Mercy on me [Shawn Mendes ff] (BEFEJEZETT)

10. fejezet

Három másodperc múlva pedig Shawn beront a szobába....

Egy pillanat alatt mindketten lefagyunk.

- Mi folyik itt? - kérdezi dühtől vörös fejjel, gyilkos tekintettel méregetve Scottot. Komolyan rémisztő így.

- Semmi, csak Alison megijedt egy póktól. Ugye Ali? - pillant rám a "barátom" ördögi mosollyal.

- I-Igen. Csak megijedtem. Félek a pókoktól. - dadogom vékonyka hangon, ugyanis Scott még mindig nem vette ki a kezét a bugyimból. De legalább most nyugton van.

Shawn gyanakodva néz ránk, majd egy vállrándítással elintézte. Most vagy nagyon hülye, hogy ezt bevette, vagy nem tudom.
Már kezdtem reménykedni, hogy kimegy a szobából, és talán megúszom életem valószínűleg eddigi leggázabb lebukását, de ekkor hirtelen nagy lépésekkel megindul felénk. Az idő szinte megállt, mindent lassítva láttam. Tompán érzem, hogy Scott is lefagy. Shawn már majdnem odaért mellénk, mikor az agyam egyik, még működő része rám kiabál. Találj ki valamit!

- Khm... Shawn. - kezdtem félve, mire egy pillanatra megtorpant. - Öhm. Izé... Esetleg... - kerestem a szavakat, és persze a makogásommal időt is nyerek a gondolkodásra. - Szóval. Esetleg ki tudnád tenni azt a pókot a szobából? Nem akarom hogy itt legyen. Félek hogyha elalszok rám ugrik azzal a nyolc csúnya szőrös lábacskájával és megerőszakol. - A mondat végén már nehezemre esett komolynak maradni, de a cél érdekében bármit megteszek. Csak ne lásson meg így. 

Először elkerekedett szemmel bámul rám, mint aki nem hiszi el amit éppen hallott. Hát, ezzel nincs egyedül. Pár másodpercig csak némán áll, majd kitör belőle a röhögés.
Úgy nevet, hogy még a falak is belerengenek, mindeközben pedig a térdét csapkodja. Sosem hallottam még ilyen idióta vihogást, mint most az övé. 

- Jó oké, befejezted? - nézek rá unottan, mikor már körülbelül két perce nem hagyja abba.

- Persze..... Hogy nem... - Egy pillanatra elkomolyodik, majd újra elneveti magát.

- Mendes, a pók! - mondom, mikor már elegem lett belőle.

- Jó jó, kirakom. - indul el végre a sarok felé.

Szegény Franky, most az udvarra kerül. Pedig milyen hűséges szobatársam volt eddig... Mindig őrizte az álmaimat, és este neki meséltem el a gondjaimat. Olyan jó hallgatóság volt. Egyetlen egyszer sem pofázott bele a pofázásomba. Na mindegy.

Míg Shawn nekünk hátat fordítva matat, én, mint egy őrült elkezdek mutogatni Scottnak, hogy azonnal szedje ki a kezét az alsómból.
A srác erre egy "miért?" fejet vág, amire egy "mert különben megöllek" fejjel 'válaszolok'
Végül vonakodva ugyan, de elveszi a mancsait, és az éjjeli szekrényhez nyúl a telefonjáért.
Kipattanok az ágyból, és hátulról megölelem az éppen póktalanító fiút, aki pont akkor dobta ki Franky-t az ablakon.
Shawn megfordul az ölelésemben, de amint meglát, vállamnál fogva erőszakosan eltol.

- Jézusom Alison, te így aludtál? - néz végig a ruházatomon. -  Ezzel? - mutat Scottra.

- Héjj, nevem is van ám! - háborodik fel rögtön az említett.

- Kuss legyen, nem téged kérdeztelek! - ordít Shawn, amitől összerezzenek. Felnézek rá, és ekkor veszem csak észre, hogy az arca szín tiszta dühöt sugároz. Szeme szikrákat szór, a vállaimat pedig még erősebben szorítja, talán azért hogy lenyugodjon.

Megpróbálok megszólalni, de egy hang sem jön ki a torkomon. Dühös, fürkésző tekintetétől sokkal alacsonyabb rendűnek érzem magam, és ha tehetném, inkább a sarokba menekülnék összegömbölyödve. De nem tehetem, mert még mindig lefogja a kezeimet.