volt ez a csók? Annyira jó volt.

- Nem szeretném, hogy miattam bánkódj, és hogy miattam érezd az életed üresnek, Yuna. - húzódott el tőlem. - Tudom, hogy egy barom vagyok, mert most megint egy nagy fájdalmat okozom neked. - nyomott a kezembe egy levelet. - Sajnálom de mennem kell.

Hát vége. Ennyi volt. Hirtelen minden fájdalmam amit irántad éreztem megszünt de most úgy érzem, hogy jobban összetörtebb lettem, mint voltam. Miért csinálod ezt velem?

Neki dőltem a falnak, és legörnyedtem a földre, és elkezdtem sírni. De a kezembe ott tartottam a levelet amit TaeTaetól kaptam egyszerűen csak a könnyeimet folyattam rá, és csak zokogtam, és zokogtam. A fejem vertem a falba egyszerűen elakarok tünni erről a hamis rohadt világról.

Kinyitottam a levelet, és alig tudtam végig olvasni, mert szinte alig láttam valamit a könnyeim miatt;
"Yuna.
Bármilyen tragédia is történt az életedben, és bármilyen fájdalmat is cipelsz a lelkedben, sírj, bánkódj, szomorkodj, keseregj mikor úgy érzed, add át magad a szenvedős pillanatoknak, aztán állj fel, és haladj tovább. Hiszen élsz. Oka van az életednek. Oka van annak, hogy reggelente felkelsz. Nem véletlen, hisz szükség van a világnak rád. Hidd el: kapod az erőt az élethez. Csak rajtad múlik, hogy megérzed-e, és hogy használod-e. Minden tőled függ. Te döntöd el, hogy lent maradsz a mélyben, és ott élsz tovább, vagy felállsz és hiszel. Hogy miben? Abban, hogy a rossz után jöhet jó. Abban, hogy igenis lehetsz még boldog, és lehet mosoly az arcodon, és hogy csupa jó dolgok várnak rád még az utadon. Én hiszek benned.
Kérlek, ne bánkódj miattam. Taehyung."

Ez a levél... tele van bíztatással. De miféle bíztatással? Tae, TE miattad vagyok ilyen lelki szinten. Fáj egyszerűen az, hogy elhagytál. Fáj, minden egyes emlék amiben szerepelsz. Fáj, az hogy vagy. Mindig feltűnsz de aztán eltünsz. Miért csinálod velem ezt egyfojtába mondd meg!

Nem tudok felállni, nem tudok hinni, nem tudok remélni, nem tudok cselekedni, mert egyedül képtelen vagyok rá. Egyedül nem vagyok képes rá. Nincsen senkim e nagy világon, csak is egyedül Te voltál.

Örökre a mélyben akarok maradni, és örökre sírni akarok.

Várjunk. Mik ezek a hangok? Mintha valaki jönne felém. Csak azt ne mondd, hogy újra Taehyung jön felém...

Letörültem a könnyeimet, a levelet össze hajtottam, és a kabátom mély zsebébe dugtam. Felálltam, és a hang irányáb fordultam. De csak 1 sráct láttam teljes fekete outfitben, egy fekete sapkával kiegészítve. Mintha láttam volna ezt az alakot valahol... úristen! Ez Jungkook.