Joker vére

Barátok fontossága - Az összetartozás

1 órával korábban

A Wayne birtokon
Helena Bertinelli és Laurel Lance megérkezése után eluralkodott a káosz. Kérdéseik sokasága keringett a fejükben. Miért megint Amelia tűnt el?
Jason óta amúgy sem számítottak arra hogy visszatér és aztán nyoma veszik. Bruce-ra szegeződött minden szem. Döntenie kellett. A komoly ember mögött akkor viszont egy kétségbe esett állt. Szerette Ameliát mintha a saját lánya lett volna. Tim Drake a hátsó sorból is előlépett. Már milyen veszélyt elvállal csak hogy végre megtalálják Amy-t. Damien pedig annyira gyűlölte Stephanie Brown-t hogy azt kívánta már oda veszne ebben a keresésben. Ellenben Ameliát imádta főleg mivel lelkileg felkészítette anyja halálára. Áttérve Dick Grayson aggódott születendő gyermeke és annak édesanyja testi épségéről. Fogalma se volt róla miért maradtak Gothamben. Miért itt fog megszületni a gyermeke. Kate Kane bízott Amelia-ban tudta hogy képtelen meghalni és bátorsága miatt tisztelte a nála jóval fiatalabb lányt. Stephanie Brown tudta hogy Tim sodródik és valamennyire még kötődik Amy-hez. Észrevette mivel a fiú egyre kevesebbet beszélt vele inkább gondolkodni akart. Tisztában volt Damien haragjával, egyszer edzett vele aminek katasztrófa lett a vége. Laurel és Helena ugyan arra gondoltak. Mindketten megakarták menteni Ameliát. A szőke nő bűntudatot is érzett eléggé erősen mivel magát hibáztatta a két fontos ember miatt. Bertinelli viszont mint mindig magabiztosan állt és várt a többiekre. Amíg mindenki fel nem veszi a maga saját ruháját. Bruce próbálta buzdítani családját habár érezte hogy nem csak Amy miatt mennek hanem valamire még kell számítaniuk. Valakire akit már egy jó ideje nem is láttak. A Denevér család minden tagja kivonult motorral a barlangból aztán a sötétség elnyelte őket. Alfred egyedül maradt azt se tudva mi is fog következni. Mit is tegyen?

Vissza a jelenbe

Wayne birtok
Ezt nem akartam. Soha. Úgy éreztem én hoztam ezt arra a Gothamre amit szerettem. Kétségbe estem, fogalmam sem volt arról mit kellene tennem. Harley-t nem akartam veszélybe sodorni. Eleget szenvedett ez alatt a két-három nap alatt. Őszintén utáltam magamat. 3 év után visszajöttem és mindenkinek fel forgattam az életet. A családom nem lenne rám büszke.
Cselekedni viszont valakinek muszáj volt és mivel én okoztam a bajt, magam oldom is meg. A motoromhoz siettem minél gyorsabban. Sajnos nem voltam eléggé az mivel Harley már ott várt.
- Na, indulhatunk! - mosolyogni ennyi év után először láthattam. Bár lehet a bunkernél is megpillanthattam fehér fogait de akkor örültem is nekik. Nehéznek bizonyult elszavalni a tervemet amibe ő nincs benne.
- Harley, én... - kezdtem volna el a dadogást de a batcomputer villogott. A csipogásra már én is odavánszorogtam. "Barbara... Jaj,ne" - pesszimista gondolkodásomat kötelezően megszakítottam.
- Halló... Valaki. - hangja szomorú és egybe haragosnak hallatszott. - Itt Barbara Gordon. Ismételjem? Valaki hall engem. Alfred? - a sírás kerülgette szegény lányt.
- Barbara. Amelia vagyok. Harley-val. A lakásodnál vagy? - Igennel válaszolt és elmondta a problémát. Nem tud kijutni a házból. Ha viszont bent marad lehet ráomlik az egész.
- Elmegyünk érted. Vége. Maradj nyugton! - búcsúztam el tőle és ezzel tényleg el kellett indulnom. Harley viszont nem hagyta. Elállta az utat.
- Mit csinálsz? El kell mennünk érte! - színtiszta ideg uralkodott lelkemen. Féltettem Barbarát. Annyi mindenben segített rajtam és nem akartam hogy meghaljon miattam másodjára is.
- Én megyek el érte! Ha nem állítod meg Jokert holnapra már nem lesz az a Gotham ahol aludhatsz! Te döntesz Amelia. - ezzel beindította az utolsó motort amit talált és egyenest Barbaráig meg sem állt.

Harley szemszöge

Ott hagytam. Ezt kellett tennem. Ez volt a helyes.
Amit mondtam azt nem állt szándékomban meg szegni. Barbara háza körül minden romokban. A robbanások még mindig zajlottak. A távolban kezdődtek majd egyre közelebb hallhattam őket. A házba a lehető leghangosabban be ordítottam.
- Barbara! - vörös haját azonnal megismertem. Valami nehezet kerestem amivel betöröm az ajtót. - Menj hátrébb! - a baseball ütő jónak bizonyult számomra. Az ütést követően lehetséges hogy betört az ablak viszont az ütő kiszállt a kezeim közül. Helyesbítek kivette a kezemből egy undorító növényes hölgy.
- Ivy, kérlek. Ne tedd ezt! - könyörögtem neki mivel ismertem. Nem hagyta volna életben Barbarát. Ezért is húzódott meg az egyik sarokban.
- Mégis mit ne tegyek? - tette fel ravaszul kérdését.
- Te... te Joker pártján állsz? - mogorva arcából lerítt a felém érző szánalma. Annak tartott amióta megismert. Az omladozó ház falához szorított. Vigyázott nehogy az égő részbe kerüljön.
- Jegyezd meg, Quinn! Senki partját nem fogom! - ő nem is... ő.
- Te... nem... vagy... Pamela Isley. Soha nem is leszel! - fogalmam sem volt róla mi üthetett aztán mikor észre vettem villogó zöld szemeit. Már késő. Hangom egyre jobban ment el szorítása miatt. Abból viszont nem tudtam kiszabadulni. Ekkor gondoltam Ameliara. Ha megtudná hogy kudarcot vallottam...
Küzdöttem az életemért. Hasba térdeltem majd azt követően pedig a fejébe. Az ájulás szélén helyezkedett el a földön heverő bilincset rá csatoltam és arra külön ügyeltem hogy véletlenül se oda kötözzem ahová az épület leomlik. Ezek után rohantam be Barbara hazába keresni őt. Ahogy csak bírtam az ölembe kaptam és futottam vele az Ösvényig. Amikor már nem sok hiányzott a barlangig be ordítottam Alfrednek.
- Kérem. Jöjjön ki! Segítsen, Alfred! - kezébe vette a sérült Barbarát én pedig észre vettem hogy csupa vízben állok és az is vagyok.
- Barb, mikorra jön a kicsi? - ijedten futottam fel az emeletre mindenért. Megindult a szülés. Az edző matracra fektette le a vöröst. - Alfred, maga tudja hogyan kell? - a komornyik értetlen arccal sietett egyéb dolgokért. - Figyelj, én szültem már egy gyereket, Lucy-t. Mikor volt az már? - 11-12 éve mintha csak tegnap lett volna. Barbarát felkészítettem a szüléshez. Sokszor ellenőriztem mindent.
- Lélegezz! Be fújod a levegőt majd ki. Aztán nyomj! - hallottam ordítását a kicsi pedig egyre közeledett felém. Sok idő után amikor már feladni akarta az erőlködés biztatni kezdtem. - Már mindjárt kint van! - mosolyogtam majd végre kijött. Olyan picinek és édesnek találtam. Megfürdettem óvatosan aztán puha ruhával körbe tekertem. Fel sírása után oda nyújtottam az édesanyjának. - Barbara, kislány. - mosolya megpillantása után Alfredhez siettem akivel ott álltunk a már letakart Barbara mellett akiből biztosan jó anya lesz, nem olyan mint én és a kis csöppséggel szemben. Azt soha nem fogom elfelejteni de ezt a napot sem. Reggel még a cellámba feküdtem akkorra viszont boldogan álltam Alfred mellett.

Mindenkinek boldog nyuszit vagy húsvétot kívánok! Jövőhéten hétfőn hozom az utolsó két részt. Ha volt kedvenc részetek szívesen elolvasnám. Ha tetszett eddig a story adakozz egy vote-al. Hétfőn ismét találkozunk.