27. fejezet (részlet)

7K 293 5
                                    


A képek nézegetését, és a múlt felidézését a csengő zavarta meg, majd a hosszantartó kopogás, ami ritmusos dobszólamot adott ki a végére. Cam felugrott és ment ajtót nyitni, mintha otthon lenne. Csak a szememet forgattam rajta.

Becsuktam az ölemben fekvő albumot és végigsimítottam a fedelén. – Nagyon aranyos voltál kicsi korodban. – néztem fel Scottra, aki lejjebb csúszott a kanapén, hogy a hátam mögött átdugva a kezét, ölelje a derekam és a nyakamba tudja temetni az arcát.

- Ühüm. – dünnyögte. – Akkor csak voltam? Már nem vagyok az? – alig hallottam, amit mond és az apró puszik, amiket a nyakamra adott sem segítettek a koncentrálásban.

- Már teljesen más jelzőkkel jellemeznélek. – mondtam mosolyogva és beletúrtam rövid hajába, a másik kezemmel pedig leraktam az albumot a dohányzó asztalra.

- Hallgatlak. – motyogta két puszi között. – De csak akkor hiszem el, ha köztük van a helyes, okos és a szexi.

Elnevettem magam és, amikor felemelte a fejét, hogy a szemembe nézzen megfogtam két oldalt az arcát és mind a két oldalt végigsimítottam kicsit kitüremkedő járomcsontján. Ellágyult tekintettel nézett a szemembe, és amikor közelebb hajoltam, hogy egy puszit adjak a szájára egy papírgalacsin repült a fejemnek. Meglepetten néztem fel az ajtóban álló három srácra.

- Én mondtam, hogy nem bírnak magukkal. – forgatta meg a szemét Cam, majd elhelyezkedett az egyik fotelben. Scott a fejét rázva ült fel rendesen és szorosan maga mellé húzott.

- Na, mi a helyzet galambocskáim? – kérdezte Matt és leült mellém.

A szememet forgattam. – Ne kezd te is, Matt. Nem szeretnélek téged is utálni. – jelentőségteljesen néztem Cam felé, aki csak vigyorogva nézett vissza rám és kacsintott.

- A többiek még nem értek ide? – kérdezte Ben és elfoglalta a másik fotelt.

Scott az órájára nézett. – Ti jöttetek hamar.

- Elmehetünk, ha zavarunk. – mondta Matt és szemöldökét húzogatva biccentett felém. Scott nevetett és a fejét rázta.

- Csak, ha magatokkal rángatjátok Camet, ami lehetetlen. – tettetett rosszallással nézett barátjára. – Teljesen megöli a hangulatot.

- Nem a hangulattal van a baj, hanem a kis...- nem tudta befejezni, mert Scott belerúgott a lábába. Erőből. – Áu.. normális vagy, ember? Le fog lilulni.

- Addig örülj, ameddig csak a lábad lesz lila és nem az arcod. – mondta Scott és egy párnát is hozzá vágott. Amit Cam vissza is dobott azonnal és telibe talált engem.

Haragosan fújtattam és felálltam. – Gyerekesen viselkedtek mindannyian. – megráztam a fejem és ki akartam menni a konyhába, de Scott visszarántott, így az ölében kötöttem ki.

- Ne menj el, légyszi. – kiskutya szemekkel nézett rám és még a száját is lebiggyesztette hozzá. Akaratlanul is elmosolyodtam.

- Khm..papucs...khm.. – jött a válasz Cam felől, aki nagyon gyengén akarta köhögésnek álcázni a beszólását.

- Fogd be. – néztem rá, majd elvékonyítottam még jobban a hangom. – „Jess nem nehéz a táskád, add ide viszem." „Jess nem hoztál villát, várj majd én hozok." „ Várj Jess, majd veszek helyetted levegőt, ne fáradj vele. – mondtam vigyorogva, amin a többiek jól szórakoztak, és még Cam is nehezen tartotta vissza a nevetést. – Szóval csak fogd be.

- Megérdemlitek egymást. – morogta és felkapta a távkapcsolót.

Boldog mosollyal az arcomon néztem hátra a vállam felett Scottra, aki szintén vigyorgott, és végre megkapta a csókot, amit az előbb félbeszakítottak a srácok.

Pontosan. Megérdemeljük egymást. Még, ha néha nehezen is hiszem el, hogy ez lehetséges, de hálás vagyok, hogy megtörtént és küzdeni fogok magunkért. Scottért. A kapcsolatunkért. Kettőnkért.



---------------------------------------------------------------------------- 

Egy kis szösszenet a folytatásból.. :) 
Csak annyit fűznék hozzá, hogy NEM TUDOM MI VAN VELEM! :D 
Azt hiszem kezd visszatérni a rég elvesztett ihlet.

Puszi,
Julie
2017.07.31. 

Dance, Football and Other Loves (magyar)Where stories live. Discover now