Dance, Football and Other Loves (magyar)

13. fejezet

Behajtottam a garázsba és percekig csak ültem magam elé meredve. Nem akartam elhinni, hogy Dylan megjelent. Azt meg végképp, hogy azt mondta, hogy találtam egy másik srácot, akivel megdugathatom magam. Mintha egyszer is lefeküdtem volna vele. Próbálkozott, de sosem adtam be a derekam. Én nem az a lány vagyok, aki 17 évesen elveszti a szüzességét, egy olyan sráccal, akivel alig három hónapja ismerkedett meg. Akármennyire is vagyok összetörve lelkileg, sosem csinálnék hülyeséget, amit utána megbánnék. Ha már eddig nem vesztettem el, akkor egy olyan fiúval akarom, akibe tényleg szerelmes vagyok.

Miután leengedtem a garázsajtót bementem a házba. Nem tudtam magammal mit kezdeni. A gondolataim kavarogtak és hasogatni kezdett a fejem. Egy pohár vízzel és a postaládából kiszedett levelekkel, leültem az ebédlőasztalhoz, hogy átnézzem a postát. Hirdetések, számlák és különféle szórólapok voltak a kupacban, és az egyetlen levél, ami felkeltette az érdeklődésem, az egy vastag, barna boríték volt. Az én nevemre jött a kormányhivataltól. Felszakítottam a ragasztást és olvasni kezdtem.

Ms. Macy Harrington!

Ezúton értesítjük, hogy nagykorúsítási kérelmét, amelyet Sarah Harrington adott be hozzánk, elfogadtunk.

Mi a franc? Nagykorúsítás? És miféle kérelem? Nem emlékszem, hogy bármi ilyesféle papírt alá írtam volna. Idegesen kopogtam az asztalon, amíg a többi csatolmányt is elolvasta. Különféle dolgokat soroltak fel, hogy mihez van jogom. Nem igazán tetszett nekem ez az egész. Miért kellene nagykorúnak számítanom, mikor itt van nekem a nagyi, aki mindent elintéz? Nagyi! Ahogy eszembe jutott már tárcsáztam is a telefonomon. Mikor hangpostára kapcsolt kinyomtam. Nem értettem, ezt az egészet. Ránéztem az előttem heverő papírhalomra, és a délután további részét azzal töltöttem, hogy próbáltam rájönni mi a fene történik körülöttem.

***

Fáradtan ébredtem, az egész estés forgolódás után. Nagyit nem tudtam elérni telefonon és egyre jobban aggódtam. Elvileg pénteken jön vissza, de ha nem érkezik meg estig, akkor utána megyek.

Mikor a tükörbe néztem nem lepődtem meg a karikák látványától a szemem alatt. Egy gyors reggeli után pedig a kocsi helyett gyalog indultam el a suliba. Amikor befordultam a sarkon egy ismerős kocsi lassított le mellettem.

- Száll be! – szólt ki Scott a letekert ablakon. – Kérlek.

Csodálkozva ráncoltam a szemöldököm. – Most inkább sétálnék. Majd beszélünk a suliba.

- Kérlek, Macy. – még jobban lelassított, majd mikor megálltam, leállt az út szélére. – Mi lett a kocsiddal?

Sóhajtva ültem be az anyós ülésre, majd a biztonsági övért nyúltam. – Semmi baja, csak sétálni akartam. – felé fordultam és hitetlenkedést színlelve mondtam tovább. – Erre nem hiszed el mi történt, jöttél te, és mégis csak egy kocsiban ülök.

Figyelmen kívül hagyta a piszkálódásomat és visszasorolt a forgalomba. Mikor megállt a lámpánál felém fordult és az arcomat fürkészte. – Fáradtnak tűnsz. Minden rendben?

Kedves hangjától borzongás futott rajtam végig, és egy pillanatra lehunytam a szemem. – Nem sokat aludtam.

A lámpa zöldre váltott és csendben tettük meg az utolsó kilométereket a sulihoz. Az ablaknak döntöttem a fejem és lehunytam a szemem. A következő pillanatban már le is parkolt az épület előtt. Nem akartam kiszállni. A nagyival akartam beszélni és kideríteni, hogy mi a fene folyik körülöttem. Scott észrevette, hogy haboztam és felém fordult. – Mi a baj? – válaszra nyitottam a számat, de még nem fejezte be. – És ne mond azt, hogy semmi, mert nem hiszem el. Látom, hogy valami nem stimmel.