Joker vére

Félelemgáz

A Gothami dokkok éppen ugyanolyanok voltak, mint a város. Sötét és hátborzongató már-már ijesztőnek mondanám. Éjszárnnyal az oldalamon álltunk a tetőn. Crane éppen egy ártatlan emberen akarta használni a szérumot. Mivel még csak szemlélődtünk így nem avatkoztunk közbe. Képtelen voltam bele látni annak a fejébe. Őrült és kiszámíthatatlannak tartottam. Röviddel ezek után szétváltunk a társammal. A víz közelében próbáltam megközelíteni a hatalmas épületet. Grayson a tetejéről én pedig lent kezdtem a felderítést. Mielőtt bent tettem volna egy kört, kint tisztítottam meg a terepet. A nagy üresség fogadott minket majd fel ugrottam a felsőbb szintre ahol Dick várt rám.
- Egyenlőre semmi. Ez különös... - elgondolkodtam majd zajt hallottam. - Ez csapda! - menekülőre fogtuk ám bezártak. A nagy csend után kinyitódott az ajtó és belépett rajta a Madárijesztő. Igyekeztünk elbújni az árnyékosabb helyekre viszont már tudta hogy ott vagyunk.
- Nocsak, nocsak egy denevért akartam fogni erre kettőt kaptam. Végre egy jó hír. - nevetésében érződött a gonoszság ami felemésztette már egy jó ideje. - Kapjátok el őket!- ordította majd két oldalról jöttek felénk az emberei. Egyet a korlátról elugorva arcon rúgtam, a másik megakart ütni ám gyorsabbnak kellett volna lennie. Elhajoltam és a fejét a legközelebbi vasba belevertem. Amikor elkezdtek fogyni az emberei, saját maga szállt szembe velünk. Ki buktatni szerettem volna de nem számítottam a kezeim levő injekciós tűre. Vállamba szúrta amit nem tartottam fájdalmasnak inkább el tekintettem érzelmeimről és megérintettem a fejét.
- Na, mit látsz? - tettem fel a kérdést eléggé ijesztően. Azt hogy mit látott csak ő tudja, de hogy én mit látok az egy kicsit másabb. Jonathan Crane egy szörnyű gyerekkort élt meg amit senkinek nem tudnék kívánni. Mikor elengedtem átlökődött a korláton, hirtelen fájni kezdett a fejem. Erről sebesen el kellett tekintenem ugyanis Dick megcsúszott. Alattunk ugyan víz volt, ám mégis meg kellett mentenem a társamat. Megragadtam két kezét majd tartottam. Akkorra már a madárijesztő elhagyta a régi gyárat. Kattogás visszhangzódott az egész épületben. Bomba. Ahelyett hogy felhúztam volna Graysont beleugrottam vele a vízbe. Hideg és egyszerűen fagyosnak írható le az esti hőmérséklet miatt. Leggyorsabb tempómban ki úsztam a partra Éjszárny pedig követett. Hamarosan egy nagy robbanás történt. Az épület eltűnt és csak a maradványai maradtak a helyén.
- A bombát nem Crane rakta a régi gyárba. - értetlenkedő arccal nézett felém a társam. - Visszamegyek... - ekkor elrántotta kezemet és a földre estem.
- Nem mehetsz vissza. - hangja lágynak és nyugodtnak hallatszott.
- Muszáj. Szerintem Joker tette.
- Joker halott. - szinte az előbbi ellentéte hangzott. Feszült és ideges. - Te magad is láthattad... előtted halt meg. - majd abba hagyta a vitatkozást és a motorját hívta. Persze én nem hagytam ennyiben. Grapling Hook-kal a legközelebbi helyre húztam magamat. Az épület romokban állt és a ketyegő szerkezet darabjait vettem észre. Néhány darabjait összeszedtem és elraktam az övembe. Villámgyorsan eliszkoltam a helyszínről mivel a távolban a szirénákat hallottam. Visszatértem arra a partra ahol az imént tartózkodtunk Dickkel. Ő viszont eltűnt. Itt hagyott. Bár számítottam rá. Felmásztam az egyik tetőre és figyeltem a rendőröket. Csöndesnek bizonyult helyet a zsaru teljesen felbolygatták. Egy alak jelent meg mellettem.
- Nem hittem volna hogy visszajössz. - megfordultam ám nem Éjszárnyra lettem figyelmes. Batman. Kissé bánatosan lehajtottam a fejemet és tovább gondolkodtam.
- Miért mentél vissza? - kérdezte azzal a komor, mély hangjával.
- Ez miatt. - mutattam neki a bomba darabjait. - Te is tudod hogy ezt nem a... - megint belém hasított a félelem. Izzadni kezdtem és szédülni. Elájultam és Bruce tartotta meg a testem. Ezt követően a Batmobile-ban ébredtem.
- Crane félelemgáza miatt történt mindez. Magas lázad van és képzelődni is fogsz. Sietek. - itt újra elvesztettem az eszméletemet.
- Nem találod meg sohasem! - nevetett a szörnyeteg a fülembe. - Egyedül fogsz maradni. Örökre! A te hibád lesz mindenki halála. - ismét kacagva suttogta.
Hirtelen ébredtem fel a Batbarlangba hajnali 3 kor. Csak azt hajtogattam hogy: Nem! Ne! Ijedten néztem Bruce arcát. Amint közelebb érkezett hozzám szorosan átöleltem. Nyugtatóan rám pillantott majd visszaültetett az eddigi helyemre. Graysont véltem felfedezni ki éppen sétált le a lépcsőn. Gyorsan kapcsoltam és be akartam bizonyítani az igazságomat. Analizálni kezdtem a bomba darabjait.
- Amelia kisasszony nem kellene... - vágtam Alfred aggódó szavába.  
- Nem. Bebizonyítom hogy nem hiába mentem vissza. - mutattam az analizált darabokra. Kijelezte készítette: Joker. Na, tudtam én. A sok fölösleges dolgot félre téve Dickhez siettem.
- Igazam volt. - indulni készültem ám Bruce visszahívott.
- Amelia, segítenél nekem. - majd mindenkit kiküldött kivétel az előbb érkező Barbarát. Örömömben a nyakába ugrottam amitől ő is felvidult.
- Ki kivel menjek küldetésre? Te ugyanúgy Dickkel maradsz, viszont Timet, Damient és Jasont nem tudtam még összepárosítani.
- Lehetne Vörös Robin és Sisak egybe, Damien pedig veled menne járőrözni. - bólintott egyet majd egyedül hagyott Barbarával. Leültem mellé a székre.
- Örülök hogy látlak. - ő szintén ezt közölte velem. A következő mondatba bele kezdve Grayson bukkant fel a háttérben. Elköszöntem Barbarától majd rám tört az álmosság. Nagy meglepetésemre a szobám ablakában Tim állt. Eléggé fáradtnak tűnt ám mégis benézett hozzám. Mivel egy ideig csak figyeltem őt ott és elbambultam észre sem vette hogy a végére a legszorosabb ölelésében találtam magamat. Éreztem a szeretetét és mikor kicsit kiszabadultam az öleléséből, szemében láttam valamit. Egy megmagyarázhatatlan dolgot ami jobban érdekelt bárminél. Visszabújtam a karjaiba majd gyengéden megkérdezett: - Mit láttál akkor? - értetlen arcomba ütközött a tekintete.
- Mikor? - ő továbbra is higgadtan és nyugodtan figyelte az én kék szemeimet.
- Amikor a raktárból segítettél kijönni. Azt mondtad hogy Ne most. Kit láttál? - tudta hogy nyugtalanított engem ez az egész legbelül. Ő volt és még mindig ő az egyetlen aki a lelkem legbelsőbb rétegébe is belelát.
- Te is tudod hogy Joker él. Ugye? - ilyenkor aggódó tekintettel nézett rám.
- Nem tudom. Miből gondolod így?
- Amikor a házunk felrobbant, ha így mondhatom, visszanéztem és a hullája eltűnt. - itt hirtelen megálltam de aztán folytattam. - Arra az érzésre viszont jobban emlékszem amikor siettem vissza és felkelt. Utána akartam dobni a Batrangot de nem vitt rá a lélek. - arcomon folytak végig a könnyeim. - Miért nem tettem meg? - összetörtem. Legbelül azt gondoltam én vagyok ennek az egésznek az okozója. Mindezt én tettem tönkre. Őket is. Tim családját is. Igaza volt Dicknek.
Ezt követően folyamatos eltaszításon estem át. Tim mindig magához húzott én pedig úgy éreztem nem érdemlem ezt meg. Mikor végre kiszabadultam a szorításából a szokásos helyemre mentem vissza.
- Figyelj Tim. Örülök hogy aggódsz értem, igazán értékelem, de most nem erre van szükségem. Dicknek igaza volt, tudom jól. Nem vagyok más, csak egy szörny. Akit Joker alkotott. - szomorúan leültem az ablakpárkányra majd féloldalasan helyezkedtem el. Hátradőltem és hallgattam a távoli illetve közeli zajokat. Egyszer néztem vissza a csalódott Timre aki kilépett az ajtón. Lehunytam a szememet és térdemet felhúzva ráhajtottam fejemet.