2. fejezet

3K 141 13
                                    

- Alison! - hallom a nevemet. Ekkor tudatosul bennem, hogy nem egyedül vagyok. Gyorsan megtörlöm a szemeim, és ránézek Jonathanra. - Alison, nagyon sajnálom. Apád a legjobb barátom volt már gimnázium óta. Tudom mit érzel, de most erősnek kell lenned. Pakolj össze, két óra múlva indulunk. Addig megcsinálom a papír munkát, és összeszedem a kísérődet. Maximum két bőröndöt hozz. Mire vissza jövök, kérlek legyél kész. - ezzel feláll a székről, és minden köszönés, vagy egyéb nélkül elhagyja a házat.

Felmegyek a szobámba, és neki állok pakolni. Az egyik bőröndbe a ruhák és higéniai dolgok, a másikba cipők és smink cuccok. A ruháim közé azért a biztonság kedvéért beraktam a pisztolyt, amit szerencsére sikerült megszerelnem. Ha egy ügynök magánrepülőjével megyek, csak nem lehet nagy baj egy kis pisztoly miatt, ugye?

Még gyorsan lezuhanyoztam, megcsináltam a sminkem (szempilla spirál, tusvonal, alapozó) a maradék időben pedig muffint sütöttem az útra. Egy édesszájú ketrec harcos vagyok. És ha már itt tartunk: Igen, a sok edzés miatt félnek tőlem az emberek. Még a fiúk is, ami furcsa, hiszen nem vagyok túl ijesztő. Itt vagyok 17 évesen, és meg egy barátom sem volt. Az igazság az, hogy nem a külsőm, hanem a rideg viselkedésem taszítja el őket. Ha valaki rám néz, csupán annyit lát, hogy hosszú, barna hajam van, kreol bőröm, és hatalmas, mogyoróbarna szemeim. Egy idegen számára talán vonzó. De aki ismer engem tudja, hogy a kedves külső mögött egy zord, barátságtalan belső lakik. És aki még jobban ismer engem, nyilván tudja, hogy mindez csak álca, és leges legbelül csak egy megtört, átlagos tinilány vagyok.

 És aki még jobban ismer engem, nyilván tudja, hogy mindez csak álca, és leges legbelül csak egy megtört, átlagos tinilány vagyok

Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.


Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.

(It's me)

Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.

(It's me)



Pont végeztem mindennel, mikor csengettek. Kinyitom az ajtót, de Johnatan helyett egy hihetetlenül helyes srác áll az ajtóban. Sötétbarna göndör tincsei az arcába lógnak, mögüle csillogó barna szemei pedig engem fürkésznek. A fiú féloldalasan rám mosolyog, végig néz rajtam, és megnyalja az alsó ajkát. Én ugyan így teszek. Pár másodpercig csak bámultuk egymásra, a srác viszont hamar föleszmél a bambulásból, és gyorsan bemutatkozik.

- Szia! Shawn Mendes vagyok, Alison McCarthy-t keresem. - villantja rám újból a féloldalas mosolyát.

- Hát, megtaláltál. - válaszolom.

- Ohh azta. - suttogja meglepetten. - Rendben. Összepakoltál? Jonathan már a kocsiban vár ránk.

És ekkor esett le, hogy ez a srác lesz a kísérőm. Legszívesebben neki állnék ugrálni, de ezt azért mégsem tehetem, viszont válaszolnom kellett volna neki.

- Persze, már össze pakoltam, egy perc én hozom a cuccaim. - mondom, és már sietek is vissza a házba. Legnagyobb meglepetésemre Shawn utánam jön. Ránézek egy olyan "hát te?" nézéssel, mire csak megvonja a vállát. Eléggé hülye fejet vághattam, mert elröhögte magát, és gyorsan hozzátette, hogy segít lecipekedni. Ezen elmosolyodtam. Mikor felérünk a szobámba, megfogja mindkét bőröndöt, és egy szó nélkül leviszi őket. Én meg mehettem le üres kézzel!

- Elbírtam volna azokat. - mutatok a táskákra - De azért köszönöm - nevetek. Ő erre csak ismét mosolyog, (Áhjj, megőrülök ettől a féloldalas csodától) majd elviszi a kocsihoz a cuccaim. Én gyorsan cipőt vettem, és elcsomagoltam a muffinokat, aztán kimentem az ajtón búcsút intve ezzel egész eddigi életemnek.

 Én gyorsan cipőt vettem, és elcsomagoltam a muffinokat, aztán kimentem az ajtón búcsút intve ezzel egész eddigi életemnek

Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.


(Itt a bébii)

Ha tetszik eddig a történet, kérlek tudasd egy vote-tal, esetleg egy kommenttel.❤ 

Mercy on me [Shawn Mendes ff] (BEFEJEZETT) Where stories live. Discover now